szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Irak legnagyobb szunnita pártja elítélő közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy merénylők pokolgépeket juttathattak be a bagdadi kormányzati központba, az úgynevezett zöld zónába, és megpróbálták megölni a párt vezetőjét, a parlament elnökét.

A pokolgép kedd délután robbant fel a parkolóban, ahová Mahmúd al-Mashadáni és más képviselők gépkocsioszlopa beállt. Egy amerikai biztonsági ember könnyebben megsebesült, de meg tudta vizsgálni Mashadáni páncélozott gépkocsiját, és az alján felfedezett egy másik robbanószerkezetet is. Az őrség ezután kutyákkal átkutatta a konvoj többi autóját is, és egy másik gépkocsin is talált pokolgépet.

Az autót tűzszerészek felrobbantották, ami további robbanásokat okozott, és tűz tört ki. Senki sem sérült meg, és nagyobb károk sem keletkeztek. A tűz arra kényszerítette az összegyűlt parlamenti képviselőket, hogy órákon át a kongresszusi központban maradjanak.

„Súlyosan elítéljük ezt a merényletet - mondta az Iraki Iszlám Párt szóvivője. - Pokolgépeket telepíteni egy ilyen erősen őrzött helyre a biztonsági intézkedések komoly kijátszását jelenti, mivel csak kevés személynek van engedélye, hogy ide belépjen. A merénylők célja a politikai folyamat akadályozása volt.”

A területet több ezer katona őrzi. Ebben az övezetben van a parlament, a kormányzati intézmények, és több nagykövetség, köztük az amerikai és a brit.

Mashadáni előtt két másik állami vezetőt is célba vettek a terroristák: hétfőn egy államminisztert és az egészségügyi minisztert támadták meg, de sikertelenül. Kedden további merényletek is voltak: el-Iszkanderíjában öt, Baakúbában négy rendőrt öltek meg.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Nő-e az erőszak Irakban, ha kivégzik Szaddámot?

Irak jövőjét valószínűleg kevéssé befolyásolja, hogy a szunnita muzulmán vallású Szaddám Huszein volt diktátort felakasztják az ellene hozott ítélet szerint. A felekezetéhez tartozók olyan elszántak lettek lázadásukban, és a köztük és a síiták közötti vérontás már olyan méreteket ölt, hogy az erőszak spirálja bizonyára folytatódik az országban, függetlenül az amerikaiak által a hatalomból elűzött elnök sorsától.

MTI Világ

Iráni, iraki, szíriai csúcs a hétvégén

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a hétvégén megtartandó csúcstalálkozóra hívta iraki és szíriai kollégáját, hogy megvitassák az iraki erőszak megállítása és a polgárháború-veszélyes helyzet megmentésének lehetőségét, mert megítélése szerint az erőszak kiterjedhet az egész térségre - közölte négy iraki parlamenti képviselő az amerikai hírügynökséggel.