Olyan nyomorult az ő helyzete, hogy Orbán Viktor társaságára van szüksége. Ha nyugat felé indul, máshol nem remélhet megértést, csak nálunk.

Ha be is engedik, mindenhol jutott volna neki legalább egy mondat, ami fáj, ami a bizalom hiányáról szól. Arról, hogy amit hazudik az övéinek, azt természetesen nem hisszük el. Látjuk, mit művel otthon és Ukrajnában. Sőt évekkel ezelőtt is láttuk, milyenek azok a szövetségesei – a közelkülföld  –, ahol a szája íze szerint kormányoznak. A szétlopott és megfélemlített Ukrajnát, Belaruszt és Közép-Ázsiát. Láttuk a hibrid háborúval tönkretett Grúziát és Moldovát; és Transznisztriát, ahol egyetlen muszkavezető megkapta hűbérbe a kiszakított, elfoglalt területet. Az összes dohányboltot, focicsapatot és hipermarketet, médiát és bankot. Félázsiában ilyen az élet.

Give a bit of mmh to me

Jól gondolta Putyin, hogy Orbán Viktor nem fog ilyen libsi nyűgök miatt kotkodácsolni, sem szabadságjogokért meg kisebbségekért. Hazánk nem bástya, hanem erős rés. A vendéglátó is biztos lehetett benne, hogy Putyinnak nem lesznek kifogásai az illiberális demokrácia ellen.

Jólesett azért nekik is ez a vizit. Illedelmesen viselkedett a hazai csapat. A magyar kormány egyébként hivatalosan kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, de azt nem látták indokoltnak, hogy ezt szóba hozzák. Ezt az álláspontot tegnap az amerikai nagykövet képviselte helyette.

Hiszen éppen ezért feszeng Orbán is, amikor nyugat felé indulna. Mert elterjedt az a vád, hogy a mai Oroszország a modellje. Ezt a vádat általában az áskálódó baloldal számlájára írja a kormány, ami természetesen hülyeség. Van autentikusabb forrás: a kormánypárt saját hátországa, sajtója, értelmisége; meg maga a miniszterelnök, amikor Tusványoson megered a nyelve. Ja meg amikor kormányoz. Ők ezt tök nyíltan vállalják fel, és nagyszerű mintát, a nemzeti ébredés követendő példáját látják benne. Bejön nekik a tökös odacsapás. A tigrisvadászat meztelen felsőtesttel meg a buziverés. A Bear Force One fenséges, erotikus brutalitása. Az a csudálatos, bizseregtetően férfias díszlépés, meg ahogy büszkék a izé... arra, hogy oroszok! Nem lehet velük teketóriázni, odavágtak ötvenhatban is a liberálisoknak keményen. Úgy kellett nekik, biztos azok is norvég buzik voltak.

Ezzel szemben nyilván megvetést érdemel a feminin, impotens Gorbacsov, aki egy puskalövés nélkül vonult ki Kelet-Európából. Mit tudott ő a nemzeti szuverenitásról, eh? 

Bankok helyett tankok

Az egymásra utaltságot maguknak köszönhetik. Fene nagy szuverenitásukban olyasmikre ragadtatták magukat, hogy bűneik és a vádak elől csak egymáshoz szaladhatnak. Meg a törökökhöz, ahol szintén felmerült, hogy a sok hülye sajtószabadság meg egyéb kilengés oda vezet, hogy a mi szeretett vezetőnkről kiderül, mennyit lopott magának.

Az orosz példa követése egyébként igen merész elmeugrást feltételez, amennyiben eltekint a putyinizmus két kellékétől, név szerint az olajtól meg a tankoktól. Ezekre szükség volt ehhez a csodált teljesítményhez, aminek a csúcspontja, hogy az olajat betöltjük a tankba, aztán lerohangatunk magunk körül országokat.

Számunkra ez nem járható út. Nagyon régóta nem jön össze, pedig próbálkoztunk. Se olaj, se tank.

Különben is: a győzelmek után rendre kiderül, hogy a torta ettől nem lett nagyobb, csak többfelé vágjuk. És akkor megint le kell győzni valakit. Putyin tankokkal próbálja megoldani azt a problémát, hogy Oroszország egy épkézláb személyautót nem képes gyártani, mert még másolni se tudnak, mint mondjuk Malajzia. Oroszország elmaradott, gyenge, frusztrált birodalom, gyalázatos életszínvonallal. Lehet örülni a területgyarapodásnak, de ez minden nappal alábbhagy, amikor nincs csirke a boltban. Márpedig nincs, és ha van, napról napra drágább.

Úgy tűnik, az illiberális demokrácia sem a történelem vége.

Oroszországból szeretettel

Orbán jól kalkulált. Putyin szóba sem hozta a reklámadót, sem a civilek piszkálását. Ha ráért volna, biztos benne van egy olyan programban, hogy Orbán Viktorral közösen megpiszkálnak egy kikötözött civilt. Régi szép KGB-s idők.

Ennél mesteribb trollkodást készített elő. Hozott magával díszszázadot, aztán megkoszorúzta az 1956-os szovjet intervenció emlékművét. Olyan precíz találat ez Orbán Viktor egész hőstörténetének gyökerén, hogy aligha lehet véletlen. Mintha egy veterán titkosszolga tervelte volna ki, aki 89-ben megharagudott erre a szájaskodó, ruszkikhazázós reakciósra, és elhatározta, megleckézteti.

A magyar fél ezt sem tudta elkerülni, le kellett nyelni a békát. Ilyenkor bezzeg előjön a tolerancia: ha nekik ez okoz örömet, akkor hadd csinálják! Arra nem volt idő, hogy utána még lehugyozza Nagy Imre sírját, pedig úgy lett volna kerek.

Hiszen valakit muszáj megalázni minden áldott nap. Orbán Viktor ismeri ezt az ösztönt, csak tegnap a másik végére került. És láthatta az űzött vad szemében azt is, milyen, amikor már csak szar arcok barátkoznak az emberrel, de visszafordulni már késő.