szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha csak a tizedét próbálta volna meg a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció, mint amit Orbánék az elmúlt két választási időszakban megtettek, akkor itt már fejek potyogtak volna, sőt lehet, hogy „véres forradalom” lett volna – nyilatkozta államfőjelöltként a parameter.sk-nak Bugár Béla, a Most-Híd elnöke.

A magyar-szlovák vegyespárt első embere a szlovák államfőválasztás célegyenesében adott interjút a felvidéki hírportálnak. Ebből kiderült, hogy Bugár Béla fontosnak tartja, hogy jó viszony legyen Budapest és Pozsony között, de szerinte a Felvidék problémáit elsősorban nem Magyarországon kell rendezni. „Nem Orbán intézte el a helységnévtáblák ügyét, a vasúti kétnyelvűséget, sem a Kisebbségi Kulturális Alapot” – jelentette ki Bugár.

Az interjú legnagyobb része szlovák belpolitikai ügyekkel foglakozott, de Bugár azért néhány magyar kérdést is kapott.

parameter.sk: 29 éve ül a parlamentben...

Bugár Béla: Nem csak ülök!

parameter.sk: Szóval ön egy politikai matuzsálem, éppen úgy, ahogy Orbán Viktor is 1990-től ott van a parlamentben.

B. B.: De ő elhízott, én nem!

Bugár ezután arról beszélt, hogy a politika pszichikailag megterheli az embert, de ő megedződött.

parameter.sk: Örömmel halljuk, hogy megedződött, ami egy jó dolog, ezért is adódik a kérdés, hogy ki bírja tovább a színtéren kettőjük közül? Orbán vagy ön?

B. B.: Soha nem versenyeztem Orbán Viktorral. Ráadásul ő nem Szlovákiában politizál, nem olyan törvényi feltételek mellett, mint amilyenek itt nálunk vannak. Mert Magyarországon ellenzéki média szinte nincs is, maximum a kulcslyukon keresztül leshetik a kormányt. Nálunk meg jóformán nincs koalíciós média. Tehát ez egy teljesen más közeg. Olyan, amikor a pozitív dolgot elhallgatjuk, a negatívat meg felnagyítjuk. Összehasonlíthatatlan a helyzet a két országban. Ha csak a tizedét próbálta volna meg a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció, mint amit Orbánék az elmúlt két választási időszakban megtettek, akkor itt már fejek potyogtak volna, sőt lehet, hogy „véres forradalom” lett volna.

Egy kicsit később már a magyar köztársasági elnök, illetve a miniszterelnök-helyettes is szóba került.

parameter.sk: Elnökként inkább horgászna Áder János magyar elnökkel vagy vadászna Semjén Zsolttal, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel?

B. B.: Egy: fegyverviselési engedélyem van, fegyverem is, de sohasem vadásztam, még az ehhez szükséges dokumentumjaim sincsenek...

parameter.sk: Semjén biztos tudna majd segíteni ebben a kérdésben.

B. B.: Az rendben van, de állatokra nem lövök. Nem tudnak védekezni. Ami meg a horgászást illeti, életemben csupán egyszer fogtam horgászbotot a kezemben. Akkor 10 éves lehettem, a barátom a kezembe nyomta a pecabotot, aztán mivel vagy öt percig nem volt kapás, otthagytam az egészet. Szóval, se ez, se az.

A terjedelmes interjú utolsó harmadában kitértek a Bugár Béla és Orbán Viktor miniszterelnök közötti viszonyra is. A magyar kormányfő tavaly novemberben ugyanis azt nyilatkozta a magyar-szlovák vegyes pártról, a Most-Hídról és elnökéről: Ami a Felvidéket illeti, ott van nekünk egy tüskénk a körmünk alatt, egy híd formájú tüske, ami nem a konkrét mivoltában jelent problémát a számunkra, mert Bugár Bélának vannak történelmi érdemei (…), de a felvidéki vegyes pártnak a létezése azt a kérdést veti föl, hogy nemzetstratégiailag az-e a kívánatos, hogy etnikai alapon szerveződő pártok legyenek a Kárpát-medencében, vagy vegyes pártokat hozunk létre.

parameter.sk: Tavalyi interjújában jelezte, hogy a Híd és a Fidesz közötti hogyan továbbról majd a magyarországi választások után lehet beszélni. Azóta viszont Orbánnak egy híd alakú tüske került a körme alá, most akkor mi a helyzet?

B. B.: Nem tudja kihúzni, mit csináljak vele. Majd adok neki egy fogót. Amúgy meg nincs semmi. Többször elmondta, csak etnikailag tiszta párttal kíván együttműködni.

Az államfőválasztást két hét múlva tartják Szlovákiában.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!