Napjaink egyik legolvasottabb történész sztárja, Yuval Noah Harari világsikerű könyvében, a Homo Deus: a holnap rövid történetében azt fejtegeti, hogy az egyén szabad választásaira épülő liberalizmusnak az tesz majd be, hogy a számítógépes programok, amelyek végtelenül sok adatot képesek tárolni és feldolgozni rólunk villámgyorsan, sokkal jobban ismernek majd minket, mint mi magunk, sokkal jobban tudják, mi kell nekünk, és ők választanak majd helyettünk. Párizsit, párt és pártot. És majd hallgatunk is rájuk, mert belátjuk, hogy akkor járunk a legjobban.

Pláne jobban járunk, ha a választójogunkkal is ők élnek. Mert: "Lehet, hogy négy éven át mást sem csináltam, mint a miniszterelnök politikájára panaszkodtam, és azt hajtogattam… hogy mindnyájunkat romlásba fog vinni. Csakhogy a választások előtt adócsökkentésbe és pénzosztásba kezd… a legjobb reklámszövegírókra bízza a kampányát, amely fenyegetések és ígéretek briliánsan kiegyensúlyozott elegyével egyenest az agyam félelemközpontjára hat." És ha még az egészségi állapotom is abba az irányba befolyásolja a mentális folyamataimat, "hogy mindennél fontosabbnak tartsam a biztonságot és a stabilitást", akkor biztosan a hivatalában tartom egy újabb ciklusra azt az embert, akiről egyébként azt gondolom (a saját stabilabb értékrendemhez képest), hogy "mindnyájunkat romlásba fog vinni".

Jobban járok, ha a Google-t felhatalmazom, hogy szavazzon helyettem, mert az (netán Ő?) hatékonyabban ki tudja szűrni a pillanatnyi hatásokat, a manipulációt, pontosan emlékezni fog rá, mi történt az előző választási kampány ígéreteivel, mi dühített az előző négy évben; egzakt adatok tömegének birtokában értékeli azokat a veszélyeket, amelyekkel fenyegetnek minket, s nem felejti el, miért is gondoltam, hogy a miniszterelnök a romlásba fog vinni minket.

Harari teóriáihoz ambivalens a viszonyom, de ezt nem itt fogom kifejteni. Az mindenesetre biztos, hogy ha a választók olyan jól ismernék önmagukat, ha olyan jól emlékeznének önmagukra, mint egy rendszer, amely végtelenül sok adatot képes tárolni és elemezni róluk, akkor egészen mások lennének a választási eredmények, sokkal jobban érvényesülne a teljesítményelv a politikai életben, és vélhetőleg jobban megközelítené a politikai gyakorlat a többségi akaratot. Vagyis ez a gépi demokrácia demokratikusabb lenne a demokráciánál.

Ez (számomra) elég riasztóan hangzik, de sok minden hangzott már riasztóan a múltban, ami magától értetődik számunkra a jelenben. Például az, hogy minden közönséges fajankó választhat és választható. Nehezen tudnám megindokolni, miért, de mindenesetre reménykedem abban, hogy a politikai teljesítményelv erősödését még meg fogom érni, a választójog gépesítését pedig nem.

A politikai újságíró vagy szélesebben a politikai közvéleményt formáló értelmiségi naplopó nem egy Google, de azért vannak neki külső és belső eszközei. Számítógépe, internetje, adatbázisai, nyelvismerete, tájékozódási gyakorlata és hajlandósága, memóriája, elemzőkészsége. Használhatja ezt arra is, hogy a mesterszavazó Google satnya emberi pótléka legyen. Aki persze nem szavaz más helyett, csak megmond és hatni próbál.

Kampányban nem együtthat, hanem ellenhat. Nem erősíti, hanem ellensúlyozza a kampányhatásokat. Pont akkor, amikor a legnehezebb ezt tenni. Amikor a legerősebb a külső nyomás és a belső késztetés, hogy alkalmazkodjon a pillanatnyi helyzethez, hiszen "helyzet van". Mostvagysoha van, életvagyhalál van. Ilyenkor ne okoskodjon, hanem egyszerűsítsen és egyértelműsítsen. Segítsen megértetni mindenkivel, hogy most minden egyebet el kell felejteni, mert csak az a fontos, hogy.

Ráadásul minél inkább lebutul a kampány, annál erősebb az a külső nyomás és az a belső késztetés, hogy butuljunk hozzá ideiglenesen. És minél inkább hozzábutulunk, annál inkább úgy maradunk.

És annál indokoltabb lesz, hogy a nép a szavazati jogát a Google-ra testálja, és ne a saját feje után menjen, mert annál kevesebbet ér a saját feje.

Deutsch Tamás 1990-ben ezt mondta:

a választási kampány nem igazán az, mint aminek lennie kellene, vagyis a programok vitájának.

Deutsch Tamás 27 évvel később ezt mondta:

A polgárokat idestova harminc éve igyekeznek politikusok és politológusok a választási programokkal kapcsolatos hülyeségekről meggyőzni. Szerintem már-már beteges, az értelmiségi felsőbbrendűségtől vezetett megközelítés, hogy a választók írott pártprogramok alapján, tudományos igényességgel hozzák meg a döntésüket.

(Mintha azok a pártprogramok a tudományosság laikusok számára elérhetetlen magasságában lebegnének…)

Ebben a két idézetben benne van Deutsch Tamásnak és pártjának a 27 éve. Ami akkor nékik nagyon alacsonynak tűnt, az ma nékik nagyon magasnak tűnik. És sokan úgy érzik, ez a szellemi eltörpülés az ő versenyelőnyük, és ebben kellene utolérni, esetleg elhagyni őket.

Hát… Akkor inkább a Google.