Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Automata szivattyús rendszerrel és izolációs fallal igyekeznek megakadályozni, hogy a gázolajszennyezés továbbterjedjen a talajban. A kármentesítés végső költsége milliárdos nagyságrendű is lehet.
Több száz millió forintot költött eddig a gárdonyi gázolajszennyezés felszámolására a Mol – olvasható a társaság közleményében, amelyben arról is tájékoztatnak, hogy benyújtották az üzemanyag-szivárgással kapcsolatos tényfeltárási záródokumentációt az illetékes hatóságoknak.
A Pécs és Százhalombatta közötti olajvezeték tavaly októberben hibásodott meg Gárdony határában, akkor először arról adott hírt a Mol, hogy 10 köbméter olaj szivárgott el. Az Átlátszó azonban kiderítette, hogy ennél valójában jóval nagyobb mennyiségről, 487 köbméterről van szó, amit elismert a vállalat is, és február végéig ígért végleges műszaki beavatkozási tervet a szennyezettség teljes körű kezelésére. Ezt adták le most.
A Mol logisztikai vezetője a napokban már elárulta, hogy egy L alakú folyadékzáró falat kell majd építeni a föld alatt annak érdekében, hogy megállítsák a szennyező anyag további terjedését. A mostani közleményből ugyanakkor az is kiderül, hogy a Mol automatizált rendszert épített ki az üzemanyag eltávolítására, és a károk elhárítása a jövőben a milliárdos nagyságrendet is meghaladhatja.
A társaság szerint az érintett területről mindeddig
A Mol szerint a szennyezés lokalizált: egy 50 méteres sugarú körön belül folyt el az üzemanyag, és a fentebb említett izolációs fallal és az automatikus üzemanyag-kitermelő kutak segítségével biztosítható, hogy a szennyezés ne terjedjen tovább.
Borítóképünk illusztráció, rajta a Mol Százhalombattai olajfinomítója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
A kirúgás miatt beküldött cégbírósági papírokból kiderült, hogy 2024 januárja óta egy háromtagú igazgatóság látja el a vállalat vezetését.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.