"A nagy, közös elbeszélésben a fenyegetésről többnyire maga Európa tehet. A vészharang körbezengi a kontinenst szélsőjobbtól a liberálisokon át a történelmi egyházakig. Ha összekevernénk a neveket és az idézeteket, talán senki nem venné észre. (...)

Az európai kontinens nagyon régen megtanult az iszlámmal együtt élni, és ez fordítva is igaz. A jelenlegi beáramlást lehet válságnak és kihívásnak nevezni, muzulmán hódításnak mondani viszont fergeteges ostobaság. (...)

A kereszténységet ugyanis nem katedrálisok és egyéb műemlékek hivatottak képviselni, hanem a másik ember felé kinyújtott kezek. Ehelyett a kereszténység Európában (is) ideológiai állóháborút vív a humanizmussal és liberalizmussal, közben túlkompenzál, olyannyira, hogy az irgalmasságot, könyörületet és befogadást már valami gyanús, szánalmas, liberális elhajlásnak láttatja. És észre sem veszi, hogy ez mekkora öngól. (...)

Jézus a Lukács evangéliumában mondja el az irgalmas szamaritánus példázatát. (...) A haszonelvű gondolkodás szerint, rövid távon legalábbis, ez őrültségnek tűnik. Akárcsak a másik orca odafordítása, az ellenség iránti szeretet, a feltétel nélküli befogadás ezernyi gesztusa, amit Jézus példaként állít elénk. Senki sem mondta, hogy ez könnyű, viszont egyszerűen nincs más út a keresztények számára."

A cikk teljes terjedelmében a HVG hetilapban olvasható.