szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Seuso-kincs története simán hozza a Pogány Madonna-féle kincskeresős krimik fordulatait, amióta csak darabjai három évtizede feltűntek Nyugat-Európa műkincspiacain. Gyanús műkincskereskedők, rejtélyes halálesetek, kettős ügynök, balek lord, egy lépéssel mindig lemaradó nyomozók és állami hivatalnokok. És mindenki egy felbecsülhetetlen és rejtélyekkel terhelt kincset hajt, országokon és kontinenseken át.

Bár nem csak hazai szakértők szerint egyértelmű, hogy a Seuso-kincs Polgárdiban került elő 1976-ban, ezt azóta sem sikerült a tudomány és a jog számára is elfogadhatóan tisztázni. Így továbbra is csak feltételezés, hogy az antik régiségekkel üzletelgető huszonéves polgárdi fiú, Sümegh József életének és 1980 decemberi halálának rejtélyes fordulatai, további két ismerősének, illetve később nevelőanyjának hirtelen halála összefüggésben állnak azzal a példátlan értékű római kincslelettel, amit 1990-ben ismerhetett meg a világ, mikor egy angol lord  megpróbálta őket eladni.

Sevso Treasure – angolul így ismerik a tizennégy darabból álló késő-római ezüstedény készletet, melynek sztorija a kilencvenes évek óta végigjárta már a nagyobb külföldi lapokat az Independenttől a BBC-n át az Atlantic magazinig. A kincshez a felbecsülhetetlen értékét ecsetelő jelzők mellett az „átok” jelző is többször kapcsolódik, többek közt birtokosa, Northampton lordja nevezte őket annak. Az biztos, hogy a különféle becslések alapján a Seuso-kincs a világ egyik legjelentősebb antik kincslelete. Kétszáz millió dollár felé becsült értékét azonban idézőjelbe teszi rendezetlen jogi státusa, ami miatt birtokosa hiába próbálta eladni, mások pedig hiába próbálták megszerezni.

A Seuso-kincset átlagember még nem nagyon láthatta. Kétszer, a 1990-ben New Yorkban mindössze pár óráig, és 2006-ban Londonban nyílt alkalma egy szűkebb közönségnek látni a kincseket. Az idő többi részét az ezüst különféle raktárakban és trezorokban töltötte.

Lord Balek

Seuso, a feltételezett római hadvezér, vagy nagybirtokos óta egyetlen bizonyított birtokosa volt az ezüst edénykészletnek, Anglia egyik leggazdagabb és egyben legbalekabb embere, Spencer Douglas David Compton, Northampton lordja. A márkit a nyolcvanas évek elején beszélték rá, hogy a régiségpiacokon darabokban felbukkanó ezüstöket vásárolja össze. Spencer Comptont a dologban csak a hatalmas haszonnal kecsegtető  biznisz érdekelte, melynek lebonyolítására egy külön befektetési céget is létrehozott.

A polgárdi-kőszárhegyi pince, ahonnan Sümegh József holtteste előkerült és a Seuso-kincs eltűnhetett
HVG Archív (1998)

A lord régiségpiaci járatlansága akkor ütött vissza, mikor elérkezett az értékesítés pillanata. Elsőként a Los Angeles-i J. Paul Getty múzeumnak ajánlották fel a Seuso-kincset. A világ egyik leggazdagabb gyűjteménye vevő lett volna, ám a Getty szakértője kiszúrta, hogy a kincsekhez mellékelt, libanoni eredetet igazoló papírok hamisak. Az üzlet így kudarcba fulladt.

Lord Northamptonra innentől kezdve kellemetlenségek özöne zúdult. A bebukott üzlet után 1990-ben Sotheby’s aukciósházon keresztül akarták eladni a kincseket. Az aukció előtt azonban sajtótéma lett a gyanús eredetű Seuso-kincsleletből. A brit Independentben megjelent egy cikk, mely egy névtelen informátorra hivatkozva azt írta, hogy a kincs a jugoszláviai – akkor már épp horvátországi – Pulából származhat. A lordnak így a Sotheby’s aukciója helyett egy New York-i bíróságra kellett mennie, mivel Magyarország, Horvátország és Libanon is magának követelte a kincset.

A gróf hiába nyerte meg a pert 1993-ben, a Seuso-kincset nem tudta eladni. Anyagi problémái adódtak, a kincsek eredete miatt nyomozni kezdett a Scotland Yard, közben pedig a magyar diplomácia folyamatosan lobogtatta tulajdoni igényét. Majd pedig 2006-ban, mikor Lord Northampton a londoni Bonhams aukciósházon keresztül újra megkísérelt megszabadulni a Seuso-kincstől, az angol közvélemény olyan szaktekintélyei, mint a világhírű régész-tudós Lord Renfrew, és a brit parlament régészeti bizottságának titkára, Lord Redesdale is tiltakoztak, és az üzletből újra nem lett semmi.

