Amikor tavasszal megjelentek az első hírek a trafikpályázatok körüli visszásságokról, nagyon sok mindent át kellett gondolnom. A vélt vagy valós kockázatok ellenére a megszólalás mellett döntöttem, mert el kellett mondanom, hogy Szekszárdon a polgármester a pályázók listájával a kezében kérdezte a Fidesz-frakció tagjait a kívánatos győztesekről. Egyrészt komolyan bíztam abban, hogy felszólalásommal segíthetek a politikai döntések következtében kisemmizett embereken, másrészt volt egy nagyobb, általános célom: az utóbbi időben egyre többször éreztem úgy, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinálni. Szerettem volna ennek ellenkezőjét bizonyítani.

Egyelőre nem sikerült. Az egyértelmű bizonyítékok ellenére a csalásnak nem lettek sem politikai, sem jogi következményei. A szekszárdi polgármester a helyén, az ötletgazda Lázár Jánost nemhogy nem vonták felelősségre, de mintegy megjutalmazták a Fidesz alelnöki székével. Megrökönyödve hallgattam a szokásos pénteki interjút, ahol a miniszterelnök egyértelműen helyénvalónak tartotta, hogy a "sajátjaikat" támogatja másoktól elvett jogokkal, javakkal, mint amikor Rákosi adta oda "sajátjainak" a másoktól elvett lakásokat. Az ügyészség nyomozgat, néhány napja ismét meghosszabbították négy hónappal az önmaguknak adott határidőt. Ha ezt az ügyet sikerül eltussolni, úgy innentől az ügyészség árulásának is tekinthető a történet.

Szégyellem magam, mert hibáztam. Eredeti szándékommal ellentétben nem azt bizonyítottam be, hogy itt nem lehet mindent megtenni, hanem azt, hogy igenis, itt mindet megtehetnek. Az ember ezek után még kevésbé érezheti úgy, hogy hazájában élhető életet élhet, a hatalom pedig hátradőlhet: a közvélemény-kutatások szerint minden rendben, minden mehet tovább úgy, ahogy eddig. Még nincs vége a padláslesöprésnek, még sok dolgot bátran, egyre bátrabban el lehet venni (úgy néz ki, most a takarékszövetkezetek kerülnek sorra).

Azóta sokszor felteszem a kérdést magamnak: tudok-e még valamit tenni azért, hogy kiderüljön, minden azért mégsem maradhat büntetlenül. Egy dolog biztos erőt ad ebben: a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Úgy tapasztaltam, hogy még a politikában is vannak olyanok – én ilyennek látom Ángyán Józsefet vagy Schiffer Andrást is –, akik azért küzdenek, hogy ne lehessen mindent megúszni. Azt hiszem, velük együtt lehet méltó választ adni a miniszterelnöknek, aki nemrég azt mondta, ha elveszíti a választást, az övéi jönnek neki 25 évvel. Mi azt mondjuk, hogy a Fidesz és az MSZP együtt jönnek az egész országnak 25 évvel. Az oligarchapártok erővel visszaküldtek minket a startvonalhoz, és most ugyanott tartunk, ahol a rendszerváltás idején, rosszkedvű emberek élnek egy eladósodott országban, ahol ismét helyi kiskirályok döntenek arról, hogy ki viheti valamire az életben.

Hogy kilátástalannak tűnő helyzetünk jobbra fordulhasson, ahhoz olyan politikusokra van szükség, akik két dologban kérlelhetetlenek. Egyrészt mindig a közérdeket tartják szem előtt, és azt nem azonosítják saját magánérdekeikkel. Másrészt észérvek alapján döntenek és érvelnek döntéseik mellett, nem pedig a választók heccelésével próbálnak politikai tőkét kovácsolni a semmiből.

A ’90-es pártok, melyek szeretik magukat rendszerváltónak hívni, jelenleg egyáltalán nem ilyenek. A Fidesz–MSZP-körforgás örvénye egyre nagyobb mélységekbe húz le minket, a korrupció egyre gátlástalanabbul nyomul be életünk újabb és újabb helyszíneire.

Én az LMP-t olyan szervezetnek látom, amelyik már tanúságot tett amellett, hogy tagjai képesek egyéni érdekeiket az ország érdekei mögé rendelni. Bajnai ölelése, így vagy úgy, hosszú időre biztosította volna egyéni karrierjüket, anyagi biztonságukat. Ehelyett képesek voltak a pártjuk megszűnését is kockáztatni azért, hogy fennmaradhasson a lehetősége a Fidesz–MSZP-örvényből való kilépésre. LMP-s politikust annak ellenére sem hallottam még libajnaizni, hogy nekik aztán minden okuk megvolna a volt szocialista miniszterelnök elleni indulatra. Nem döntenek papírmasé-szobrokat és nem asszisztálnak se a parlamenti népbutításhoz, se a szabadságjogaink további csorbításához. Előbbire legutóbbi példa a választási rezsicsökkentéssel szemben a fenntartható és takarékos energiagazdálkodásra való átállás támogatása, utóbbira pedig a korlátlan előzetes letartóztatást lehetővé tevő törvény határozott elutasítása.

Remélem, hogy egyre többen felismerik ennek a politikának az értékeit, a felelős, következetes, észérvek mentén történő higgadt politizálást. Ez az a mondanivaló és stílus, amely megakadályozhatja, hogy a Fidesz a kádári utódpártok felett aratott végső győzelem lendületével újjáalapítsa 2014-ben a vegytiszta kádárizmust. Én állatorvos vagyok, gyakran mondom az aggódó gazdáknak, hogy a biológiában nincs százszázalékos bizonyosság. Nem csodákról beszélek, hanem előre valószínűtlennek tűnő, de valódi gyógyulásokról, amelyek csak azt bizonyítják, hogy korábban alábecsültük a természet erejét. A politikában sem szabad azt mondani, hogy soha. Viszont ha van még a magyar társadalomnak immunrendszere, ahonnan kiindulhat bármiféle gyógyulás, annak az LMP biztosan a része. 

(A szerző a Fidesz színeiben került a szekszárdi képviselő-testületbe. A pártból nyáron, a trafikügyek miatti konfliktusok után távozott.)