Az Európa Tanács nyomására márciusban elfogadott médiatörvény-módosítás a jelek szerint csúnyán el lett rontva. Ahogy a médiatörvény 2010-es megszületése világosan bemutatta a Fidesz hatalomtechnikai gyakorlatát, a viták kiiktatásától a piaci szereplők lábhoz kényszerítésén át az adott terület igazgatási és piaci oldalról való teljes megszállásáig, addig a most zajló casting és megtorpanás egyértelműen rámutat e gyakorlat gyenge pontjaira.

Mi is történik az NMHH elnökének kiválasztásakor?

Láthatóan nincs olyan ember, aki egyszerre felelne meg a törvény betűjének és a Fidesz elvárásainak. Olyanból persze több is van, aki a kettőből az egyik feltételt teljesíti. Ezért az igazságügyminiszter az Alkotmánybírósághoz fordul tanácsért egy saját maga által két hónapja beterjesztett törvény értelmezését kérve. Rém kínos ez így. Utóbb abban sem biztos az említett miniszter, hogy volt-e alkotmányos joga ilyen törvényt beterjeszteni, hiszen az Alaptörvény az NMHH-szerű intézmények vezetőjével kapcsolatban azt mondja, hogy őket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, és az Alaptörvény nem említi, hogy ehhez fűzhető további feltétel. Nem mellesleg, amikor a miniszter felveti, hogy ki kellene húzni a törvényből a szakmai elvárásokat, akkor nyíltan felrúgja az Európa Tanáccsal a médiatörvény módosításáról kötött alkuját. Annak ugyanis fontos része volt az NMHH elnökével szembeni szakmai követelmények szigorítása. Mellesleg: „Az Alkotmánybíróság nem tanácsadója, hanem bírája az Országgyűlésnek”, ahogy ezt maga az Alkotmánybíróság az 1990-es évek elején rögzítette. Különösen nem dolga olyan jogértelmezési kérdésekkel foglalkozni, hogy az ügyvédi praxis elegendő-e a hírközlési felügyelethez.

Ez a színjáték a NER sebezhetőségét bizonyítja, és azt, hogy a párbeszédképtelen, szakmaiatlan, befelé forduló rendszer alkalmas ellenzék hiányában előbb-utóbb saját súlya alatt roppan össze.

Úgy tűnik, az igazságügyi miniszter – és az apparátusában bárki, aki szólhatott volna – egyáltalán nem volt tisztában a neve alatt futó törvényjavaslat tartalmával. A Fidesz által diktált jogalkotási tempó szükségszerűen súlyos hibák lehetőségét rejti magában. Név nélküli, házi zugkodifikátorok által megszövegezett jogszabályok tömegét fogadja el szemrebbenés nélkül a kétharmados mameluksereg. Nem pislog, nem gondol, nem felelős, csak gombot nyom.

Előfordul, hogy a szövegek alkotóinak saját érdekei is vannak, melyeket ebben a szisztémában könnyedén át is tudnak hajtani a parlamenten. A médiatörvény márciusi módosításának szövegét olvasva a médiaügyekben jártasabb olvasó – aki azt is tudta, hogy az elnökválasztási szabályok alkalmazására hamarosan sor kerül – azt látta, hogy az NMHH elnökére vonatkozó szakmai elvárások igencsak testreszabottak. PhD-fokozat, oktatói tapasztalat, hmm, csak nem Koltay András a befutó? Parlamenti pletykák szerint azonban a Fidesz-frakció utóbb megvezetve érezte magát, mivel az önjelölt – aki a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének kissé talán szirupos ajánlását is maga mögött tudja, nem kis meglepetést okozva e szervezet tisztelőinek – minden más esélyes jelöltet idő előtt leléptetett a versenyből. A képet mindenesetre árnyalja, hogy a márciusi törvénymódosításhoz Cser-Palkovics András olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely enyhítette az eredeti szakmai elvárásokat, öt évre csökkentve az eredetileg tízéves hatósági gyakorlatra vonatkozó elvárást. Valakinek feltűnt valami, de végül senkinél nem állt össze a kép.

A kormányzást súlyosan gyengítő tényezővé válhat az, amire a kormányzás egésze alapul: a szűk bizalmi körre, vérszerződéssel megerősített lojalitásra épített rendszer csak addig életképes, amíg el nem fogynak a megbízható elv- és szobatársak. Az NMHH mintapéldája ennek a működési módnak. Az elnök élet és halál ura, milliárdos piaci döntések egyszemélyi felelőse. Döntéseivel a közszolgálati intézményrendszer csúcsvezetőjétől a médiavállalkozások gazdasági mozgásterén át a mobilfrekvenciák elosztásáig a teljes média- és távközlési szektort uralma alatt tartja. Ehhez olyan ember kell, akit nemhogy utasítani nem kell semmire, de akinek a szíve együtt dobban a Fidesz-vezérkaréval. Ez kell ahhoz is, hogy az elnök kellő meggyőző erővel tudja közvetíteni az olykor igen barátságtalan politikai üzeneteket a kommunikációs iparágak szereplői felé. Olyan embert márpedig nem könnyű találni, akire ekkora hatalmat rá lehet bízni, és aki el is bírja ennek a hatalomnak a súlyát.

A MÚOSZ és a hozzá csatlakozó civil szervezetek szerint Majtényi László ugyan a hatalmi elvárásoknak nem, de a törvény betűjének pontosan megfelel. Amennyiben a többség komolyan venné az általa alkotott szabályokat, akkor őt akarná kinevezni, ha nem így lesz, akkor ismételten sikerül maguknak bebizonyítani, hogy az első szempont a lényeges, csakis az a lényeges.

Mert mi mindent is tehet az NMHH élén az, aki fontosnak tartja a szakmaiságot, nem nézi le a piacot, és nem különösebben szereti a hatalmat? Felülvizsgálhatná például a szívéhez egyébként is közel álló Class FM díjcsökkentését, az üresen maradt országos rádiós frekvencia újrapályáztatásával megszüntethetné a Class monopolhelyzetét, és leállíthatná a Class konkurenciáiként működő zenei rádiós hálózatok felszámolását célzó pályáztatási gyakorlatot. Meneszthetné az MTVA vezetőjét, és ezzel teljesen új irányt adhatna a közszolgálati média működésének. Gondoskodhatna arról, hogy az októberben, a digitális átállással felszabaduló frekvenciák ne pártközeli vállalkozásokhoz kerüljenek, a frekvenciák értékesítéséből származó milliárdos bevételeket ne nyelje el a korrupció. Elkerülhetné, hogy a Vodafone pár éven belül sokmilliárdos kártérítést kapjon Magyarországtól. Garantálná, hogy a Cohn-Bendit- és Lomnici-ügyek ne a kukában végezzék. Vagy éppen gondoskodna arról, hogy a médiarendszerrel kapcsolatos közérdekű adatok, a közszolgálati média költségvetésétől a kereskedelmi szolgáltatók médiaszolgáltatási díjáig ne csak évekig tartó pereskedés árán legyenek megismerhetők.

Persze Navracsics nem Majtényi miatt aggódva fordult az Alkotmánybírósághoz. Valaki olyat szeretne beleértelmezni az elrontott törvénybe, aki a fenti kérdéseket nem is érti.