A Nyugat és az Ukrajna-dilemma
Putyint meg kell, és meg is lehet fékezni, ám ehhez a Nyugatnak föl kell ismernie, hogy egy teljesen más gondolkodással és mentalitással áll szemben.
A Nyugatnak ideje lenne felismerni: Putyin az eurázsiai birodalom játszmájában jócskán túlment azon a ponton, ahonnan egy putyini figura önszántából vagy egy kis szomszédból áthallatszó morgás miatt hátraarcot vezényel. A folyamatban volt már egy fordulópont, az orosz-grúz háború 2008 nyarán, melynek fontos előzménye volt az, hogy Grúzia 2008 tavaszán NATO-tagjelölt státuszt kapott. Ez a konfliktus mutatta meg, hogy Putyin és Medvegyev Oroszország globális stratégiai céljainak elérése érdekében nem válogat az eszközökben az érdekszférájába tartozónak tekintett államok területén. (Mindamellett Szaakasvili rossz helyzetfelismerése és döntései, taktikai és stratégiai dilettantizmusa alapvetően közrejátszott abban, hogy Grúzia végérvényesen területeket vesztett és a NATO-integráció partvonalán találta magát.) A szakadár grúz területek elcsatolásakor – ami de facto annektálást jelent – jogalapként az Észak-atlanti Szövetségnek a délszláv háborúba való katonai beavatkozására, illetve 2008 elején Koszovó függetlenségének az euroatlanti térség kormányai által történő elismerésére hivatkoztak
A Nyugat szempontjából az alapvető különbség a hat évvel ezelőtti és a mostani konfliktus között az, hogy Grúzia Kaukázuson túli és kicsi, Ukrajna pedig kelet-európai és nagy állam, utóbbi emellett már meggyőző tanúságot tett európai orientációja felől. A Nyugat most nem teheti meg, hogy akár csak a fél szemét is behunyja. Nem jó nekünk egy Putyin a spájzban. Azonban nehéznek tűnik hatékony politikát megfogalmazni az orosz agresszióval szemben, sőt, még a helyzetfelismerésig is nehéz eljutni. Ejnye-bejnye van, meg izzadságszag.
Pedig a déli-front megnyitása és a novorosszija-koncepció nem hagyott kétséget afelől, hogy az orosz elnök a szárazföldön el akar jutni a Krímre. Nyilvánvaló ostobaság lett volna a részéről a walesi NATO-csúcs előtt vagy idején nekimenni a stratégiai fontosságú félmilliós Mariupolnak. Addig folytatódott orosz részről a ködösítés és a Nyugat orránál fogva vezetése: Putyin belengetett egy tűzszünethez kötött béketervet (amely említést sem tesz például az Ukrajnába bevonult orosz reguláris erőkről), és ezzel a walesi NATO-csúcson kívülállóként hozta magát alkupozícióba. Az volt a célja, hogy a Nyugat ne merjen Ukrajnával való védelmi szövetségről szóló programot megfogalmazni. A további offenzívát a csúcs utánra halasztotta.
Putyin következetesen teszteli a NATO-t és az EU-t. Az ukrajnai konfliktus során rendre nyilvánvalóvá teszi, mi lesz a következő lépése, majd egy kis ideig kivár, hogy meggyőződjön: a Nyugat ismét nem mer érdemi válaszlépést tenni. Még a tévedésből lelőtt utasszállító is ezt bizonyította.
Azt Obama és Merkel is pontosan tudja, hogy kizárólag enyhe vagy közepes hatékonyságú gazdasági szankciókkal semmire nem mennek. Ha sikerül is gazdasági károkat okozni Oroszországnak (amelyek hatásai és következményei az EU-t is érzékenyen érintik), azt látni kell, hogy Putyin globális stratégiai koncepciója nem más, mint az eurázsiai birodalmi koncepció, nem feltétlenül és nem mindenekelőtt a sikeres 4-5 éves gazdasági periódusok építménye. (Putyin népszerűsége Oroszországban nem makrogazdasági mutatók, de még csak nem is annyira az áruellátás és életszínvonal függvénye; ennél sokkal meghatározóbb a nagyhatalmi státuszú Oroszország víziójának a hiteles felépítése, a birodalmi tudat újraértelmezése. Ez a társadalmi mentalitás és elvárás megfelel Putyin céljainak.)
