Aktívan felejteni - hogyan építsük fel az önbizalmunkat válás után?
Vannak pillanatok az életben, amikor elég nehéz elképzelni, hogy a tükörbe nézve újra (vagy először életünkben) egy boldog, de legalábbis kiegyensúlyozott embert fogunk viszontlátni – és azok mi leszünk. Ilyen végtelennek tűnő pillanattá nyúlhat a válás utáni időszak, amelyből egyéni ütemben, de vissza lehet térni az önszeretet valóságának talajára. Ehhez adunk segítő tippeket.
„Természetesen más helyzet, ha egy nő a saját döntése alapján lép ki a házasságából, vagy ha a férje cseréli le egy nála 10-20 évvel fiatalabb nőre. Ez utóbbi esetben azonnal beindul a hasonlítgatás, ami ezer okot ad arra, hogy miért érezzük cudarul magunkat a bőrünkben. Ez ördögi kör, jó már az elején leállni vele, a hasonlítgatás ugyanis biztos recept a boldogtalansághoz” – mondja Hoppál Bori testtudatoktató, aki Byron Katie Négy Kérdéses módszerével is segít nőknek, hogy az elmélyült és felszabadító önismereti munkát elvégezzék.
„Az ember végiggondolja, mit rontott el a házasságában, mit kellett volna másképp csinálnia. De nem azt kell keresni, ki volt a hibás, hanem elfogadni, hogy így alakult. Sokat segít a humor” – meséli Ágnes, aki három gyerekkel döntött a válás mellett, közös megegyezés alapján, így gyorsabban egyenesbe tudott jönni, mint Klára, aki évekkel a válása után ébredt rá, hogy bántalmazó kapcsolatban élt a volt férje mellett. „Halványan pislákolt ugyan az önmagam iránti szeretet, de a fel nem ismert áldozatszerepben való toporgás egyfajta érzéketlenséget idézett elő. Az első időszakot csoportokkal vészeltem át, online és offline, hívő egyedülállóknak szervezett csoportokkal.” „Terhes voltam a második gyerekünkkel, amikor a férjem elköltözött, évekig nem támogatott, mániás depressziója van. Talán a mai napig van bennem egyfajta szégyenérzet a válás miatt, pedig már hét éve történt” – ez pedig Éva története, aki úgy érezte, Csiperózsika-álmából ébredt fel a válásának köszönhetően.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a nőiességgel foglalkozunk. Lehet-e a nő gyerek nélkül is boldog? Igaz-e az az előítélet, hogy egy női vezető egyúttal erőszakos és hataloméhes is? Legújabb számunk többek között Rezes Judit színész, Durica Katarina író és Szécsi Noémi novellája segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre. hvg.hu |
„A párterápiás és válásterápiás praxisban azt látom, hogy önmagában a válás krízise még nem biztos, hogy megtépázza az önbizalmat. Azokban az esetekben, ahol a válás »elég jó«, vagyis körültekintően, alaposan, a felek érzelmeit és érdekeit kölcsönös tiszteletben tartva tud haladni, ott kifejezetten önbizalom-növelő is lehet, azaz lelki növekedést is hozhat – véli Bánki László pszichológus és családterapeuta. – A válás folyamata, a belső fontolgatástól a praktikus és jogi szétváláson keresztül a veszteségélmény érzelmi feldolgozásáig mindenképpen krízisfolyamat, a maga érzelmi, hangulati, indulati hullámzásaival.” A krízis mint helyzet lényege pedig, hogy mindenkinek magának kell átjutnia rajta.
Mélyebb sérülések és gyászmunka
A válást követő időszak az azt megelőző életünkre vonatkozó kérdések feltételének időszaka is, kinek milyen mélyre kell mennie, hogy ezeket a kérdéseket megfogalmazza. Bánki László szerint két fő forrása van az önbizalomcsökkenésnek: ha valaki kudarcként fogja fel a válást, dominánssá válhat benne a harag, a kétségbeesés, ha pedig valakinek eleve gyengébb volt az önbizalma, és bizonytalanabb a kapcsolati kötődése, könnyen kerülhet áldozatszerepbe.
„Nagyfokú tehetetlenséget és megbántottságot, sérelmet élhet meg, és gyakran a sérelmes indulatai mögé rejti a önbizalomvesztését. Sőt ebbe bele is ragadhat – írja le a sérülések mélyebb természetét a pszichológus. – A válás utáni érzelmi, így az önbizalmi krízis egyrészt a trauma megsemmisítő erejétől való beszűkülésről, másrészt a kötődési mintáimról, elsősorban a szüleimmel való kapcsolatom minőségéről szól. Ha nem kaptam elég biztonságot és szerető odafordulást kisgyerekkorban, akkor akár az egészséget veszélyeztető depresszióval, poszttraumás stresszel reagálhatok a válási krízisre.” Ha valaki egy, másfél év után is úgy érzi, nincs túl a gyászmunkán, feltétlenül forduljon segítő szakemberhez.
