Ezt mérte a Demokrata című hetilap, állítólag reprezentatívan, amibe persze simán belefér, hogy párton belüli meccs szemtanúi vagyunk. De nem életszerűtlen az eredmény.

Rogán Antal „elutasítottsága” – így nevezik illedelmesen azt, amikor a megkérdezett már a név hallatán elhányja magát – ezzel megelőzte Gyurcsány Ferencét. Szép teljesítmény ahhoz képest, hogy Gyurcsány mögött van egy őszödi beszéd, egy nagy, kudarcot vallott reformkísérlet, meg még egy csomó minden, amiért haragudni lehet rá. Ő ezt miniszterelnökként alapozta meg, ez abban a munkakörben benne van; döntéseket kell hozni, amelyekkel mások lábára lép, megszorít, árat emel, leépít.

Rogán ehhez képest nem csinált semmit. Feladatkörével nem járnak effajta konfliktusok, nem egyezkedik tanárokkal, orvosokkal, vasutasokkal vagy gazdákkal; talán a többség nem is tudja, hogy a propagandáért felel elvileg, és annak amúgy is sok gazdája van. Nem, ő ezt a helyezést azzal vívta ki, ami lényege. Személyében taszít. A megkérdezettnek annyi jut eszébe, hogy ő egy látványosan gyanús politikus valami magas polcon, ahonnan helikopterrel rugaszkodik el, majd az egészet ügyes üzletasszony feleségére keni, amit természetesen nem hisz el neki senki, csak mélán kiköp.

Ami viszont felveti a kérdést, hogy ennyi hitelességgel hogyan lehet propagandát csinálni, vagyis nem vet-e az egyébként kiválóan kivitelezett, Brüsszelnek szánt üzenetekre árnyékot, ha a szerzőnek közmegegyezés szerint nincs egy igaz kötőszava se, mert azt is haza viszi.

És hogy meddig ér el az az árnyék. Az utálatossági bajnokság eddigi címvédőjétől ugyanis már tíz éve menekül mindenki, aki teheti. Komplett pártok élnek meg abból, hogy Gyurcsánnyal nem; vele ijesztgeti az országot nemcsak a Fidesz, de az ellenzék jelentős része is. Emögött többnyire nem elvi ellentétek vannak, hanem pont az, hogy akit ennyire utálnak, azzal nem mutatkozunk együtt.

Hát most már nem ő a legfeketébb seggű, hanem Rogán Antal. Megfontolandó, hogy érdemes-e vele egy fotón szerepelni, szóba állni, pláne további szerepet és üzleti lehetőségeket osztani rá.

Az ilyen problémák kezeléséhez rendelkezésünkre áll a történelmi tapasztalat. Eddig az volt a doktrína, hogy senkinek sem engedik el a kezét, pláne lopásért. De ez a gyakorlat ide vezet, és még mélyebbre. A statuálás a lényeg. Nem egyszer derült ki korábban fontos beosztásban tevékenykedő elvtársakról, hogy sajnos valójában a brit imperialistáknak kémkednek, továbbá éjjelente szabotálják az ötéves tervet. Néha meg kell szabadulni egy-két osztályárulótól; már csak azért is, hogy a többi megtudja, hol a helye. Tudom, hogy a lopás ennek a rendszernek a lényege, de aki fullba tolja a helikoptert, az a többiek puritán lopkodását veszélyezteti.

A légi közlekedés Murphy-törvénye érvénybe lépett: nem kell aggódni, fent még nem maradt senki.