Orbán Viktor és csapatai harcban állnak Európával. A gazdasági "szabadságharc", a szabad nemzeteknek mindent előíró brüsszeli eurokrácia elleni hősies küzdelem toposzába sok minden belefér, amit a NER beleláttat: ha jól számoljuk, az európai szalonban azért vagyunk képtelenek, mert magyarok vagyunk; mert keresztények vagyunk; mert unortodoxok vagyunk; mert nem bírják az olyan öntudatos, független nemzetállamokat, mint mi; mert kettős mércét alkalmaznak; mert az EU csak a nagy multik érdekérvényesítő terepe, márpedig mi jól megadóztattuk őket, hogy adjanak vissza valamit abból az extraprofitból, amit amúgy sem érdemeltek meg; mert csak.

Bármennyire szedett-vetett, egymással köszönő viszonyban ritkán álló EU-kritikus érvek ezek a NER részéről, van egy mozzanata, sőt, nevezzük stílszerűen vezérmotívumnak, ami meglepő gyakorisággal jön elő 2007 óta. Abban az évben, a tusnádfürdői tanácskozáson vezette elő Orbán Viktor, hogy az EU-val a legfőbb baj a '68-as szellemiség (már amit ő annak tart) intézményes továbbélése, a "kulturális ellenforradalom", amely "majd 40 éven keresztül a hátterét adta az európai politikának".

"Amikor arról beszélünk, hogy a '68-asok azt mondták, hogy az egyént a szabadság érdekében meg kell szabadítani a vele született tulajdonságoktól, akkor olyasmire gondoltak, mint a nyelv köteléke, amitől szabadulni kell, a származás köteléke, amitől szabadulni kell, és a nemi identitás is, amely kötelék, és amitől jobb, ha az ember szabadul. Mindennek a gondolkodásmódnak a kerete az a morális relativizmus volt, amit köznapi nyelven úgy fogalmazhatok meg, hogy nincsen jó és rossz, csak 'attól függ' van. Ez a '68-as életérzés, a kulturális ellenforradalom lényege" – közölte a centrális erőtér későbbi megálmodója, majd preventív intézkedésként a nyakunkra hozta Hoffmann Rózsát, Vidnyánszky Attilát, Fekete Györgyöt, halmazati büntetésként pedig Kerényi Imrét.

*

Ahhoz, hogy a dolog működjön, "neoliberálisnak" is kellett neveznie '68-at, hiszen csak így, a szabadpiaci, racionális gazdaságszervezés és maoista-hippi-fűszívó-diáklázadó szubkultúra közös nevezőre hozásával lehetett lépéseket tenni mindezen kulturális hagyaték hazai kiküszöbölése ellen.

Így történt, hogy az orbáni elmélet a diáklázadások kétségkívül felszabadító hatású, emancipatív vonásait (tekintélyelv megkérdőjelezése, személyes autonómia, női jogok) jól összemosta azok kétségtelenül represszív, félfasiszta vonásaival (diák- és közösségi terror az egyetemeken, kollektivista kommunák, kényszeres szexuális szabadság), hogy létrejöjjön a letisztult, könnyen kezelhető, kis helyen is elférő narratíva: a balos, ateista, emlékezet és közösségi tudat nélküli Európa, amint fel van háborodva egy kis öntudatos nemzetállam keresztény hangsúlyain, családcentrikusságán, szuverén alkotmánymódosításain.

Egy olyan időszakban, amikor a kétharmados hatalom egyértelmű visszarendeződést hajt végre az alkotmányos szabadságjogok területén, a piacgazdaság maradványainak lebontása terén, amikor a mai napig képviselő maradhat egy kétszeres asszonyverő, amikor színházigazgatók és hatalomközeli nímandok büntetlenül buzizhatnak, meg egyáltalán: egy olyan társadalomban, amely legalább harminc éve sikeresen hárítja el, hogy bármiféle nyugati hatás érhesse a McDonaldson és az iPhone-on kívül – szóval egy ilyen időszakban és egy ilyen társadalomban valószínűleg kétséges dolog azzal előhozakodni, hogy Orbán Viktornak sajnos nagyon sok mindenben igaza van.

Európának bizony van egy ronda arca.

Egy olyan arca, amely kísértetiesen hasonlít az Orbán által leírt alapvetően balos, egyenlősítő, konformista, relativista, elgyávult, önbizalomhiányos, über-PC, kettős mércés Európára. De csak hasonlít, nem azonos azzal. És pláne nem azért kell elismerni az orbáni kritika részbeni jogosságát, hogy azzal legitimáljuk az ő bezárkózó, protekcionista, a gazdaságot és a gyerekeket államosító, föld- és trafikmutyis, Európa-ellenes rezsimjét. Egyik sem különösebben jobb a másiknál, ahogy az Európai Föderáció szocialisztikus rémálma sem alternatívája a "szuverén" nemzetállamok elavult, szürke rendjének (de erről majd máskor).

Sem Európával, sem a felvilágosult Európa legalapvetőbb értékével, az egyéni szabadsággal sem teszünk jót, ha merő jó szándékból hallgatunk arról, merre is halad a mai Európa. Arrafelé halad, ami az egyik legirigyeltebb, leggazdagabb, legprogresszívebb, legnőbarátabb országából, Svédországból lett: egy államiság, konformizmus és politikai korrektség sújtotta, elégedett ovisok lakta átnevelőtábor. Vessünk csak egy pillantást Európa egyik példaképére, Svédországra.

