szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tűzszünet kezdődött Jemenben helyi idő szerint vasárnap éjféltől a kormányerők és a síita húszi felkelők között – adták hírül a kormányerők. A húszik és szövetségeseik Szanaában hoztak nyilvánosságra nyilatkozatukat, miszerint betartják a fegyvernyugvást.

A megállapodás szerint a Kuvaitban április 18-án kezdődő béketárgyalásokig mindenképpen hallgatnak a fegyverek. A Reuters hírügynökség megfogalmazása szerint ugyanakkor csupán "kísérleti" jellegű tűzszünet lépett életbe.

Egy kormányzati forrás a Hszinhua kínai hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a fegyvernyugvás az ország hét tartományára érvényes. Más jelentések szerint a tűzszünet Jemen teljes területén hatályba lépett.

Ez már a negyedik fegyvernyugvás azóta, hogy tavaly márciusban nemzetközivé szélesedett a jemeni belháború: a Szaúd-Arábia vezette arab nemzetközi koalíció haderői légitámadásokat indítottak az és Irán támogatását élvező síita húszik ellen.

Azóta már több mint hatezren vesztették életüket Jemenben az összecsapásokban. A konfliktus fő oka, hogy – nagyrészt – a húszik elűzték Abed Rabbó Manszúr Hádi államfőt a hatalomból, akit Szaúd-Arábia megpróbál visszahelyezni az elnöki posztra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!