Egyre több akadály hárul el az iraki Kurd Autonóm Régió függetlenné válása elől, amely független államként komoly gazdasági tényező, valamint értékes nyugati szövetséges is lehetne. Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (röviden ILIÁ, az angol nyelvű híradásokban ISIS) terrorszervezet térhódítása és az iraki hadsereg leszereplése után az országban a kurd milíciák maradtak az egyetlen haderő, melyek sikerrel vették fel a harcot a szunnita szélsőségesekkel.  Az ISIS előrenyomulását a Pesmerga nevű kurd milícia kezdetben csak késleltetni tudta, fordulatot jelentett azonban, amikor augusztusban Barack Obama amerikai elnök az ISIS elleni légitámadásokra adott parancsot. Augusztus 17-én az amerikai légierő fedezte kurd csapatok első jelentős győzelmüket aratták az ISIS ellen, amikor visszafoglalták a stratégiai fontosságú moszuli gátat.

Miután Irak nagy részén gyakorlatilag megszűnt Bagdad fennhatósága, és több nyugati elemző is Irak kettő, vagy akár három részre osztását javasolta, az addig autonóm kurd régió vezetése megtette az első lépéseket az elszakadás felé. Maszúd Barzani, az autonóm régió elnöke július elején beszélt először arról, hogy népszavazást tervez a régió függetlenségéről. „Itt az ideje, hogy magunk kezébe vegyük a sorsunkat, ne várjuk meg, hogy mások döntsenek helyettünk” – mondta az erbili regionális parlamentben, ezzel együtt felszólította a parlamentet egy, a függetlenségi népszavazást előkészítő bizottság felállítására. Bár a szavazás időpontját még nem tűzték ki, Barzani szerint Iraki-Kurdisztán szeptember-október környékén „készen fog állni a népszavazásra”.

Kurd sikertörténet Irakban

Irak etnikai és vallási szempontból három fő régióra osztható: az ország déli részét (beleértve a fővárost, Bagdadot is) nagyrészt síita arabok lakják, a középső területeken viszont a szunnita arabok vannak többségben. Az északi és észak-keleti, hegyvidékes területen tömbben élnek az iraki kurdok, akik ugyan nagyrészt szintén szunni muszlimok (bár van egy jelentős keresztény, zoroasztriánus és jezidi kisebbség is), de nyelvi és történelmi gyökereik kevéssé kötik őket az arab szunnitákhoz. A perzsával rokon nyelvet beszélő, összesen közel 30 milliós kurd nép a világ talán legnagyobb, állammal nem rendelkező etnikuma. Az Irakban, Iránban, Szíria és Törökország keleti részén élő kurdok több mint egy évszázada küzdenek egy független állam létrehozásáért, gyakran erőszakos eszközökkel. Az egyik legerősebb függetlenségi mozgalmat, a Törökországban működő Kurd Munkáspártot (PKK) a NATO és az EU a terrorszervezetek között tartja számon.

Kurd Pesmerga harcosok Mosul közelében

AFP / Ahmad Al-Rubaye

Irak 2003-as amerikai inváziója után nem sokkal kikiáltották a Kurd Autonóm Régiót, amelynek saját parlamentje, sőt, hadserege is lehetett a korábban Szaddám Husszein ellen gerillaháborút folytató Pesmerga (a kurd szó jelentése: „A halállal szembenézők”) milíciákra épülve. Az autonóm terület Irak talán egyetlen sikertörténete az amerikai megszállás óta: a háború befejezése után is tomboló erőszak közepette Kurdisztán viszonylag a béke szigetének számított, ennek következtében komoly gazdasági fejlődést ért el, elsősorban olajkészleteiknek köszönhetően. A síita iszlámot egyre inkább államvallássá tevő bagdadi vezetéssel szemben a kurd kormány eddig szekuláris elvek szerint kormányzott, szigorú törvényeket hoztak a nők bántalmazása és a női körülmetélés ellen, valamint sikerrel törték le az iszlamista pártok befolyását. 2011-ben Robert Halfon brit képviselő „a Közel-Kelet egyik legprogresszívebb muszlim társadalmának” nevezte Iraki-Kurdisztánt, méltatva az ott tapasztalt nagyfokú vallási toleranciát.

Korábban 98 százalék támogatta a függetlenséget

Azt azonban sokáig mind a NATO, mind az iraki rezsim nyilvánvalóvá tette, hogy független Kurdisztánról hallani sem akarnak. A NATO második legnagyobb haderejével rendelkező Törökország következetesen ellenzett minden kurd függetlenségi törekvést, mivel egy kurd állam Ankara szerint veszélyt jelentene Törökország területi integritására, illetve hátországot jelentene a PKK-nak. Az iraki kormány szintén nem engedélyezte, hogy a kurd régió szavazzon az elszakadásról, azután sem, hogy egy 2005-ös nem hivatalos népszavazáson (legalábbis a felmérést végző függetlenségpárti szervezet állítása szerint) a régió lakosságának 98 százaléka támogatta a függetlenséget.