*

Az euróvíziós unalomgála kétségtelen fénypontja az a vicces országismertető betétdal és néhány szkeccs volt, amellyel a svédek bebizonyították, hogy van humorérzékük, öniróniájuk. Szükségük is van rá.

A "világ legjobban kormányzott országának" (The Economist) derűs, jóléti szőnyege alól ugyanis lassan előbukkannak az alásöpört apró gondok, például az, hogy a dalfesztivál idején Malmőben antiszemita inzultus érte az izraeli delegáció három tagját, "fiatalok" beszóltak nekik az utcán, hogy hol lakik az izraeli csapat, szívesen felrobbantanák a helyet, állítólag látszott, hogy nem viccelnek. Malmőből, a 30 százalékban bevándorlók lakta városból évek óta menekülnek a zsidók az évi több tucat antiszemita incidens miatt, miközben a svéd hatóságok elegánsan tartózkodnak attól, hogy rasszista gyűlöletkeltés miatt járjanak el a "fiatalok" ellen.

A muszlim "fiatalok" pedig igen problémásak, most például pár év után megint autókat és rendőrőrsöket gyújtogatnak, köveket dobálnak, kirakatokat dobnak be és boltokat fosztanak ki, ezúttal azzal ürüggyel, hogy rendőrök homályos körülmények között lelőttek egy késsel rájuk támadó idős, elmebeteg férfit. A többségi társadalommal nem azonosuló, leginkább saját szubkultúrájukban mozgó "fiatalok" etnikai diszkriminációról, magas ifjúsági munkanélküliségről beszélnek, a mindeddig bevándorlóbarát, toleráns és (ami a multikultira szánt eddigi korona-milliárdokat illeti: roppant nagyvonalú) svéd társadalom pedig még mindig nem gondolkodik el azon, érdemes-e még több bevándorló odacsábításával súlyosbítani a Malmőben és lassan Stockholmban is kezelhetetlen helyzetet.

Igen, a svédek a lelküket kiteszik azokért a bevándorlókért, akik nem sokra tartják őket: az áhított (és persze tökéletesen félreértett) multikulturalizmus kedvéért inkább készek kicsit lebecsülni a saját hazájukat, engedni saját értékrendjükből, a nyugati sztenderdből, nehogy szó érje a ház (a nemzet) elejét. Ők kérnek elnézést. A több évtizedes szocdem agymosás eredményeként 2009-ben simán lenyomható volt a derék svédek torkán az a törvény is, amely megengedi az állami szerveknek, hogy minden további nélkül belekukkantson állampolgárai mailjébe, böngészésébe, belehallgathasson telefonbeszélgetéseikbe. Még akkor sem tört ki botrány, amikor a minap Carl Bildt külügyminiszter közölte, a törvény azért fér meg a szólás szabadságával, mert azt csak "diszkréten gyakorolják". Nem véletlenül nevezte a The Guardian szerzője "az állam iránti kollektív engedelmességet" a svéd modell lényegének.

De más baj is van a svédekkel – derül ki egy nemrég megjelent könyvből. A magas adórendszer nem egyszerűen az elképesztő méretű jóléti intézményrendszer finanszírozására van kitalálva, hanem a teljesítményt produkáló, önállóságra hajlamos középosztály megbüntetésére is, nem véletlen, hogy a svédek a többi nyugati országhoz képest alig tudnak megtakarítani.

A svéd iskolarendszer a szerző szerint a középszer és a szocialista indoktrináció melegágya. A természettudományokat a társadalomtudományok kedvéért elhanyagolják. A gyerekeket megkérik ne lobogtassák a svéd zászlót, mert az rasszista, ill. mások érzékenységét sérti. Tombol a férfiellenessé vált nőpárti szemlélet, a gender-őrület, az, hogy minden, ami fiú-lány dolog, csak szexista konstrukció, káros nemi szerep, amit a legjobb már gyerekkorban kiiktatni a kicsik fejéből. Mi más lenne erre a legalkalmasabb, mint a nyelv, az orwelli Újbeszél, amely a szavak redukciójával a gondolatok redukcióját szolgálja. A svédek az elmúlt években azon fáradoztak, hogy megszüntessék a hímnemet ("han") és a nőnemet ("hon"), és egy új semleges nemet ("hen") verjenek bele a kicsik fejébe. (Egy politikailag korrekt svéd játékkatalógus képeit itt tekintheti meg.)

A gender nélküli társadalom azonban éppen a feminizmus értékeinek megcsúfolása: a bátor nőmozgalmárok nem a végeredmény egyenlőségéért, hanem azonos kiindulási helyzetért, egyenjogúságért küzdöttek, és nem a férfiak ellen, hanem azért, hogy erős és önálló nőkkel ők is erősebbek és önállóbbá váljanak. A feministák nem a nőiséget, a nőiességet, hanem a hagyományos kliséket, szerepeket, és persze az erőszakot támadták. Az államilag korrigált sztereotípiák mellett jellemző módon svéd találmány az is, hogy a prostitúció betiltása a gyakorlatban az eme szolgáltatásokat igénybe vevő férfi kliensek büntetését jelenti. Akár egy évet is kaphatnak. Emberi jogilag, nyilván.

Orbán rendszere és Európa svéd típusú egyenlősítő modellje (ha ezt választja) ugyanannak az egyén-, szabadság- és racionalitás-ellenes éremnek a két oldala. Európa még választhat. Mi a jelek szerint már egyre kevésbé.