szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kiszabadult az emberrablók fogságából szerdán, és már elindult hazafelé egy tavaly Kenyából Szomáliába hurcolt angol turistanő - jelentette be a brit külügyminisztérium.

Az asszonyt  szeptemberben rabolták el  a keleti országrészben lévő Lamu tengerparti turistakomplexumban. A támadók átszivárogtak a pár kilométerre húzódó határon, és rajtaütöttek az egyik üdülőn. A nő, Judith Tebbutt férjét agyonlőtték, mert megpróbált ellenállni.

Az asszony jó egészségi állapotban van, bár háromszor is megbetegedett az elmúlt hónapokban. A rablók gyógyszert adtak neki, és igyekeztek gondoskodni a kényelméről - mondta az ITV Newsnak. Kiszabadulása helyén, Adadóban repülőre ültették, és Nairobiba indították.

A spanyol hírügynökségnek egy emberrabló telefonon azt mondta, hogy 1,1 millió dollár váltságdíjat kaptak. A pénzt kedden dobták le egy repülőgépről a brit tárgyalókkal megbeszélt helyen - állította Mohamed Nur Dagas.

Tavaly ősszel egy hónap alatt négy európai és amerikai turistát raboltak el Kelet-Kenyában, és hurcoltak Szomáliába. Részben ezekkel a támadásokkal indokolta a kenyai kormány, hogy katonaságot küldött Szomáliába az iszlamista szélsőségesek ellen.

Januárban az amerikai SEAL különleges alakulat kiszabadított egy amerikai és egy dán rabot, miközben lelőtte kilenc fogva tartójukat. Két spanyol segélymunkás, egy francia katonai tanácsadó és 233 külföldi tengerész még mindig fogságban van. Az utóbbiakért kalózok követelnek váltságdíjat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!