Olajkatasztrófa: rábólintott a bíróság a BP büntetéseire

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az illetékes amerikai bíróság elfogadta kedden a BP és az amerikai igazságügyi minisztérium megállapodását a Mexikói-öbölben történt 2010-es olajkatasztrófa ügyében.

A BP Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformján 2010 áprilisában robbanás történt, majd tűz ütött ki. Tizenegy munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén pedig 87 nap alatt csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe.

A BP három tisztségviselője ellen 23 pontban emeltek vádat novemberben, New Orleansban, egyebek mellett gondatlanságból elkövetett emberölésért. A cég felelősnek vallotta magát a munkások halálával és a kongresszus előtt való hamis tanúskodással kapcsolatos bűncselekményekben és két szabálysértésben.

A BP megállapodott a minisztériummal, hogy öt év alatt összesen 4,5 milliárd dolláros (ezermilliárd forintos) pénzbírságot fizet a tárcának, az amerikai hal- és vadvédelmi alapnak, a tudományos akadémiának és az értékpapírpiaci felügyeletnek. Ez messze a legnagyobb pénzbüntetés, amelyet az amerikai és a brit igazságszolgáltatás történetében bármely vállalatra valaha kiróttak.

A büntetéseken felül a cégnek gondatlanságáért valószínűleg kártérítést is kell fizetnie - egyebek mellett Alabama szövetségi államnak - a február 25-én New Orleansban kezdődő polgári perben, és ennek összege elérheti a pénzbírság több mint négyszeresét, 21 milliárd dollárt. A BP már korábban bejelentette, hogy a gazdasági és egészségi károkért őt perlő több mint 100 ezer magánszeméllyel és vállalkozással már megállapodott kártérítés fizetésében, és ezek együtt várhatóan 7,8 milliárdos költséget jelentenek majd a társaságnak.

Az olajipari óriás novemberben már egyszer fizetett 23 milliárd dollárt környezet-helyreállításra és kártérítési követelések kiegyenlítésére. Az ezután fizetendő bírságokat és kártérítéseket részben abból a 35 milliárd dollárból akarja kifizetni, amelyet egyes vagyontárgyainak eladásából remél.  

A katasztrófa ügyében vádat emeltek az olajplatform tulajdonosa, a Transocean cég ellen is, amely január elején szintén megállapodott a kormánnyal 1,4 milliárd dolláros pénzbírság megfizetésében. A BP elleni polgári perben alperes a Halliburton olajipari szolgáltató vállalat is.