Mivel nagy kiterjedésű, kényelmes planétán élünk, évezredeken keresztül gyakorlatilag észrevétlenül és büntetlenül tehettük meg azt, hogy annyi erőforrást használtunk fel a természetből, amennyire szükségünk volt – néha még annál is többet, ha ezzel anyagi előnyökre tudtunk szert tenni. Ha a felhasználás során hulladék keletkezett, azt gond nélkül eldobtuk: a jobbérzésűek úgy, hogy ezzel ne okozzanak kellemetlenséget embertársaiknak, a többiek meg amúgy, ahogy azt még ma is gyakran tapasztaljuk egy-egy erdei séta közben.

ifj. Chikán Attila

Túry Gergely

Tényleg leáldozott a (kemény)vonalas gazdaságnak?

A kitermelem-elkészítem-kidobom pofonegyszerű megközelítésére épül a lineáris gazdaság, amelynek az a legnagyobb problémája, hogy megszületése óta nem vett számításba egy igen fontos dolgot:

az erőforrások végességét.

Pedig a végesség előbb-utóbb szűkösséghez vezet: a bolygó számos erőforrása van kimerülőben, miközben a sokszor eszetlen pazarlásba átcsapó túlhasználatuk soha nem tapasztalt környezeti károkhoz, klimatikus válsághoz vezetett, közben pedig súlyos és kiterjedt társadalmi kataklizmákkal fenyeget.

A lineáris gazdasággal a szakadék irányába tartó, gyorsulva rohanó világnak

a körforgásos gazdaság jelenthet mentsvárat.

Ebben az imént taglalt folyamat teljesen zártkörben történik, amelynek az a lényege, hogy hulladék nem is képződik. Pontosabban de, csakhogy azt 100 százalékban és minőségveszteség nélkül hasznosítjuk. Nem tökéletes példa, de a szükséges szemléletváltás lényegét elég jól írja el az útfelújítás. A korábbi recept – és szigorú hatósági előírások – szerint az elhasznált burkolatot lemarták és kidobták, majd hatalmas pénzeken megvásárolt új anyagokat (köztük számos kőolajszármazékot) gyúrtak képlékeny masszává és azt terítették le helyette. Sokáig fel sem merült, hogy az eltávolított hulladékból minőségi értelemben az eredetivel azonos útfelület készíthető. Pedig ez a helyzet, és ma már bevett eljárásnak számít, hogy az elkopott útburkolatot felszedik, megdarálják, újramelegítik, ha szükséges, javítanak a minőségén adalékokkal, hogy ismét masszát képezzenek belőle és újra leterítsék.

Mennyi? Tíz? Annyi se…

Természetesen minél magasabb az újrahasznosítási arány, annál jobban kíméljük a bolygót. Ehhez képest még nagyon az elején tartunk ennek a folyamatnak, a világ nagyobb része messze 10 százalék alatt van. A rangsort vezető Németország, Nagy-Britannia és Franciaország masszív és átgondolt újrahasznosítási rendszerekkel büszkélkedhet, a körforgásos gazdasági ágazatokban pedig kifejezetten minőségi és magas potenciálú innovációs munka zajlik. Szintén példaértékűnek számít Hollandia, amely 2016-ban határozta meg az ország körforgásos gazdasági stratégiáját. Ennek legfőbb célja, hogy 2050-re hulladékmentes legyen a gazdaság, amely jelenleg 24,5 százalékon áll a százból.

A jelenlegi nyersanyag- és energiaárak, valamint a globális piacokon tapasztalható szűkösségek fényében nyugodtan kijelenthető: a körforgásos gazdaság erőteljes belső hatékonyságra építő modellje hamarosan

már nem versenyelőny lesz, hanem átalakul az üzleti szereplők jól felfogott érdekévé.

Szerencsére Magyarország sem nulláról indul, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) három és fél éve indította el saját körforgásos gazdaság platformját az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint a holland nagykövetséggel együttműködésben. Ennek első felmérésből kiderül, hogy a magyar cégek többsége (38%) kiadásként gondol a körforgásos gazdaságra, és csak harmaduk bevételi lehetőségként, miközben a fel nem használt víz, energia és nyersanyag valójában pénzügyi megtakarítást jelent.

Nagyon fontos tehát a szemléletformálás, hogy a cégek üzleti lehetőségként fogják fel azokat a változásokat, amelyeket a körforgásos gazdaságra történő átállással el lehet érni. Ehhez olyan megoldásokra és ezek megosztására van szükség, amelyekből lehet tanulni, hogy ne csupán a fenntarthatóságban élenjáró vállalkozások értsék meg, hogy ez egy valódi versenyelőny. Ebben a szabályozónak és a cégeknek egyaránt megvan a maguk szerepe, hiszen lehet szó önkorlátozásról, amelyek államilag ösztönözhetők, meg elő is lehet írni bizonyos feltételeket.

Összhangzattan

Minden hangszeren játszani kell: a vállalatok, a szabályozás és a fogyasztók teljes partnerségére van szükség a sikeres átálláshoz, hiszen a megfelelő fogyasztói döntéseken keresztül megnyilvánuló támogatás nélkül a körforgásos gazdaság rengeteget veszít életképességéből. Erre jó példa az elnyűhetetlen alumínium, amelynek százszázalékos újrahasznosításához a megfelelő technológiákkal is rendelkezünk – a bökkenő az emberi tényező; az például, hogy az alumínium kávékapszulák és italosdobozok jó része még ma is a szemétlerakóban végzi.

Az italosdobozok jó része ma is a szemétben végzi

AFP / David Stockman

Rengeteg felmérést olvasok, amelyekben növekvő aggodalmunkat fejezzük ki a környezet állapotával és a klímahelyzettel összefüggésben. Érzékeljük a problémákat, saját bevallásunk szerint még a nagyságrendjüket is egyre jobban meg tudjuk ítélni, ugyanakkor

nagyon kevés konkrétumot vagyunk hajlandóak tenni azokért a dolgokért, amelyeket egyre nyugtalanítóbbaknak tartunk.

Itt az idő, hogy változtassunk ezen.

Van egy Benjamin Franklinnek tulajdonított, gyakran idézett mondás, amely így hangzik: „Aki feladja az alapvető szabadságát az átmeneti biztonságért, az nem érdemel se szabadságot, se biztonságot.” Jó volna, hogy ha ezt mindenki „lefordítaná” magára nézve, akár átalakított formában is: aki feladja környezete alapvető élhetőségét a saját kényelméért, az nem érdemel se élhető környezetet, se kényelmet.

A szerző az Alteo Group vezérigazgatója

A környezettudatos jövőtervezésről szóló cikkek támogatója az Alteo.