szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.

Most érkezett

Elege lett Putyin tévéjéből, élő adásban mondott fel

Élő adásban mondott fel szerdán Liz Wahl, az RT America (korábban: Russia Today) orosz állami finanszírozású televízió washingtoni stúdiójának magyar származású amerikai műsorvezetője. Wahl a CNN-nek elmondta, hogy olyan családból származik, amely az 1956-os magyar forradalom idején a szovjet csapatok elől menekült Amerikába, és hogy az RT-nél való munkája "etikai és erkölcsi kihívásokat" jelent a számára.

"Személy szerint nem tudok része lenni egy olyan (televíziós) hálózatnak, amelyet az orosz kormány finanszíroz és amely tisztára mossa Putyin cselekedeteit" – mondta a CNN-nek. "Büszke vagyok arra, hogy amerikai vagyok és hiszek az igazság közvetítésében" – tette hozzá. Liz Wahl kijelentette, hogy az RT putyinista propagandát folytat és ócsárolja Amerikát. Amiatt telt be nála a pohár, mert a nap folyamán a Rand Paul kentuckyi szenátorral általa készített interjúból kivágták a krími inváziót bíráló részt, emellett Viktor Janukovics bukott ukrán elnök volt ellenzékének egészét fasisztaként kellett bemutatni.

A legfontosabb események eddig:

- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.

- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.

- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.

- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.

- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.

- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
8 9 10 11 12
53

Lebukott egy orosz titkosügynök az ismeretlen krími fegyveresek között

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik nyugalmazott tisztje az ukrán tévéhíradó krími bejátszásában felismerte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik ügynökét – jelentette csütörtökre virradóra az UNIAN hírügynökség.

A SZBU volt tisztje azt mondta az ukrán Szabadság Rádiónak, hogy a Krím félsziget megszállásáról szóló szerdai rendkívüli tévéhíradóban felismerte az "orosz csekistát", akit régebbről ismert, még 2007-2008-ban találkoztak a Dnyeszter-melléken. Az illetőt szerinte Andrej Jurjevics Csecseljnek hívják, a férfi orosz állampolgár, és annak idején az orosz hadsereg katonai megfigyelőjeként tevékenykedett a Dnyeszter menti Köztársaságban. Csecselj a rendkívüli helyzetek kezelésére szakosodott, külföldön állomásozó orosz csapatokhoz rendelt FSZB-ügynök – tette hozzá.

Újabb harci gépeket küld a Baltikumba az USA

A Pentagon több mint kétszeresére emeli azoknak az amerikai harci gépeknek a számát, amelyek a balti államoknak a NATO által biztosított légtérellenőrzésében vesznek részt – közölte szerdán az amerikai kormány egyik illetékese.

A névtelenül nyilatkozó amerikai illetékes szerint az Egyesült Államok a Baltikumban jelen lévő, eddig négy F-15-ös vadászgépből álló köteléket további hat F-15-össel és egy KC-135-ös légi tankerrel erősíti meg.

Emberölési kísérlet miatt nyomoznak az ungvári polgármester késelője ellen

Könnyű testi sértésről szándékos emberölési kísérletté minősítette át szerdán a kárpátaljai ügyészség a Viktor Scsadej, megbízott ungvári polgármester ellen egy nappal korábban elkövetett késes támadást.

Mégsem oldották fel az oroszok a blokádot Szimferopolnál

Visszatértek az orosz katonák a Szimferopol melletti Perevalnoje falunál állomásozó ukrán dandárhoz, amelyet napok óta blokád alatt tartottak. Az orosz katonák szerda este váratlanul feloldották a zárlatot és távoztak az ukrán laktanyák mellől, csütörtök hajnalban azonban visszatértek – jelentette csütörtökre virradóra az UNIAN hírügynökség több forrásra hivatkozva. Az orosz katonák visszatérését megerősítették az ukrán védelmi minisztériumban is.

Vladiszlav Szeleznev, a védelmi minisztérium krimi sajtóközpontjának vezetője még szerda este azt közölte, hogy orosz katonák 35 katonai és páncélozott járművel távoztak a Perevalnoje melletti dandár közeléből. "Mindnyájan távoztak. Hova? Egyelőre ez nyitott kérdés" – mondta Szeleznev.

Néhány perccel később Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője azt írta a Facebookon, hogy hasonló a helyzet Feodoszijában és Bahcsiszarajban is. Timcsuk szerint az orosz katonák szerte a Krímben feloldják az ukrán laktanyák blokádját. Timcsuk azt mondta: egyes értesülések szerint távozásuk "megszálló orosz egységek rotációjával" magyarázható.

Kijev elfogatóparancsot adott ki a krími kormányfő ellen

Elfogatóparancsot adott ki egy kijevi bíróság a Krími Autonóm Köztársaság Moszkva-barát miniszterelnöke és parlamenti elnöke ellen.

500 orosz deszantos érkezett Szevasztopolba

Közel ötven haditechnikai egységet és ötszáz deszantost szállítottak partra az orosz fekete-tengeri flotta deszantos hajói Szevasztopolban – jelentette csütörtökre virradóra egy helyi internetes kiadvány.

A Grazsdanszkaja Oborona (Polgári Védelem) című honlap közlése szerint a szevasztopoli Kozák-öbölben (Kozacsa buhta), az orosz flotta tengerészgyalogsági dandárjának közelében szállították partra a deszantosokat és a haditechnikát.

A katonák bementek a tengerészgyalogsági támaszpont területére. Külsejükből ítélve az Oroszország területén élő kisebbségekhez tartoznak. A Interfax-Ukraina hírügynökség megszólaltatott ezzel összefüggésben egy katonai szakértőt, aki szerint az, hogy a katonák a kisebbségekhez tartoznak, megnehezíti annak a moszkvai állításnak az alátámasztást, hogy a Krímben nincsenek orosz katonák, hanem csak helyi önvédelmi egységek.

Az USA még mindig ugyanúgy gondolja

"Az amerikai álláspont egy hajszálnyit se változott" – zárta a sajtótájékoztatót John Kerry.

USA: nem volt megállapodás Lavrovval

"Nem született semmilyen megállapodás ezen az egyeztetésen és nem is lesz soha az ukrán kormány közvetlen bevonása nélkül" – mondta egy amerikai diplomáciai forrás Lavrov és amerikai kollegája, John Kerry kétoldalú megbeszélésével kapcsolatban. Lavrov előzőleg azt mondta: Kerryvel megállapodtunk abban, hogy minden ukránnak segíteni kell azoknak a megállapodások teljesítésében, amelyeket február 21-én Kijevben értek el.

Kerry tudta, hogy Lavrov nem ül le ukrán kollegájával

Egyáltalán nem láttam esélyt arra, hogy az orosz külügyminiszter leül ukrán kollégájával – jelentette ki a párizsi sajtótájékoztatón újságírói kérdésre John Kerry. A tárgyalások előremenetelével kapcsolatban úgy fogalmazott: inkább tartana ott, ahol ma, mint ahol tegnap.

1
8 9 10 11 12
53
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!