A Homo neanderthalensis jobb karja a humerus (felkarcsont) tanúsága szerint körülbelül 50 százalékkal volt erősebb, mint a bal. A ma emberénél ez az aszimmetria legfeljebb 5-15 százalékos, komolyabb eltérés többnyire sportolóknál - teniszezőknél, krikettjátékosoknál tapasztalható - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Az antropológusok korábban azt feltételezték, hogy a jobbkezes neandervölgyi embernél a két végtag között aránytalanságot a vadászat okozta. Idejének legnagyobb részét a szabadban töltötte, nagyvadakat igyekezvén becserkészni, hiszen ez volt a túlélés záloga a pleisztocén időszak változó éghajlati viszonyai között (450 ezer-30 ezer évvel ezelőtti időszakban). A vadászok állandóan a jobb kezükben vitték a dárdát, és a jobbal hajították el.

"A neandervölgyi ember csontmaradványai arra utalnak, hogy valamilyen állandóan ismétlődő, nagy fizikai erőkifejtést igénylő munkát végzett, olyasmit, aminek fontos szerepe volt a közösség életében. Így nem meglepő, hogy a vadászatra gondolt mindenki, így született meg a neandervölgyi embernek mint vadásznak az alakja" - magyarázta Colin Shaw, a Cambridge-i Egyetem antropológusa.

A tudósok közül sokan azonban nem zárták ki annak a lehetőséget sem, hogy a neandervölgyi ember két kézzel hajította el a dárdát, esetleg valamilyen más eszköz használata váltotta ki a felső végtagok közti  aránytalanságot.

A brit és az amerikai kutatók a vizsgálatban részt vevő férfiaknál az izomrostok elektromos tevékenységéről képet adó elektromiográfot (EMG) alkalmazták. Az önkéntesekkel több tesztet is elvégeztettek, jobb kézzel és két kézzel kellett elhajítaniuk a dárdát, miközben a váll- és mellizomzat aktivitását mérték, ezek az izomcsoportok mozgatják ugyanis a felkarcsontot. A tudósok meglepetésére a bal testfélen nagyobb volt az izomaktivitás, mint a jobbon, ami ellentmond a vadászat és a végtag-aszimmetria közötti feltételezett kapcsolatnak.

Ezzel ellentétben, amikor az önkéntesek kaparóval a nyersbőrt készítették ki, jobboldalt mértek nagyobb aktivitást a humerust mozgató izomcsoportokban.

Mint a kutatók rámutatnak, nincs közvetlen bizonyíték, a neandervölgyi ember sok időt tölthetett a nyersbőrök kikészítésével. Rengeteg bőrre azonban volt szükség, hogy megvédjék magát a hidegtől, ráadásul a neandervölgyi régészeti helyszíneken a leggyakoribb eszköz a kaparó.

Ugyanakkor a néprajzi kutatások szerint a nyersbőr kikészítése általában az asszonyok dolga, eddig azonban kevés neandervölgyi női csontmaradvány került elő egy összehasonlító vizsgálathoz.