Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Rendszerváltók30
Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól. A HVG is történelmet írt 30 évvel ezelőtt, a hetilap akkori legfontosabb portréinterjúit most itt, a hvg360-on olvashatják.
Rendszerváltók30 – Antall József: Saját személyemet nem szeretném előtérbe tolni
Rendszerváltók30 – Orbán Viktor: A Fidesz semmiképp sem lesz párt
Rendszerváltók30 – Horn Gyula: Életem legnehezebb elhatározása volt a határnyitás
Rendszerváltók30 – Kis János: Leginkább a Fideszt érzem közel magamhoz
Rendszerváltók30 – Kónya Imre: Nem hiszem, hogy van ilyen, hogy magyar sajtó
Rendszerváltók30 – Matolcsy György: Nem vagyok félős típus
Rendszerváltók30 – Surányi György: A legbüszkébb a Bokros Lajossal írt könyvemre vagyok
Rendszerváltók30 – Dicső Gábor: Van egy Lenin-szobrom. Befektetésnek sem rossz
Rendszerváltók30 – Klapka György: A politika a legpiszkosabb üzlet a világon
Rendszerváltók30 - Demszky Gábor: Feleségemmel csak írásban beszélgettünk
Rendszerváltók30 – Ómolnár Miklós: Az egész olyan, mint egy kábítószer
Rendszerváltók30 - Jeszenszky Géza: Nem nekem való a szónoklás
HVG: Ön élete során foglalkozott már irodalomelmélettel, szociológiával, politikatudománnyal, s most a tömegkommunikáció a kenyere. Elárulná, mit tekint valódi szakterületének?
Hankiss Elemér: Társadalomkutatónak tartom magam. A legjobban az íróasztalomnál vagy a könyvtárban szeretek dolgozni, írni. Az emberek élete és a társadalmi folyamatok elemzése érdekel a legjobban. A tömegkommunikáció: idegen és keserű kenyér.
HVG: Ki beszélte rá a tévéelnöki posztra?
H.E.: Még május elején, a paktum megkötését követően, a két legnagyobb párt vezetői kerestek meg. Én akkor azt mondtam: nem értek hozzá, nem vállalom, s másokat ajánlottam magam helyett. Mindegyiküknek felsoroltam ellenérveimet: a televíziózás nekem nem szakmám: ez a kitérő szakmailag kész öngyilkosság volna; az én életkoromban már be kell seperni a termést, ha van, össze kell foglalni azt, amit az ember tud, nem új fákba vagdosni a fejszét. Végül, de nem utolsósorban azt is elmondtam, hogy szerződésem van az amerikai Stanford Egyetemmel, ahol egyetemi tanárként politikai szociológiát tanítanék.
HVG: S végül kinek a szava döntött?
H.E.: Más és más fogalmazásban mindannyian ugyanazt mondták. Azt, hogy aki évtizedekig ágált a régi ellen, s valami jobbért s újért, az most, amikor végre cselekedni lehet, ne menjen el amerikai egyetemistákat tanítani, a pálmafák alatt, Kaliforniába. Meg hogy a Televízió politikai függetlenségét csak olyanvalaki biztosíthatja, aki nem kötelezte el magát egyik irányba sem.
HVG: Nem hozott, úgymond, „nagy csapatot” magával. De idehozta azt a Bányai Gábort — s mindjárt az ügyvezető igazgatói székbe —, aki nem is oly rég a sárga földig lehordta a TV-t. Ezzel provokálni akarta a tévéseket, vagy a cikk meggyőzte Bányai rátermettségéről?
H.E.: Meg kell vallanom, hogy azt a bizonyos cikket már rég elfelejtettem, amikor Bányai Gáborra esett a választásom. Őt tíz éve ismerem, figyelemmel kísértem, milyen kitűnő munkát végzett a Rádiónál és a Világ című hetilapnál. Kétségtelenül az is mellette szólt, hogy kitűnően ismeri ezt az intézményt. Nyolc évet dolgozott itt; 1982-ben penderítették ki innen.
HVG: Ha már a Világnál tartunk: felesége is ott dolgozott, vagyis ő is szakmabeli. Mennyire képes tanácsaival segíteni önt?
H.E.: Csapdakérdés. Ha azt mondom, nem hallgatok rá, akkor nem mondok igazat, ráadásul meg is sértem őt. Ha azt mondom, hallgatok rá, rám sütik, hogy papucselnök vagyok, a feleségem irányítja a Magyar Televíziót. Ez meg badarság.
HVG: A TV politikailag exponált intézmény volt. Lesz-e nagytakarítás?
