HVG
Autó
A visszatért Renault 5 lett az Év Autója
Ami az eredeti modellnek nem, az most az új Renault 5-nek sikerült.
Minden New Yorkban közlekedő sárga taxi hibrid motort kap öt éven belül, hozzájárulva a metropolisz légszennyezésének csökkentéséhez – jelentette be Michael Bloomberg polgármester.
A várakozásoknak megfelelően öt forinttal nőtt a benzin átlagos ára a hazai töltőállomásokon. A gázolaj ára változatlan maradt. A holtankoljak.hu szerint a benzin átlagos ára 282 forint, a gázolaj átlagos ára pedig 254,10 forint.
Az Amerikai Egyesült Államokban a homoszexuálisok igazi divatteremtőknek számítanak. A legtöbbjük átlagon felül keres, így átlagon felüli fogyasztó. Épp ezért nagy figyelem kísérte az egyik internetes oldal listáját, mely a melegek által legszívesebben választott autókat sorolja fel. A Porsche, a Mercedes és a Volkswagen a legnépszerűbbek a homoszexuálisok körében - állítja az about.com.
A koreai Hankook gumiabroncsgyár 535 millió euró beruházással felépült dunaújvárosi gyárában már a gépek, berendezések tesztpróbáját végzik; a termelés várhatóan június elején kezdődik meg – közölte a cég HR-igazgatója.
A Ferrari idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagy dübörgéssel Budapestre érkezett a Ferrari Relay Tour eseménysorozat.
Illés Béla és Halmai Gábor Contact-Sped Zrt. néven új társaságot alapított – közli a HVG eheti száma.
Pertársaságot alakítanak azok a magánszemélyek akiknek jelentős összeggel tartoznak a gépkocsin elhelyezett reklámért havonkénti juttatást ígérő, autóreklámmal foglalkozó cégek - közölte a tervezett érdekközösség sajtófelelőse szerdán.
Nem változott az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon: a 95-ös benzin átlagos ára 278 forint körül áll, a gázolajé 254,30 forinton.
Az Altea XL megkapja a teljesen új fejlesztésű, 160 lóerős 1.8 TFSI erőforrást. Ez az új aggregát turbófeltöltéssel kiegészített közvetlen benzinbefecskendezéssel működik.
Súlyosan megsérült az a sofőr, aki vezetés közben lehajolt lehullott mobiltelefonjáért, s eközben egy hídnak ütközött Zagyvapálfalva közelében - értesült a HavariaPress.
Agyonlőtték a bolgár első osztályban játszó Lokomotiv Plovdiv futballcsapat tulajdonosát Szófiában - közölte a helyi rendőrség.
Az Opel az örkényi Euroringen nemzetközi sajtónapon mutatta be mire a legbüszkébb ma. Lehetett vadulni az OPC-családdal, hegyet mászni az Antarával és országot járni az új GT-vel.
Az esztergomi Splasht a szeptemberi Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon mutatják be először, bár az alapjait képző tanulmányt már láthattuk Genfben. A Splash háromféle motorral készül, valamennyi széndioxid-kibocsátása 140 gramm/kilométer alatt marad.
Az iraki útmenti pokolgépes támadások kivédésére az eredetileg tervezettnél sokkal több új generációs páncélozott szállító járművet rendel az amerikai védelmi minisztérium - írta a The Wall Street Journal hétfői számában.
Az amerikai Cerberus befektetési társaság veszi át az ellenőrzést az értékesítési gondokkal küszködő Chrysler amerikai autóipai cég felett, közölték kedden a német-amerikai DaimlerChrysler csoportnál Frankfurtban.
Egy III. kerületi testvérpár mindkét tagja megsérült, amikor az egyikük autót vezetni tanította a másikat a saját otthonuk udvarán, de az autó elszabadult és felborult - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes fiatal brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, Barcelonában.
Baleset miatt zárták le a Margit híd és a Lánchíd között az alsó rakpartot - mondta a BRFK sajtóügyeletese pénteken.
A jövő évtől Szingapúr lesz az egyik állomása a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki sorozatnak - jelentette be az ország gazdasági és kereskedelmi minisztere.
Négy motorjával hét díját szerzett a BMW az „International Engine of the Year Awards 2007” választáson, a világ legjelentősebb, motorok számára kiírt megmérettetésén.
Az ukrán elnök képeket is mutatott a foglyokról, akik jelenleg Kijevben részesülnek orvosi ellátásban.
Nincs új fajta betegségről szó, mondta a Heim Pál főigazgatója.
Az igazságos, méltányos és megvalósítható átállás érdekében.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.