Fekő Ádám a HVG-ben július 4-én megjelent kiváló írása (“Üzbegisztán minden befektetőt szívesen lát, aki nem törődik az emberi jogokkal, így Magyarországot is”) sok kétségtelen tényt sorol fel és jogosan kritizálja a demokratikus intézmények működését a közép-ázsiai országban. De mintha elfelejtkezne róla: az emberek és az országok is változnak. Nem teljesen igazságos kétszáz éves fejlődés eredményeként kialakult, érett demokráciákkal összevetni egy olyan posztkommunista országot, amely ténylegesen csak kevesebb, mint öt éve kezdte el a politikai-gazdasági átalakulást. Üzbegisztán 1991-ben függetlenné vált, azonban a szovjet-típusú politikai és gazdasági intézmények jó részét konzerválta.

Iszlam Karimov, aki az utolsó üzbég pártfőtitkárból lett a független üzbég állam vezetője, lényegében elsunnyogta a rendszerváltást.

A közgazdászok véleménye szinte minden kérdésben eltér, de egy dologban egyetértenek: a gazdasági fejlődéshez stabilitás szükséges. Kirgizisztán a figyelmeztető példa, nem feltétlenül szolgálja egy volt kommunista ország stabilitását, ha a vezetés egy demokratikus hagyományok és működőképes demokratikus intézmények nélküli országban tárja szélesre a formális demokrácia kapuit. Aszkar Akajev, Kirgizisztán első elnöke a függetlenség 1991-es kikiáltását követően hamar a demokrácia építést támogató külföldi szervezetek üdvöskéjévé vált. A demokráciaépítők elismerését azonban nem követte a várt nyugati gazdasági segítség. Kirgizisztán a térség egyik legszegényebb állama maradt. A térséggel foglalkozó szakértők megpróbáltak figyelmeztetni: az egyre nagyobb hatalommal felruházott parlament a sok évszázados törzsi vetélkedés újjáéledésének és a szűkös erőforrásokért folyó harc terepévé válhat. 2005-ben Aszkar Akajev menekülni kényszerült az országból és helyét a maffiamódszerekkel kormányzó Kurmanbek Bakijev vette át, akit 2010-ben a több tucat halálos áldozattal járó “tulipános forradalom” döntött meg.

Nem csoda, hogy beiktatása óta Savkat Mirzijojev elnök csak óvatosan, apró lépésekkel halad a politikai rendszer demokratizálásának irányába.

Azonban a politikai rendszerben bekövetkező változások iránya így is jól látható: a 2019-es parlamenti választásokon meglepően sok nő és magasan képzett fiatal indult. Ugyancsak reményre ad okot az élénk politikai-társadalmi vita a közösségi médiában.

Fekő Ádámnak persze igaza van: hosszú út vezet még a sajtószabadság eléréséig, hiszen továbbra is érkeznek hírek olyan bloggerek és újságírók letartóztatásáról, akik túl messzire mennek a hatalom felső szintjéig érő ügyek megszellőztetésében. Ha nyugati mércével mérve még nem is érvényesülnek a liberális szabadságjogok, az emberek ma már jóval szabadabban mernek hangot adni – és adnak is – a véleményüknek, mint a Karimov rendszer idején. Abban egyetértés mutatkozik a kutatók között, hogy a Karimov-féle totális diktatúra már a múlté.

Mirzijojev elnök egy vékony mezsgyén lavírozza Üzbegisztánt: a politikai rendszer lassú átalakítását úgy kell megvalósítania, hogy az ne veszélyeztesse az ország stabilitását. Az elnök tisztában van vele: a gyors népességnövekedés, a klímaváltozás miatti növekvő vízhiány, a szovjet időszakból örökölt lepusztult infrastruktúra és súlyos környezetszennyezés olyan kihívásokat jelentenek, amelyeket a gyors gazdasági növekedés és a külföldi tőke aktív bevonása nélkül lehetetlen kezelni. Üzbegisztán a világ azon pontján fekszik, ahol a politikai és gazdasági stabilitás létkérdés, gondoljunk csak a szomszédos, az amerikaiak által magára hagyott Afganisztánra, vagy arra, hogy az ország a kínai és az orosz érdekszférák találkozási pontjában fekszik.

A lassú politikai reformok mellett viszont figyelemre méltó gazdasági reformok zajlanak az országban. Mirzijojev elnök 2016 őszén történt megválasztása után nagy energiával vetette bele magát országa gazdaságának megreformálásába, nem is eredménytelenül. Az EBRD Transition Report 2017–18 szerint Üzbegisztán „regionális vezetővé vált a reformok terén Európában és a közép-ázsiai régióban, a tíz legnagyobb fejlődést mutató ország között volt 2016–17-ben”. Üzbegisztánt a Világbank 2020-as Doing Business jelentése a húsz legnagyobb fejlődést felmutató ország közé sorolta, az értékelt 190 ország között a 69. helyet foglalta el, nem sokkal maradva el Romániától vagy Olaszországtól. Az Economist 2019 decemberében Üzbegisztánt választotta az “év országává” a rekord sebességgel bevezetett reformok elismeréseként.

Üzbegisztán látszólagos kétarcúságát a fent leírt “kétsebességes reform” okozza.

Miközben a kormány Verstappent megszégyenítő sebességgel vezeti be a gazdasági reformokat, a demokratikus intézményrendszer kiépítésének tempója inkább a hétvégi telekre igyekvő nyugdíjas vezetési stílusára emlékeztet.

Most, amikor a világon szinte mindenütt recsegnek-ropognak a demokratikus intézmények, már annak is örülhetünk, ha egy országban nem visszafordulnak, hanem – ha lassan is – de előre haladnak a politikai reformok, és érdemi gazdasági reformokról beszélhetünk. Érdemes 2026-ig várni, mielőtt pálcát törünk az üzbég vezetés fölött: Mirzijojev elnök, két ötéves mandátumának kitöltése után, akkor elvben már nem indulhat a választásokon. Ha addigra megteremti a hatalom demokratikus átadásának feltételeit, akkor megérdemli az elismerést.

A magyar kormány nincs egyedül, amikor támogatja saját cégeinek megjelenését a gyorsan növekvő üzbég piacon. Az amerikai, koreai, japán, német, svájci cégek már Karimov alatt is jelen voltak Üzbegisztánban, és a gazdasági reformoknak, a felgyorsuló privatizációnak köszönhetően szinte évente duplázódik a közvetlen külföldi tőkebefektetések nagysága. Egy feltörekvő, egyre nyitottabb piac jó lehetőségeket kínál azoknak a magyar vállalkozásoknak, amelyek esetleg nehezebben boldogulnak a legfejlettebb piacok kemény versenyében. Az Üzbegisztánhoz fűződő gazdasági, politikai, kulturális, tudományos kapcsolatok erősítése hosszú távon is érdeke hazánknak.

A szerzők a Budapesti Corvinus Egyetem Közép-Ázsia Kutatóközpontjának vezetői.

Borítóképünkön Savkat Mirzijojev üzbég elnök egy, az üzbegisztáni Taskentben szervezett konferencián.

Üzbegisztán minden befektetőt szívesen lát, aki nem törődik az emberi jogokkal, így Magyarországot is

Bár Kína a hitelből ide tervezett Fudan Egyetemmel nagyon magára húzza a figyelmet a magyar kormány barátainak számító diktatúrák közül, azok, akik szerint az emberi jogokat sárba tipró országokkal csak a feltétlenül szükséges esetekben kellene együttműködni, szembesülhettek egy újabb baráttal, Üzbegisztánnal.