Monty Python

A véleménykülönbségek már a gyilkosságok napján előkerültek, nemcsak Franciaországban, hanem Magyarországon is. De a Kalasnyikovok nem. Pedig éles a vita, és nem is egy éle van: folyik iszlámról, sajtószabadság határairól, bevándorlásról, külpolitikáról, valláskritikáról. A frontvonalak is keverednek, rasszista szabadságpártiak és a terroristák hirtelen felindulását magyarázó konzervatívok keresgélik a szavakat első felindulásukban. Ilyenkor újra kell kicsit gondolni a dolgokat, és az néha nem árt.

Abban viszont sokan egyetértenek, hogy Európa gyenge, elgyengült. Mert nem tudott időben lekapcsolni két fegyverest. Vagy mert nincs olyan frankó saját vallása, amiért fiatal gengszterek hajlandóak fegyvert fogni. Utóbbi álláspont szerint az iszlám fundamentalizmusra a megfelelő válasz a militáns kereszténység.

Csakhogy a Nyugat gyengesége merő tévedés.

Az a Nyugat, amelyhez tartozunk – amíg van erőnk kormányunkkal szemben is oda tartozni – erős. A világ legerősebb civilizációja. Jólétét milliárdok irigylik, és nem innen menekülnek milliók, hanem máshonnan jönnének ide. A talpraesettebb államok megpróbálják utánozni az ide vezető utat, a többiek a frusztrációikat élik ki.

Egy lájk miatt

Első dolguk elhallgattatni azokat, akik nem értenek egyet. A Charlie Hebdo árnyékában kevesen vették észre Raif Badawi tragédiáját. Ez a szaúdi fiatalember nem rajzolt semmit Mohamed seggébe, csak nyitott egy honlapot a vallás szerepének megvitatására. A vádpontok között szerepelt, hogy lájkolta a szaúdi arab keresztények Facebook-oldalát. Ezért rásüthették volna a hitehagyás vádját, ami halálbüntetést von maga után, de ezt megúszta. Így csak „az iszlám megsértéséért” és „engedetlenségért” vonták felelősségre. Tíz év börtönre és összesen ezer korbácsütésre ítélték, az első ötvenet egy mecset előtt kapta meg.

Szomorú illusztrációja annak az elképzelésnek, hogy a vallást békén kell hagyni, mert különben egyesek érthetően provokálódnak. Meg annak, hogy milyen jó az, ha a legfőbb érték a hit. Lehet, hogy nem mindenki élvezi, de aki nem, azt agyonverjük. Éppen az egyház korlátok és kritikák közé szorítása hozta el nekünk ezt az irigyelt jólétet. Ők ugyanis már a Naprendszer fogalmától is felháborodtak.

Ne vedd és ne olvasd

Itt az elgyengült Európában ilyesmiért nem bántjuk egymást. Nem azért, mert felsőbbrendű lények vagyunk, egyszerűen ez vált szokássá egy ideje. Nem túl régóta, pár száz éve mi is simán megégettük, aki máshogy olvasta a Bibliát. Ugyanúgy irritál minket is, hogy miféle hülyeségeket gondol meg mond a másik, de amíg ránk nem kényszeríti, addig ráhagyjuk. Kényszerítés alatt pedig nem azt értjük, hogy megírja a blogján vagy a lapjában. Ha zavar, nem kell olvasni.

Vannak, akik felállnak a hokedlira, hogy lábujjhegyről átlessenek a szomszéd hálószobájába, aztán szörnyülködjenek és botránkozzanak. Na arról a hokedliről kéne sürgősen lemászni. Sokkal-sokkal egyszerűbb, ha mindenki eldönti, mit nem vesz meg az újságárusnál, mint betiltani mindent, amin meg lehet sértődni. Már csak azért is, mert az utóbbi megoldással az európai és magyar kultúrkincs jelentős részét dobnánk ki – és ebbe az egyházi örökség is beleértendő.

Az európai vallásos konzervatívok egy része kiváló alkalmat orront egy kis könyvégetésre. Megsütné a maga gesztenyéjét a mások torkolattüzénél. Kevésbé idegesíti ugyanis őket az iszlám európai terjedése, mint az, hogy valakik valahol kiröhögik az ő hitüket. Veszélyes törekvés, csúszós lejtő.

De ezeket a vitákat le tudjuk folytatni beszédekkel, cikkekkel, tüntetésekkel, sőt akár karikatúrákkal. Sok-sok sértődéssel és azok békés elviselésével. Szerencsére jól ismerjük ezeket a technikákat. Akik még eszköztelennek érzik magukat, ha nincs náluk a gépkarabély, csak tőlünk tanulhatják meg, hogyan lehet boldogulni anélkül.

A jó hír, hogy a vita feltartóztathatatlanul söpör végig Európán. És nemcsak a politikán, hanem a civil nyilvánosságban, interneten és vitaesteken. Párizs ma közelebb van, mint egy hónapja, mi pedig egy kicsit messzebb attól a gondolattól, hogy semmi közünk egymáshoz. Ez önmagában is egy rég várt katarzis: kevés közös ügye volt eddig Európának, pedig minden ilyen erősíti az összetartozást. Akkor is és azáltal is, ha nem értünk egyet, csak elférünk egymás mellett.