Közép-Kelet-Európa Oroszországnak való energetikai kiszolgáltatottsága arányban van Merkel mozgásterével. Viszont a naivitással álcázni próbált cselekvésképtelenség kimutatása nem tesz jót Európa pozíciójának ebben a játszmában. Obamának komoly aggályai vannak arra nézve, hogy garanciákat vállaljon egy Ukrajnával kötendő esetleges kétoldalú védelmi partnerség vagy bármilyen egyéb együttműködés keretében. Az USS Donald Cook romboló áprilisi incidense a Fekete-tengeren egy elektronikai zavarórendszerrel felszerelt, egyébként elavult (a 70-es években rendszerbe helyezett) Szuhoj 24-es vadászgéppel arra enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés információi hiányosak az orosz katonai fejlesztésekre és harcászati potenciálra vonatkozóan. Tudvalevő, hogy a Szovjetunió felbomlását követő évtizedben az orosz hadsereg és harcászati potenciál rohamos tempóban épült le. Putyin viszont ismét kiemelt területté tette a hadsereget és a katonai fejlesztéseket. Újraépíti a katonai szuperhatalmat.
A kérdés most úgy hangzik: Obama a minszki tűzszünet szinte azonnali felrobbantása után vajon felismeri-e, hogy Ukrajnának többre van szüksége egy korszakos jelentőségű beszédnél. Ukrajnában nagyon rövid lesz a korszak, amikor ennek a beszédnek a jelentőségét méltatják, ha nem kap katonai támogatást. A NATO állásainak a megerősítése a szövetség keleti határai mentén a kialakult helyzetben alapvetően szükséges lépés. A gazdasági szankciók is fontosak (még akkor is, ha visszaütnek), de amíg a Nyugat egy jelentős része függőségi viszonyban van Oroszországtól, ezek hatása csak korlátos lehet. És mindez együtt sem jelent garanciát Ukrajna területi integritására nézve.
A Fehér Házban tudják, hogy az orosz vezetés gondolkodását nem lehet megérteni és előre jelezni a nyugati értékrend és mentalitás mércéivel. A cári birodalom társadalmán létrehozott bolsevik rendszer a mindenkori társadalmi, gazdasági, és időnkénti katonai hatékonyságának hiányát a bőséges erőforrásainak elképesztően pazarló módon való felhasználásával ellensúlyozta. A mindennemű értékekhez – emberi erőforrásokhoz, természeti értékekhez, nyersanyagokhoz, energiahordozókhoz – való viszonyulás évszázados hagyománya a jelenben is meghatározza nemcsak az orosz politikai és katonai vezetés, hanem általánosan az orosz társadalom mentalitását.
Példák sokasága áll rendelkezésre, amelyek mutatják az orosz vezetésnek a nemzet erőforrásaihoz való felelőtlen viszonyulását, és amelyek mögött gyakori esetben első helyen presztízsokok vannak. Egy szembeötlő példa Putyin Oroszországából elég a jelenség érzékeltetéséhez. Orosz biztonsági erők és speciális egységek túszmentő akciót hajtottak végre 2002 októberében, miután csecsen terroristák elfoglalták a moszkvai Dubrovka színház épületét és 900 túszt ejtettek. Az összes terroristát likvidálták, de 130 ártatlan életbe került a kormányzati szervek ködösítése, titkolózása, és az, hogy nem bocsátották rendelkezésre a mentéshez az akció során bevetett, katonai célokra fejlesztett gáz ellenszerét, államtitkokra hivatkozva. Összevetésképpen: Izrael az 1976-os entebbei túszmentő akció során 4000 km távolságból, ellenséges területről szállította haza az ugandai nemzetközi reptéren fogva tartott izraeli túszokat; a több mint száz túsz közül az akcióban három túsz vesztette életét, valamint a különítmény parancsnoka. Arról van ugyanis szó, hogy Izraelben minden egyes izraeli élete érték. Az elhúzódó, 444 napig tartó iráni túszdráma, az USA teheráni nagykövetségének az elfoglalása az összes fogoly szabadulásával végződött, Jimmy Carter újraválasztásának esélye mégis elszállt miatta, mert ötvenvalahány amerikai állampolgár tizenöt hónapig tartó meghurcoltatása és a nem megfelelő kormányzati fellépés az Egyesült Államokban elfogadhatatlan.