A bagdadi kormánynak nem ez az egyetlen vitája a kurd autonóm tartománnyal: Barzani és kormánya évek óta igényt tart olyan, a Kurd Régióhoz hivatalosan nem tartozó, de kurd többségű (emellett olajban gazdag) területekre, mint amilyen Kirkuk városa. 2012-ben a város hovatartozása miatt szinte polgárháborús helyzet alakult ki, a város határában az iraki hadsereg farkasszemet nézett és összecsapott a kurd Pesmergával. Végül a konfliktust népszavazás kiírásával sikerült elcsitítani, amely megtartását azóta is folyamatosan halogatják.

Nem kértek a kalifátusból

Az ISIS előretörése azonban mindent megváltoztatott, beleértve a kurd függetlenség ügyét is. Június végén a Szíriában a lázadók oldalán harcoló, és egyre nagyobb befolyást szerző ISIS fegyveresei Irakban is fokozták aktivitásukat. Hamarosan uralmuk alá hajtották az ország középső, szunnita arabok lakta részét, ahol az általuk uralt szír területekkel együtt kikiáltották a kalifátust, a csoport pedig felvette az Iszlám Állam nevet.

A szunnita szélsőségesek megfékezésére küldött iraki hadsereg néhány nap alatt felbomlott, az iraki kormány kezén pedig jobbjára csak a dél-iraki, síita többségű területek maradtak, miközben az ISIS megszerezte a katonák által hátrahagyott, jelentős részben modern, amerikai gyártmányú felszereléseket, köztük harci járművekkel és más nehézfegyverekkel – így az eddig többnyire csak kézifegyverekkel és kisteherautókkal felszerelt terrorszervezetből egy csapásra a térség egyik legerősebb hadserege lett. Az egyetlen ütőképes fegyveres erő Irakban a kurdok önvédelmi hadereje, a Pesmerga maradt, akik az ország teljes szélességében húzódó fronton néznek szembe a (legalábbis kezdetben) jobban felszerelt ISIS-szel, akik a kurd tartományt is beolvasztanák a kalifátusba.

Már nem Irak Kurdisztán déli szomszédja

Ugyan az augusztus közepén lemondatott iraki kormányfő, Núri al-Maliki előre bejelentette, hogy nem fogja elfogadni a kurd népszavazás eredményét, az iraki kormánynak jelenleg semmiféle eszköze nincs a népszavazás megakadályozására. Mivel az ISIS az ország középső részén folytat hadműveleteket, a kurd régió jelenleg nem is szomszédos a bagdadi kormány által ellenőrzött területekkel. Az iraki közigazgatásnak a kurd területeken eddig sem volt komoly befolyása, a háború óta pedig gyakorlatilag teljesen megszűnt.

''Al-Maliki a mi választásunk'' - áll az iraki nők transzparensén

AFP / Sabah Arar

Barzani és a kurdok számára a háború egyes területi kérdések „rendezésére” is alkalmat ad: júliusban a Pesmerga megszállta Kirkukot és más, vitatott státuszú területeket, ahonnan az iraki hadsereg kivonult az ISIS elől menekülve (volt, ahol maguk az iraki katonák adták át támaszpontjaikat és fegyvereiket is a kurdoknak) – ezzel közel 40 százalékkal megnövelve a kurd autonóm terület méretét. A kormányfő június 30-án gyakorlatilag Kirkuk a kurd régióhoz való csatolását jelentette be, így a függetlenségi népszavazást várhatóan kiterjesztik az olajvárosra és más vitatott területekre is.

Izraeltől várnak segítséget

Bár a területfoglalás ellen az iraki kormány tiltakozott, Kurdisztán támogatói között a térség nagyhatalmait találjuk: kurd régió vezetése hagyományosan jó viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, mivel a kurd ellenállókat már Szaddám Husszein diktatúrája alatt is segítették az amerikaiak, és mert Iraki-Kurdisztán volt talán az egyetlen régió az országban, amely valóban jól jött ki a 2003-as megszállásból. Ofra Bengio, a Tel-Avivi Egyetem professzora szerint Kurdisztán Izraelnek is természetes szövetségese lehet, mivel ők lennének az arab többségű régióban „a második nem arab állam”, ezzel növelve a zsidó állam legitimitását. Bengio szerint a kurdok nagy része is szövetségesként tekint Izraelre, utóbbi állítását egy közelmúltban végzett felmérésre alapozza, mely szerint az iraki kurdok 56,3 százaléka Izraelt tartja a kurd függetlenség legmegbízhatóbb támogatójának. Június végén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is kijelentette, hogy „teljes mértékben támogatja egy független kurd állam létrehozását”.

