A jogállam kötelez: az OBT megerősödött, a vezetői mégsem indulnak újra – páros interjú
 

A jogállam kötelez: az OBT megerősödött, a vezetői mégsem indulnak újra – páros interjú

Az Országos Bírói Tanács érdemi hatásköröket szerzett az EU-val kötött kormányzati megállapodás jóvoltából a nyáron, pont mikor tagjainak hatéves megbízása véget ér. Mi a választás tétje, mit szólnak a befolyásolási kísérletekhez, és miért zárják ki az újraindulást? Matusik Tamás OBT-elnököt és a szervezet szóvivői feladatait is ellátó tagját, Abért Jánost kérdeztük.

Gergely Márton, Serdült Viktória Gergely Márton, Serdült Viktória

Ahol dózerrel, puskával és gyaluval írták a történelmet: kerületmustra a Práter utcában
 

Ahol dózerrel, puskával és gyaluval írták a történelmet: kerületmustra a Práter utcában

„Szemétdomb, szemétdomb az utca oldalán. A sok szemét ott hever az új kor hajnalán" – énekelte Illés Lajos a hetvenes évek elején az átalakuló Práter utca közepén. A Józsefváros egyik sugárútja azonban jóval több, mint szemétdomb: tanúja volt annak, ahogy felépül a város, ahogy igazi világvárossá érik, és ahogy lakói harcolnak érte.




Szakálladó? Nagy Péter cár ezzel sokkolta alattvalóit 325 évvel ezelőtt
 

Szakálladó? Nagy Péter cár ezzel sokkolta alattvalóit 325 évvel ezelőtt

„Levágod kopaszra a hajad, vagy az állam vág le téged!” Képzeljék el, ha egy szép napon erre az ukázra ébrednének. Az oroszok számára 325 évvel ezelőtt, 1698. szeptember 5-én egy ilyen nap jött el. Akkor vezette be a hírhedt reformdiktátor, Nagy Péter cár a szakálladót. Nyugat-Európával ellentétben az akkori Oroszországban egyáltalán nem volt bevett tevékenység a borotválkozás. Csupasz képpel járni, mint a nők és a gyerekek - ez nagyjából olyan volt, mint nekünk a tarra nyírt koponya. Némely különc úgy jár, de normális férfi, aki nem keresi a feltűnést, nem jár úgy.

Révész Sándor Révész Sándor

Ez már döfi: örülhetnek, akik félnek a tűtől
 

Ez már döfi: örülhetnek, akik félnek a tűtől

A szúnyogcsípés nemcsak bosszúságot okozhat, hanem fájdalommentesebbé és biztonságosabbá is teheti a páciensek kezelését. A rovarok szúrószervei sokban hozzájárulhatnak az injekcióstűk és hasonló eszközök fejlesztéséhez – derül ki Yichi Ma kaliforniai mérnök és kollégái összefoglalójából.

HVG HVG

Szeretettel a Vajdaságból: Nem volt magyar nyelvű köszöntő Szabadkán a szerb elnök kitüntetésekor
 

Szeretettel a Vajdaságból: Nem volt magyar nyelvű köszöntő Szabadkán a szerb elnök kitüntetésekor

A szerb elnök a város díszpolgári címét kapta, a képviselő-testület magyar elnöke csak szerbül méltatta, máskor az ilyen beszédek mindkét nyelven elhangzottak. Aleksandar Vučić köszönőbeszédében viszont beszélt egy gesztusáról, hogy az ő ötlete volt a magyar nemzeti színekben világító városnévtáblák felállítása Szabadka határában. Másnap mindkettőt szétverték.

Kókai Péter Kókai Péter





„Odavan már a csak kevesek emlékezetében élő Moszkva” – Ljudmila Ulickaja új könyvvel lepte meg olvasóit
 

„Odavan már a csak kevesek emlékezetében élő Moszkva” – Ljudmila Ulickaja új könyvvel lepte meg olvasóit

A gyűlölt szovjet hatalom két meglepő adományát, az olvasás szeretetét és a baráti társaságok kialakulását is említi Az igazi nevem című, életrajzi történeteket tartalmazó új könyvében az orosz klasszikusnak számító szerző. Ljudmila Ulickaja legújabb kötete Kiss Ilona kivételes fordításában jelent meg magyarul.




Egyre többe kerül a szülőnek, hogy állami iskolába jár a gyereke
 

Egyre többe kerül a szülőnek, hogy állami iskolába jár a gyereke

Noha az egyik tanárszakszervezet elnöke szerint nyugdíjasok tartják életben az oktatást, egy igazgató szerint nehéz olyat találni, aki idős korban is lendületes. A tanárhiány egyre jobban érezhető, a megkérdezett igazgatók szerint le kell adniuk feladataikból. A gyerekek egyre kevesebbet kapnak, a szülők viszont – már akik megtehetik – egyre többet fizetnek magánórákért, mert a magántanárok árait felviszi, hogy az iskolák nem tudnak eleget tenni kötelességüknek.

Windisch Judit Windisch Judit



 

"Én még jöhetek, de más már ne jöjjön" – megfojtja a budapesti agglomerációt a túlnépesedés

2022-ben egyetlen év alatt több mint tízezer fővel nőtt Budapest agglomerációjának lakossága, egyre több Pest megyei település érzi úgy, és mondja ki, hogy több ember már nem fér ott el. Bár a folyamat nem új, az elmúlt évek kormányzati intézkedései egyszerre növelték a kiköltözési kedvet és vettek ki az önkormányzatok kezéből olyan eszközöket, amelyekkel vissza tudnák fogni a tendenciát, vagy ki tudnák szolgálni az igényeket. Miből érzékelhető, hogy egy településen már tényleg túl sokan élnek, és milyen kihívásokat jelent ez a városvezetésnek? Mik a legégetőbb problémák, és hogyan lehetetlenül el ezek megoldása? Főváros környéki települések polgármestereivel beszélgettünk.