Száz év történelem nyugtázza a tényt, hogy a nyugati értékrend, illetve a pravoszláv és bolsevik hagyományokat elegyítő civilizáció eltérően árazza be az emberi életet, az alapvető emberi jogokat, az emberi méltóságot. Putyinnak néhány száz vagy néhány ezer katona élete csekély ellentétel, ha elérhető stratégiai célokról van szó. Olyan ár, amely nem rengeti meg a népszerűségét. Egy ezred vagy hadosztály lélektani értelemben megfeleltethető egy bábunak a sakktáblán.
Oroszország Ukrajna-stratégiájának a megértéséhez érdemes Brzezinskit olvasni: „Ukrajna nélkül Oroszország többé nem eurázsiai birodalom. Oroszország Ukrajna nélkül még törekedhet ugyan birodalmi státuszra, de egy ilyen birodalom lényegileg ázsiai lenne, amely nagyobb valószínűséggel keveredne saját magát gyengítő konfliktusokba a feszültségekkel teli közép-ázsiai országokkal. (…) Egy Ukrajna fölött továbbra is ellenőrzést gyakorló Oroszország – még a balti államok és Lengyelország nélkül is – megpróbálhatna olyan, saját erejében bízó eurázsiai birodalom vezetője lenni, amely az egykori Szovjetunió teljes – nem szlávok lakta – déli és délkeleti részén uralkodhatna. Ukrajna és az ott lakó 52 millió szláv testvér nélkül azonban Moszkva bármely kísérlete az eurázsiai birodalom újbóli felépítésére valószínűleg teljes elszigetelődéshez vezetne, s Oroszország elhúzódó viszályokba keveredne a nacionalizmus és a vallás által feltüzelt nem szlávokkal. Ennek a csecsen háború talán csak első példája. Továbbá mivel a születések száma Oroszországban csökken, Közép-Ázsiában pedig robbanásszerűen nő, bármely Ukrajna nélküli, csak Oroszországra támaszkodó képződmény az évek múltával veszítene európaiságából, s közben egyre inkább ázsiai jelleget öltene.” Carter elnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadójának A nagy sakktábla (Európa könyvkiadó Budapest, 1999) című geostratégiai elemzőmunkájában foglaltak másfél évtized alatt nem vesztettek érvényükből.
Mintha Putyin is Brzezinskit olvasna. És mintha a félelem tünetei kezdenének megjelenni a kommunikációjában. Emlékszünk, mit üzent pár napja Nazarbajevnek? Pedig nem arról van szó, hogy Putyin Brzezinski kottájából játszik, mert neki kottára nincs szüksége. Arról van szó, hogy Brzezinski a 90-es évek közepén egészen jól látta a közeljövőt. A bolsevik terjeszkedés féken tartására a (hidegháborús) történelem egyetlen receptet ismer: a katonai elrettentést. Ezt az eszközt – ami az egykori keleti blokk megroppantásának egyik kulcseleme is volt – Ukrajna-politikájában Putyin most megpróbálja alkalmazni a Nyugattal szemben is.
Putyint meg kell, és meg is lehet fékezni, mert a Nyugat, illetve a NATO gazdasági és katonai ereje messze felülmúlja Oroszországét. Ehhez stratégiára és fellépésre van szükség. És idő is kell hozzá, de nem mindegy, hogy mennyi. Remélem, találnak egy Brzezinskit a Fehér Házban. Addig ukrán katonák és civilek vére fog folyni.