szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő évek nagy feladata a "protestszavazók" visszanyerése lesz - mondta az urnazárás utáni első nyilatkozatában a CDU szász-anhalti miniszterelnöke. Pedig ott még nyeregben is maradtak a keresténydemokraták - nem úgy, mint Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban.

Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási "szupervasárnap" első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány menekültpolitikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes.

MTI / AP / Virginia Mayo

Baden-Württembergben a CDU most először nem a legnagyobb politikai erő, és várhatóan szintén először 30 százalék alatti eredményt ér el. A CDU Rajna-vidék-Pfalzban is gyengült, míg Szász-Anhaltban ugyancsak a néppártok esetében fontos határként számon tartott 30 százalék alá süllyedhet, de így is az első helyen végezhet, viszont a koalíciós partner szociáldemokrata párt (SPD) visszaesése miatt az általa vezetett kormány elveszítette többségét. 

A következő évek nagy feladata a "protestszavazók" visszanyerése lesz - mondta az urnazárás utáni első nyilatkozatában Reiner Haseloff CDU-s szász-anhalti miniszterelnök. Hozzátette, hogy a "politikai közép" erőit összefogó kormányt kíván alakítani.

A kormányalakítás Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban is nehéz lesz, mert a hivatalban lévő kormányt alkotó koalíció kisebbik pártja e tartományokban is annyira meggyengült, hogy a koalíció elveszítette többségét. Meglehet, hogy egyik tartományban sem sikerül az eddigi gyakorlatot követve két pártból álló koalíciót létrehozni, hanem egy nagyobb és két kisebb párt összefogására lesz szükség. A 2013-ban alapított AfD a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli politikai erő, és vasárnap Szász-Anhaltban története legnagyobb sikerét érte el, a részeredmények alapján akár a szavazatok 24-25 százalékát is megszerezhette. Ezzel rögtön a második számú politikai erővé lépett elő. Rajna-vidék-Pfalzban 10-11 százalékos eredménnyel a harmadik legnagyobb frakciót alkothatja a Landtagban, Baden-Württembergben a negyedik helyet érte el 12 százalék körüli eredménnyel. A párt így már a 16 közül 8 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Ahogy az eddigi ötben, úgy a három újabb tartományi parlamentben is ellenzéki szerepre készül.

Felemelkedésében nagy szerepe van a menekültválságnak, amely Németország újraegyesítése óta nem tapasztalt élénkülést hozott a közéletbe. A társadalom "ismét átpolitizálódott", és ennek haszonélvezője az AfD, mert látszólag egyszerű megoldásokat kínál - értékelte az eredményeket Peter Tauber, a CDU főtitkára. "Nehéz időkben sokan egyszerű megoldásokra vágynak, a demokraták dolga pedig megmondani, hogy egyszerű megoldások nincsenek" - húzta alá.

Hasonlóan fogalmazott a Zöldek baden-württembergi miniszterelnöke, Winfried Kretschmannn, akinek vezetésével az ökopárt történelmi sikert ért el, először nyert Landtag-választást és folytathatja a 2011-ben kezdett kormányzást. A koalíciós társ SPD meggyengülése miatt viszont új kormányt kell alakítania. Hangsúlyozta, hogy az AfD előretörése azt a kötelezettséget jelenti a "demokratikus pártoknak", hogy legyenek nyitottak az "új típusú szövetségekre", és tárgyaljanak a kormányalakítás lehetőségeiről - mondta.

Az SPD súlyos kudarctól menekült meg, ugyan Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban is a néppárti voltát megkérdőjelező 10 százalék körüli eredményt ért el, Rajna-vidék-Pfalzban viszont erősödött, a szavazatok 37,5 százalékát szerezte meg a részeredmények szerint, ami 1,8 százalékpontos növekedés a 2011-ben szerzett 35,7 százalékhoz képest. Az ország nyugati részén fekvő tartományban 25 éve kormányzó SPD így a következő ciklusban is hatalmon marad, a koalíciós társ Zöldek visszaesése miatt viszont ott is új felállásra lesz szükség.

A vasárnapi választások megmutatták, hogy a "politikai közép vékonyabb lett, és ezt komolyan kell venni" - értékelte az eredményeket Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!