Mosás, vágás, terápia
Magyarországon sem lenne rossz ötlet, olyan hosszúak a várólisták.
Magyarországon sem lenne rossz ötlet, olyan hosszúak a várólisták.
Hevesi Krisztina „az ország szexpszichológusa”, és egyben Hevesi Tamás zenész felesége már több évtizede. Hogyan alakult és mi a titka kettejük kapcsolatának – innen kezdtük a beszélgetést, amelyből az is kiderül, hogy néha milyen kacskaringókon vezet az ember útja, amíg megtalálja a hivatását.
„Hogyan lesz darabokból egész?” – ez az alcíme Megyeri Zsuzsanna új könyvének, a Családi kirakósnak, amely 18 mozaikcsalád történetén keresztül mesél arról, milyen sokféle is tud lenni egy család. A pszichológus-családterapeutát a családi szövetségről, a tagok egymáshoz való viszonyáról, alkalmazkodásáról, illetve az ideális karácsonyról kérdeztük.
Belénk kódolt párkeresési vágyunk, hogy megtaláljuk a másik felünket. De mire is kell nekünk a másik? Ha felfedezzük igazi énünket, a teljességet önmagunkban, nem lesz szükségünk arra, hogy netán ártó módon kapcsolódjunk.
Egy életünk van, én pedig egyik döntésemet sem bántam meg, mert mindegyik vezetett valahova – fogalmazott Tamás Rita a HVG Extra Pszichológia Szalon vendégeként. A közel két éve Norvégiában új életet kezdő újságíró, személyi edző az est során arról is beszélt a minap, hogy mire talált rá kétezer kilométerre a hazájától, mi az, amiben Magyarország jobban teljesít a skandináv országnál, és hogyan juthatunk el az önazonosságra országváltás nélkül is.
Ha tökéletes társ nincs is, az egymásra figyelés és a bizalom kialakítható és gyakorolható, persze csak ha elég bátrak vagyunk hozzá. A legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban egyebek mellett annak eredtünk a nyomába, hogy kit választunk, és miért, illetve lelki társ lehet-e egy férfi, és létezik-e szexuális összeillés. És vajon valóban szükségünk van lelki társra, vagy megadhatjuk ezt a fajta teljességet önmagunknak is.
Tervezni, csökkenteni az elvárásokat, elengedni, nemet mondani. Így summázható, miként lehet elkerülni, hogy átcsapjanak a fejünk felett a hullámok a karácsonyi készülődés idején. Mit csináljunk meg és mire mondjunk nemet adventkor?
Álmaink rejtett üzenetei, a befolyásolás pszichológiája és a mozaikcsaládok összetett dinamikája – új pszichológiai könyveink néhány témája. E karácsonyra melegen ajánlott kötetek segítenek jobban megérteni önmagunkat, és arra inspirálnak, hogy új nézőpontból tekintsünk mindennapi kihívásainkra.
Objektív és szubjektív különbségek is állhatnak egy pár útjába, ha a státuszukról van szó. Persze minden áthidalható, ha jó szándékkal, szorgos lelki munkával viszonyulunk az eltérő pozícióhoz, fizetéshez és a többihez.
A legjobb természetes vérnyomáscsökkentő és kapcsolatépítő „szer” – állítják kutatók a napokban világnappal ünnepelt ölelésről. De miért erősíti az önbizalmat is? Milyen betegségeket gyógyíthat? Kiknek írják fel receptre és kiket irritál? És tényleg működik egy párnával is?
Egy hosszúkövetéses vizsgálat során arra jutottak kutatók, hogy a gyerekkorban elszenvedett traumák még életünk utolsó időszakában is hatalmas lelki fájdalmat okozhatnak.
Közös fejlődési út lehetősége a párkapcsolat, mégis sokunkban él a téves hiedelem, hogy csak meg kell találnunk a megfelelő társat, aki mellett boldogok lehetünk.
Egy történelemformáló nagypolitikai lejáratás, egy munkahelyi érdekellentét, vagy az, ahogyan egy anyós fúrja a vejét – ez mind lehet karaktergyilkosság. De mit takar pontosan ez a kifejezés? Mit élnek át a megtámadott áldozatok? És miért van manapság olyan sok ebből a magyar közéletben?
A cél természetesen a mentális egészség fejlesztése.
A futás egy rendkívül strukturált tevékenység, ami jobbá teheti az életünket. Ugyanakkor az ultratávok teljesítése pszichológiai vagy érzelmi megküzdési stratégiaként is működhet. A Futni mentem című film kapcsán a futás lélektanáról, a flow-ról, a misztikus maratoni távról beszélgettünk a bajnokokat támogató sport mentáltrénerrel.
A következő HVG Extra Pszichológia Szalonban Tamás Rita íróval, a Ne pánikolj, sportolj! mozgalom alapítójával beszélgetünk sorsfordító döntéseiről.
Felnőtt nőként folyamatosan mások helyeslését, jóváhagyását várjuk; nehezen alakítunk ki intim, egyenrangú kapcsolatokat; önbizalomhiánnyal küzdünk, nem tudunk kiállni magunkért, gyakori társunk a bűntudat, a szégyen, a félelem, a szorongás vagy a depresszió? Lehetséges, hogy mindezek oka az anyánkhoz fűződő viszonyunkban gyökeredzik.
A szülők szakítása, válása, egy közeli rokon halála – mind extrém módon megterheli a gyerekeket, még ha nem is látszik rajtuk. Nem könnyű, ha a szülőnek is fáj, de egy kis odafigyeléssel nagyon sokat segíthet a gyereknek – tudtuk meg Singer Magdolna író, gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember új podcast-sorozatának utolsó, negyedik részéből.
A neurodiverzitás idegrendszeri sokszínűséget jelent, és az utóbbi években az autistákkal foglalkozó szakemberek kulcsszavává vált világszerte. Már a névválasztásnál is jelezte elkötelezettségét e paradigma iránt a Neurodiverz Műhely, amelynek vezetője és egyik megálmodója Madarassy-Szücs Anna gyermekpszichiáter.
Aminek a figyelmünket szenteljük, abban élünk, az a valóságunk. Hogyan összpontosítsunk arra, ami igazán lényeges a számunkra? Néhány tanács.
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra Pszichológia közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.