Minden hasonlóan szervezett közösség megbetegszik, torzulásnak indul idővel. Egyre rémségesebb bűnök nyernek feloldozást, mert az elkövető velünk van; ártana az ügynek, ha feláldoznánk. Tiltakozni, elhatárolódni, neadjisten leleplezni árulás lenne. De vannak mégis ezek a spontán fortyanások a kegyelmi időszakban, a hadiparancs előtt, amelyek reményt adnak, hogy egyszer, amikor lehanyatlanak a hatalomból, még vissza lehet majd vezetni őket a társadalomba.

Hiszen nem mind rasszisták például. Csak belekeveredtek. Súlyos és nyomasztó okokból eltűrik ezt is, a főnök barátait nem lehet kirúgni, gyártanak inkább nyakatekert szofizmusokat és képtelen viszonvádakat,  és titkon remélik, hogy a főnök érinthetetlen barátai között nekrofil azért csak nincsen. Mert akkor megint nekik kell kiállni a mikrofonok elé, és beléjük mondani, hogy az MSZP a halottak pártjára állt, míg a Fidesz az élők érdekeit képviseli.

De azért zavarja őket, elhihetjük még róluk, elég ehhez ez a néhány tétova, elkeseredett, elsietett, és aztán meghunyászkodva elmaszatolt feljajdulás. És az ilyenek hiányoznak rettenetesen máskor is – de hiszen éppen azért beteg a szervezet, mert ezek a kiállások elmaradnak.

Például valahányszor Selmeczi Gabriella megszólal. Az sem kevésbé ciki ugyanis. Jólesne ilyenkor egy interjú, egy blogposzt vagy legalább egy twit, ahol Navracsics Tibor, vagy Kövér László, vagy bárki, egy igaz ember tudatná, hogy neki vagy ehhez képest különvéleménye van. Hogy aki így viselkedik, annak nincs helye egy közösségben.

Megmondom, miért ugyanolyan ciki.

Bayer Zsolt azt az egyébként elterjedt vélekedést ismételte meg, hogy egyes cigányok tűrhetetlen viselkedése valamiképp a cigányságukkal függ össze, szociokulturálisan vagy spirituálisan, mindegy is. Ez tetten érhető a sokat emlegetett kettős mércén, tudniillik az etnikai magyar elkövetők, köztük a cigányokra vadászó sorozatgyilkosok kapcsán nem említette, hogy a magyarok ezen része magyarként lenne állat.

Selmeczi Gabriella viszont minden megszólalásával azt a sztereotípiát erősíti, hogy a magyarok nagyobb része állat. Olyan háziállat, amelyik például képes hálásan beszopni, hogy aszongya „Sohasem állt a családok oldalán az MSZP”, mivel elvett egyhavi nyugdíjat – azt, amit ugyanők vezettek be hét évvel korábban, de ezek szerint az sohasem történt meg. És jönnek ezek naponta: a gyilkosok pártjára áll, akinek Bayerrel gondja van, a leminősítést a szilveszteri buli okozta, meg szét akarják verni a családokat, akik nem üldözik a melegeket, továbbá ne feledkezzünk meg az örökzöldről, amikor ez a bableveses hostess megvédte a nyugdíjpénztári tagokat attól, hogy legyen nyugdíjuk. És képzeljük el a lényt, aki mindezeket tényleg elhiszi, megnyugszik tőlük, buta fejével bólint, és remél.

Milyen érzés lehet ilyen bornírt üzenetek címzettjének lenni? Vajon mit érez egy különben nem síkhülye jobbos, amikor ezeket hallja? Nyilván olyasmit, mintha véletlenül kurvának öltözött volna reggel, és most tévedésből meg akarnák venni öt rongyért. Zavart és szégyent.

Természetesen a magyarok nem ennyire sötétek, nekem például sokkal jobb véleményem van a honfitársaim értelmi képességeiről, szeretem hinni, hogy csak az a probléma, hogy az okos magyarok lustábbak, mint a menthetetlenül hülyék. Szóval az inszinuáció, amit Selmeczi Gabriella létezése megtestesít, lepereg erről a tehetséges nemzetről.

Felvet viszont egy másik, nem kevésbé általánosító képzetet. Ez a párt teljesen hülyének nézi a magyar nemzetet határon innen és túl. Abból, ahogy szólnak hozzá, az derül ki, hogy egy rendőrkutya intellektusát sem tételezik fel a magyarokról, akiket közben saját eredendő nagyságukkal etetnek. És ez semmivel sem szimpatikusabb, mint letolvajozni egy egész népet.

Bayer Zsolt utólag, kijózanodva el tudja mondani, hogy ismer ő tisztességes cigányembert is. A tisztességes fideszes még várat magára.