szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Három autó és egy furgon ütközött csütörtök délután Albertirsánál, két kocsi sofőrje a helyszínen meghalt.

Három személyautó és egy furgon ütközött össze a 4-es út 56-os kilométerénél, Albertirsa térségében - írta honlapján a katasztrófavédelem csütörtökön 14 óra után.

Két személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, a harmadik kocsi egyik utasa könnyebben megsérült, míg a furgonban utazók nem szenvedtek sérülést.

A ceglédi tűzoltók feszítővágóval emelik ki a holttesteket a kocsikból - írták.

Az érintett útszakaszt teljes szélességgel lezárták.

A rendőrség szerint a tragikus baleset fél 2 előtt néhány perccel történt. Fotókat is közzétettek a balesetről.

©
©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!