Eltemették Alekszandr Szolzsenyicint

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Végső nyugalomra helyezték a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írót, az orosz XX. század emblematikus alakját, aki életének 90. évében hunyt el vasárnap.

Alekszandr Szolzsenyicin. Rést ütött
a hallgatás falán
© AP
A kolostor Nagytemplomában szerda reggel kilenc órakor kezdődött gyászszertartáson, illetve a temetésen mintegy ezren vettek részt, köztük Dmitrij Medvegyev elnök – aki megszakította igen rövid szabadságát, hogy búcsút vehessen az írótól –, valamint számos más ismert politikus és kulturális személyiség. Ravatalánál kedden, az Orosz Tudományos Akadémia dísztermében az özönvízszerű esőzés ellenére több ezren rótták le tiszteletüket, s ott volt köztük Vlagyimir Putyin kormányfő is. A kolostor egyik templomának oltárfala mögött lévő sírhelyet maga Szolzsenyicin választotta ki öt évvel ezelőtt.

A Donszkoj-kolostor első templomát 1591-93 között építették, s később számos ismert személyiséget temettek itt el. Itt nyugodott 1994-ben történt magyarországi újratemetéséig Bethlen István, Magyarország 1921-31 közötti miniszterelnöke, aki orosz fogságban hunyt el.

A Szolzsenyicinről megjelent nekrológok, értékelések egybehangzóan rámutatnak személyisége, életútja és írásai ellentmondásos voltára, s arra, hogy a mai fiatal nemzedékek már a nyugati életforma bírálóját és az orosz nacionalizmus prófétáját látják benne, nem pedig a sztálini rezsim leleplezőjét, a kommunista párt totalitárius rendszere ellen fellépő kérlelhetetlen harcost. Pedig első ismertté vált írásai – az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregény és a lágerek világát leleplező Gulag szigetcsoport – bombaként robbantak be a köztudatba, és legalábbis megrázták a párt lerombolhatatlannak hitt erődjét. A méltatások idézték az író bírálóit, akik szerint Szolzsenyicin támogatta Vlagyimir Putyin elnök politikáját. Messiásnak tekintette magát, gyakran volt túlzottan kategorikus és békíthetetlen, kevés megértést tanúsított az övétől eltérő szempontok, a mások fájdalma iránt.

Abban azonban mindenki egyetért, hogy mindennek nincs jelentősége: Szolzsenyicin, a 90-es évek publicistájának és nacionalista politikusának írásai hamarosan csupán lábjegyzetet alkotnak mindahhoz, amit Szolzsenyicin, a kiemelkedő író végzett a 60-70-es években, s ami Oroszország és a világ történelmének nagy és fontos fejezetét alkotja.