szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tervezettnél jóval hosszabb ideig, több mint nyolc órán át tartózkodott a nyílt űrben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két asztronautája, de űrsétájukat mégsem koronázta siker.

Sunita Williams amerikai űrhajósnő és Hoside Akihiko japán űrhajós azt a feladatot kapta, hogy cserélje le az ISS külső burkolatán az egyik elromlott, száz kilogrammos áramelosztó-szekrényt. Már a munkálatok legelején nehézségekbe ütköztek: kínkeservvel sikerült kicsavarniuk a két rögzítőcsavart, majd kiderült, hogy az egyik menetes nyílásban fémforgács van. A két asztronauta sűrített nitrogénnel tisztította meg a csavarhüvelyt, ennek ellenére nem sikerült a helyére tenniük az új áramelosztót, mert az egyik rögzítőcsavarja beszorult. Hoside azt javasolta, hogy erősebb szerszámmal próbálkozzanak, de az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA ezt nem tartotta jó ötletnek.

Az időveszteség miatt nem sikerült elvégezniük a másik feladatot, kicserélniük egy tönkrement videokamerát az ISS kanadai gyártmányú robotkarján. Rá tudták viszont csatlakoztatni a hálózatra azokat a kábeleket, amelyek az ISS-re jövőre érkező új orosz modult fogják kiszolgálni.

Az űrséta a tervezettnél két órával tovább, több mint nyolc órán át tartott. Az amerikai űrhajósnőnek ez a volt az ötödik űrsétája, s egyben a NASA-űrhajósok harmadik leghosszabb űrbéli küldetése. A japán asztronauta eddig még sosem járt a nyílt kozmoszban.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!