Hoppál Bori a harag feldolgozásával kezdi a közös munkát. Számos nő érkezik hozzá a válása után romokban, reményvesztve, akikkel a közös munka során szépen fel tudják számolni az önmarcangoló, stresszt okozó gondolatokat. Hoppál szerint a legelső fázis a gyógyulásban az áldozatszerepből való kilépés, addig ugyanis, amíg azzal foglalkozunk, hogy a másikat hibáztatjuk, nem marad időnk és energiánk magunk újraépítésére. Ez még akkor is így van, ha – az esetek jelentős részében – az anyákra nagyobb teher hárul válás után. „Nem tudom megmondani, mi a megoldás, különösen, ha nincs segítség, és anyagi nehézségekkel is meg van terhelve a válás. De azt is látom, hogy vannak olyan nők, akik válás után tudnak beleállni a saját erejükbe.”
„Amikor elengedjük az ideális család képét, és ennek a veszteségével szembenézünk, akkor jön egy felszabadulás, egy megkönnyebbülés. Letesszük a kapcsolat terheit, amelyek eddig is nyomtak minket, és ideális esetben megnyílhatnak ajtók: hogy is vagyok én, mi vagyok, mit akarok, merre akarok továbblépni? Ekkor kezdődhet az építkezés” – írja le Hoppál Bori a veszteség feldolgozásának fázisait.
Bánki László szerint ha vannak közös gyerekek, érdemes rálátni, hogy szülőtársként mindig össze fogunk tartozni, és ki kell alakítani egy kölcsönös megegyezésre alapozott kapcsolati policyt a gyerekekkel való kapcsolattartás érdekében. Külön kell választani a kapcsolatban rejlő szerepeket, és érdemes már az elején felmérni a hosszú távú célokat és feladatokat. A gyász azonban magányos, bennünk zajló folyamat, és elsősorban az önmagunkról alkotott képünkhöz, a saját szerepeinkhez, és nem a másikhoz kötődik.
Az új élet kialakítása
Már az első időszakban oda kell figyelnünk magunkra. „Tudatosan ki kell építeni egy self care rendszert. Két szülő helyett egyedül csinálni a logisztikát, pénzt keresni: ebben nagyon el lehet fáradni, és nagyon el is fáradnak a nők. Mindenkinek magának kell kitalálnia, hogyan tud akár külső, családi vagy baráti segítséggel, akár lopott időkben azzal foglalkozni, amivel töltődik” – mondja Hoppál Bori. „Végre lehetett macskám, amit a volt férjem nem engedett, és bebizonyíthattam magamnak és mindenkinek, hogy képes vagyok egyedül ellátni három gyereket – meséli Ágnes. – Legfőképpen az segített, hogy ahogy lépésről lépésre oldottam meg a feladataimat, úgy nőtt bennem a büszkeség és az önbizalom: igen, fasza csaj vagyok, ezt is meg tudtam oldani. És elkezdtem élvezni az életet.”
|
Bánki László szerint meg lehet dolgozni érte, hogy ne ragadjunk meg a krízisben. „A kulcs szerintem az önkifejezés. A beszélgetés, a vitázás, a napló- vagy blogírás. A kreatív önkifejezés, a művészkedés. A szociális kapcsolatok kiaknázása. Azaz minden olyasmi, ami gyógyító erejű, és aktívan önmagam felé fordít, öngondoskodást tesz lehetővé, önismeretet táplál.” Klárának a legerősebb önbizalom-növelő élménye egy pár napos berlini utazás volt: „Egyedül voltam, hostelben, senki nem ismert. Itt tudtam újradefiniálni önmagam, amikor én lehettem a helyes lány az emeletes ágy tetetjéről. Se több, se kevesebb.”
Új kapcsolat
Természetesen a legnehezebb feladat újra bízni magunkban annyira, hogy új kapcsolatba kezdjünk. Éva számára ez a házasság felbomlása után hét évvel sem sikerült. „Nőként megsemmisültem. Nem hagytam el magam, de azóta már többször megfogalmaztam: láthatalan vagyok.” Klára a medence aljára ment, ahogy fogalmaz. „Volt egy egyéjszakázós, keményebb időszak, ami nemhogy nem rántott ki, de csak mélyebbre tolt. Akkor lett újra kapcsolatom, amikor már jóban voltam magammal, elfogadtam, hogy akár egyedül is leélhetem az életemet, és nem éreztem a tétjét. És mivel akkor már szerettem magammal lenni, magamat koncertre vinni, magamat utaztatni, akkor lett kapcsolatom.” Hoppál Bori szerint nagyon fontos, hogy mielőtt új kapcsolatba lépünk, rendezzük magunkban az előzőt.
Bánki László azt mondja, a feldolgozás, adott esetben a megbocsátás kulcsa az aktív felejtés, ami nem más, mint a másikról való leválás fájdalmas folyamata, amelyben eltemetjük a rossz emlékeket, a jókat viszont bármikor elővehetővé tesszük. „Ez a fajta »felejtés« az igazi megbocsátás: teret adok annak, ami fontos, amit meg akarok őrizni, ezzel pedig teret adok a jövőnek. Nem gátolnak a traumáim.”
Szerző: Papp Bojána
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