A Seuso-kincs átka

A Sümegh József és Lord Northampton közti homályzóna kulcsszereplője az eddig megismert információk alapján két, a műkicsbizniszben érdekelt, nem túl makulátlan figura lehetett. A vasfüggöny nyugati oldalán, bécsi központtal tevékenykedő műkincskereskedők, a libanoni származású Halim Korban és a Jugoszláviából meglépett Anton Tkalec szerezték meg az első darabokat. Az első ezüsttárgyat Korban 1980 novemberében vitte Londonba. Ez alig egy hónappal Sümegh József halála előtt történt, ami azt a teóriát erősíti, hogy a fiú már korábban eladogatta a kincs egyes darabjait, anélkül, hogy fogalma lett volna valódi értékükről. Ellentétben valaki másokkal, akikhez eljutottak az ezüstök és tudomást szerezhettek a forrásukról is.

Londonban a Sotheby’s épp visszavonult elnöke, Peter Wilson kezébe kerültek az ezüsttárgyak, aki megvizsgáltatta őket. Ekkor derült ki, hogy mekkora értéket képviselhetnek valójában a kincsek. Wilson vette rá lord Northamptont arra, hogy vásárolja fel őket, majd nem sokkal később meghalt.

A Seuso-kincs. Az járt jobban eddig, aki csak képről láthatta.
HVG Archív (1998)

Hogy Korban és Tkalec honnan szerezte meg a kincseket, az máig rejtély. Ahogy az is, hogy a kincsleletnek hány darabja lehet a valóságban. Amit ma Seuso-kincsnek ismerünk, az 14 darab ezüsttárgyat jelent, de a szakértők szerint ennél sokkal több darabja is lehetett a készletnek. Peter Landesman amerikai újságíró hosszú ideig járta a világot a kincs nyomában. 2001-ben az Atlantic magazinban megjelent A Seuso-ezüst átka című cikke szerint egy rendőri szervekkel és titkosszolgálatokkal gyakran összejátszó, zűrös, különc kincsvadász, Michel van Rijn azt állította, hogy Anton Tkalec a Seuso-kincs további darabjait őrizgeti. Rijn felajánlotta a Scotland Yardnak és a magyar szerveknek is, hogy segít lépre csalni Tkalecet. A zürichi akció azonban kudarcba fulladt, miután Rijn és társa átverték a nyomozókat, akik viszont idő előtt rájöttek a kettős játékra.

Landesman szerint mások is állították, hogy az ókori pénzek bizniszében nagypályás Tkalec rendelkezik további darabbal, vagy darabokkal a legendás kincsből. Bár e teóriának további bizonyítéka nincs, de ezt erősítheti a történet legújabb fordulata, Zelnik István felbukkanása a színen. A szintén sokmindennel megvádolt magyar műgyűjtő a kincsek hazahozataláról szóló bombasztikus bejelentésében ugyanis azt állította, hogy nem csak a Lord Northampton nevéhez fűződő tizennégy darabot találta meg, hanem egy további, tizenötödiket is.

Zelnik István azt állítja, hogy már megkötötte az adásvételi megállapodást a kincs jelenlegi gazdáival, azt viszont nem mondta, meg, hogy ez alatt kit, vagy kiket ért. Az Index szerint elképzelhető, hogy Lord Northampton, miután nyíltan nem tudta eladni az ezüstöt, kéz alatt továbbadta valakiknek. A magyar műgyűjtő ajánlata, hogy megveszi és hazahozza a kincseket, ha a magyar állam lemond az igényéről, cserébe halála után az államra hagyja a kincset.

Az ajánlat ugyanakkor továbbra is a Seuso-kincs átkát hordozza magában, még akkor is, ha minden úgy történne, ahogy Zelnik ígéri. Hiszen ha a magyar állam elfogadja, akkor egyrészt lemond az igényéről, ami alapján - ha be tudná végre bizonyítani - jog szerint is hozzájuthatna a kincshez, másrészt egy jogilag zavaros hátterű műtárgyvásárláshoz járul hozzá. Ahhoz viszont, hogy be tudja bizonyítani igénye jogosságát, egyebek mellett hozzá kellene férnie magyar szakembereknek a kincshez, hogy tudományos módszerekkel is bizonyítható legyen a Seuso-ezüst magyarországi eredete.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!