Török pálfordulás

Azonban a kurd államalapítás kulcsa meglepő módon az ősellenség Törökország lehet. Bár Recep Tayyip Erdogan török államfő még nem szólalt meg az ügyben, Huseyin Celik, a kormánypárt AKP egyik vezető tagja júliusban kijelentette: elismernének egy Észak-Irakban kikiáltott kurd államot. Erdogan a korábbi török kormányokkal szemben 2003-as kormányfővé választása után komoly gesztusokat tett a Törökországban élő kurdok felé, ezzel igyekezve leszerelni a jelenleg is aktív PKK-t, tavaly pedig az iraki kurdok elnökével, Barzanival is találkozott.

A nagyobbik rossznak tartott ISIS-től való félelem mellett Barzani támogatása azért is fontos Törökország számára, mivel az iraki kurd vezető és pártja, a mérsékelt Kurd Demokrata Párt a Törökországban aktív, szélsőbaloldali PKK riválisának számít. Korábban a PKK-val kapcsolatban álló PYD (Demokrata Egységpárt) hívei szervezték meg a kurd ellenállást Szíriában, amelynek következtében az ott élő (Irakhoz és Törökországhoz képest kisszámú) kurd kisebbség gyakorlatilag a kormánytól és a lázadóktól is függetlenítette magát – így Törökország számára félő volt, hogy ez az irányzat válhat a kurd nemzeti törekvések élcsapatává. Az iraki kurd elnök törökországi útja, valamint az általa vezetett Iraki-Kurdisztán elismerése azt jelentheti, hogy Ankara a megbízhatóbbnak tartott Barzanit ismeri el a kurd függetlenségi mozgalom vezetőjének.

Új olajnagyhatalom?

A török támogatás ellenére az Észak-Irakban esetlegesen megalakuló Kurd állam az ISIS fenyegetése mellett is számos kihívással nézne szembe. A háború óta felgyűlt, a gazdaságot a csőd szélére sodró államadósságot a kurdok olajeladásokból igyekeznek pótolni (amely bőven elég lenne az állam anyagi problémáinak leküzdésére: a jelenleg a kurdok által ellenőrzött területek olajtartaléka a becslések szerint negyvenötmilliárd hordó, a teljes iraki olajvagyon negyede), amelyhez szintén Törökországban találtak partnerre. Az iraki-török olajvezeték működése az ISIS előretörése után sem állt le, júliusban pedig a törökországi Ceyhan kikötöjéből a kurdok hajón szállítottak Izraelbe közel egymillió tonna olajat.

A Kawergosk olajfinomító Erbiltől 20 kilométerre

AFP / Safin Hamed

Utóbbi üzlettel azonban magukra haragították a bagdadi kormányt, amely nemcsak, hogy olajembargót hirdetett Izrael ellen, de a kurdisztáni olajkitermelésből befolyó profit egy részét magának követeli, ezt azonban a kurdok idén már nem fizették ki. A kurd régióhoz hasonlóan az iraki kormány is azt állítja, hogy szükségük van ezekre az összegekre az államcsőd elkerüléséhez, hiszen jelenleg az ország olajkitermelő területeinek nagy részét az ISIS ellenőrzi.

Mindez, tetézve a vitatott státuszú területek elfoglalásával, valamint azzal, hogy Al-Maliki iraki miniszterelnök előre bejelentette, hogy nem ismeri el a független Kurdisztánt, súlyos konfliktusnak ágyazhat meg a maradék Irakkal (feltéve, hogy egyáltalán megmarad-e ilyen nevű állam). Igaz, a jelenlegi tendenciák alapján egy független Kurdisztánnak meglennének az eszközei az újonnan szerzett területek megtartására. A Pesmerga valószínűleg jelenleg is nagyobb erőt képvisel az iraki hadseregnél, ráadásul az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, sőt, Irán is pénzzel és fegyverrel támogatja őket az ISIS elleni harcban. Kurdisztánnak nemzetközi szövetségeseket sem lenne nehéz találniuk olajvagyonuk és jó nyugati kapcsolataik miatt. Irán éd Kurdisztán viszonya azonban ellentmondásos lehet. Bár az ISIS ellen Irán is támogatja a kurdokat, a síita állam korábban jó viszonyt ápolt a bagdadi, szintén síita vezetéssel is, amely már eddig is ingadozott Irán és a NATO között. Így Kurdisztán nyugati támogatással történő kiválása esetén a maradék Irak Iránnal alakíthat ki szövetséget a NATO-orientációjú Kurdisztánnal szemben. Iránban szintén jelentős kurd kisebbség él, akiknek militáns szervezetét a Kurdusztáni Szabad Élet Pártot (PJAK) az Egyesült Államok is támogatta.