szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szaúdi légierő elfogott hét, Jemenből kilőtt rakétát. A megsemmisített fegyverek darabjainak egy része lakott területekre hullott, s egy ember halálos sérüléseket szenvedett.

A szaúdi nyilatkozat szerint a Jemenből indított rakéták közül három Rijadot, a közel-keleti királyság fővárosát vette célba. „A légierő valamennyi érkező rakétát megsemmisített” – áll a közleményben, amely szerint már több alkalommal célba vették rakétákkal Szaúd-Arábiát, de most fordult elő először, hogy a támadásnak halálos áldozata is volt.

A CNN beszámolója szerint valószínű, hogy a támadásokat eddig ellencsapásokkal megtorló Szaúd-Arábia válasza minden korábbinál keményebb lesz. Szaúdi források szerint a rakétadarabok komoly anyagi károkat is okoztak.

Szaúd-Arábia az egyik vezető tagja annak a nemzetközi koalíciónak, amely harcot folytat Jemenben az iráni támogatást élvező lázadók ellen. A lázadók 2015-ben megdöntötték az ország nemzetközileg elismert kormányát, s a korábban is megosztott országban azóta teljes a zűrzavar.

A támadásról videó is készült:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!