szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mi nem volt kóser egy pornószínésznő elhallgattatásában? Hogyan próbálta saját embereit is sarokba szorítani Georgia államban és a Capitoliumban Donald Trump, hogy megfordítsa a választási eredményt? Miért nem adott vissza több ezer oldalnyi minősített dokumentumot, és miért hazudott róla a volt elnök? És hogy lehet az, hogy továbbra is a republikánus előválasztási verseny éllovasa? Közéleti podcastunkban összefoglaltuk és elmagyaráztuk a Trump-ügyeket és azok lehetséges következményeit.

Két állami és két szövetségi ügyben, összesen négy alkalommal emeltek vádat Donald Trump ellen az elmúlt hónapokban: a volt elnököt bűnügyi nyilvántartásba vették, tárgyalásainak időpontjait pedig sorra tűzik ki a következő a közeljövőbe.

A Fülke legfrissebb adásában elmagyarázzuk, melyik Trump-ügy miről szól: pontról pontra végigvesszük, hogyan ültetik a vádlottak padjára egy pornószínésznő, a választási csalás, a Capitolium-ostrom és az ellopott minősített iratok miatt, és mennyi az esély arra, hogy el is ítélik; elmagyarázzuk, miért nehezebb Trumpot megvernie ma egy republikánusnak, mint Joe Bident, bemutatjuk a GOP-s kihívókat, és felmérjük a jelenlegi elnök fittségét a következő kampányra. Nagy Iván László vendége Nagy Gábor, a HVG Világ rovatának vezetője, illetve Bábel Vilmos, a hvg.hu újságírója és az Elvitelre podcast házigazdája volt.

Iratkozzon fel a HVG Podcastok csatornájára Spotify-on, Apple Podcasts-on, Google Podcasts-on vagy hallgassa adásainkat és iratkozzon fel YouTube-csatornánkra itt!

A HVG podcastjait most már külön-külön is megtalálja – csak keressen rá a műsor címére podcastapplikációja keresőjében, és hallgassa meg a Fülke, a zCast, a Mérlegen és az Elvitelre adásait!

  • 1:20: Kronológiai sorrendben az első eset, ami vádemeléshez vezetett: miről szól a Stormy Daniels pornószínésznő elhallgattatásáról szóló ügy?
  • 3:20: Mi a különbség egy állami és egy szövetségi vádemelés között?
  • 6:36: Miről szól a 2020-as választás befolyásolásával kapcsolatos georgiai vádemelés, sorrendben a legfrissebb ügy? Mi az a RICO?
  • 12:48: Mivel vádolják Trumpot a 2021. január 6-I Capitolium-ostrom nyomán?
  • 16:12: Mi a negyedik ügy lényege, amelynek a központjában a Trump floridai birtokán talált minősített dokumentumok állnak?
  • 23:39: A négy ügyből melyikben van realitása annak, hogy el is ítéljék Trumpot?
  • 25:39: Hogyan hasznosítja a kampányhoz Trump csapata az eljárásokat?
  • 33:27: Hogy festett az első republikánus elnökjelölti vita (Trump hiányában)? Mi lett a Ron DeSantis körüli hype-ból, mit csinál a volt Trump-alelnök, Mike Pence, van-e esély mérsékelt fordulatra, és kicsoda Vivek Ramaswamy?
  • 36:12: Meg is volna Trump alelnök-jelöltje? Verhető egyáltalán Trump házon belül?
  • 42:01: Készen áll-e Joe Biden egy újabb kampányra, mind szellemileg, mind fizikailag, és mennyire erősek és egységesek a demokraták jelen pillanatban?
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!