szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat foganatosított Phenjan ellen, Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött megnemtámadási szerződést. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető arra szólította fel a katonáit, hogy készüljenek a konfrontációra az ellenséggel.

Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményeket, és megszakítja a két ország között létesített forródrótkapcsolatot – jelentette be pénteken a két Korea újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság.

A testület angol nyelvű közleményét a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte néhány órával az után, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat foganatosított Phenjan ellen, amiért február 12-én újabb, immár harmadik nukleáris föld alatti robbantást hajtott végre, megszegve a BT korábbi határozatait.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken meglátogatta azt a katonai egységet, amely 2010-ben tüzérségi támadást intézett a dél-koreai Jonpjong-sziget ellen. Arra szólította fel az ott szolgáló katonákat, hogy készüljenek a "konfrontációra az ellenséggel". A két évvel ezelőtti incidens, amely négy halálos áldozatot és 18 sebesültet követelt, az egyik legsúlyosabb volt a két fél között az 1950–1953-as koreai háború óta.

MTI/EPA/KCNA

A csütörtökön elfogadott új BT-szankciókkal a világszervezet vezető testülete tovább akarja nehezíteni az észak-koreai ballisztikusrakéta- és nukleárisfegyver-programok finanszírozását, valamint az ezekhez szükséges anyagok beszerzését. Az új intézkedések értelmében a világszervezet tagállamainak átfogó tilalmat kell életbe léptetniük az észak-koreai fegyverprogramokkal kapcsolatos alapokkal és vagyontárgyakkal kapcsolatban, és nem engedélyezhetik, hogy a KNDK bankjai új fiókokat vagy irodákat nyissanak a területükön. Meg kell akadályozniuk az Észak-Koreába irányuló vagy onnan kiinduló nagyobb készpénzszállítmányokat is, amelyek gyakran a pénzügyi szankciók megkerülését szolgálják.

Néhány órával a BT-határozat elfogadása előtt Észak-Korea megelőző nukleáris csapással fenyegette meg az Egyesült Államokat. Két nappal korábban pedig azzal fenyegetőzött, hogy figyelmen kívül hagyja az 1953-ban kötött fegyverszünetet. Észak-Korea gyakorta ad ki ilyen nyilatkozatokat, az elmúlt napokban azonban mindennapossá váltak fenyegetőzései.

Kína támogatja a BT által a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) nukleáris kísérletére adott "szükséges, mértéktartó" választ – hangoztatta Csin Kang szóvivő. Hozzátette, a határozat kifejezi a nemzetközi közösség ellenzését, és ígéretet fogalmaz meg arra, hogy a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését békés úton rendezi, megerősíti az ezt szolgáló hatoldalú tárgyalások felújítását. "Összességében véve, kiegyensúlyozott" – áll a közleményben.

Peking valamennyi érintett felet nyugalomra és visszafogottságra intette, s óvott attól, hogy olyan cselekményeket kövessenek el, amelyek a feszültség fokozódását segítenék. A hírügynökségi jelentések hangsúlyozzák, hogy a BT-határozatról, vagyis a szankciók kiterjesztésének részleteiről Washington és Peking előzetesen megállapodott. Cuj Tien-kaj kínai külügyminiszter-helyettes Pekingben egy vitafórumon ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a fogalmazás nem pontos. Kína amerikai nagyköveti posztjának várományosa azt hangoztatta, hogy minden megállapodás a 15 tagú BT tagjai között születik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!