szerző:
MTI/Reuters/AP
Tetszett a cikk?

Az iráni parlament vasárnap felfüggesztette az élelmiszerek és az üzemanyag árának állami támogatását csökkentő reformot az ország valutájának rohamos gyengülése miatt - jelentette a helyi média.

A szubvenciók reformja Mahmúd Ahmadinezsád államfő gazdaságpolitikájának sarokköve, így a parlament döntése az iráni rial szabadesése miatt amúgy is sokat támadott elnök politikai vereségének számít.

A jelenlevő 240 képviselő közül 179 szavazta meg a reform második szakaszának leállítását. A reform azzal enyhítene a költségvetés terhein, hogy több tízmilliárd dollárral csökkentené az élelmiszerek és üzemanyagok fogyasztói árát kiegészítő állami szubvenciókat. A szegényebbeket készpénzzel kompenzálták volna a drágább termékekért.

Az országot sújtó nyugati gazdasági szankciók arra kényszerítik a képviselőket, hogy a politikai kérdések helyett a gazdaságra összpontosítsanak. Így például nem foglalkoztak Mohamed Abbaszi ifjúsági és sportügyi miniszter elmozdításával, amit tíz teheráni képviselő kezdeményezett. A vitát Ali Laridzsáni házelnök leállította, mint közölte, az indítványt visszavonták "a gazdaság állapota miatt", ami a parlament elnöke szerint helyes volt, tekintettel "a jelenlegi gazdasági helyzetre".

A parlament ugyancsak vasárnap jóváhagyta azt a kerettörvényt, amely korlátozza a kormányt abban, hogy több fajta árfolyamot használjon külföldről származó bevételeiben, továbbá kötelezte, hogy bizonyos alapok ismét az államkassza részét képezzék. A törvény részleteit a jövő héten vitatják meg.

A közelmúltban hozott gazdasági intézkedések nyomán Iránban már háromféle árfolyam létezik: a dollár hivatalos árfolyama az importált élelmiszerek és gyógyszerek esetében 12 ezer 260 rial, az ipari eszközöknél ennek a dupláját számítják fel, míg a feketepiacon 30 ezer rialt adnak egy dollárért. Több képviselő is azzal vádolja Ahmadinezsád kormányzatát, hogy hasznot húz az eltérő árfolyamokból.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!