szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tesztelte az Uber taxiszolgáltatását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) két ellenőre, az eredmény pedig a Magyar Nemzet megfogalmazása szerint minden előzetes elképzelést alulmúlt.

Utasként tesztelték a BKK taxikkal foglalkozó ellenőrei az Ubert – jelentette a Magyar Nemzet.

Két ellenőr utazott egy uberes autóval és azt állapították meg, hogy a sofőr "nem felel meg a taxirendelet előírásainak, hiszen nem taxis vállalkozó, nincs ilyen dokumentuma, engedélye, elvégzett tanfolyama. A személyszállításhoz használt autó sem felel meg a taxiszolgáltatási előírásoknak, hiszen ilyen minősítővizsgálaton nem esett át, nem lett átalakítva" – mondta Komáromi Endre, a BKK Közúti Szolgáltatások Divíziójának vezetője.

A BKK szerint az árképzés is eltér a fővárosban meghatározott fix ártól, ami jogszabálysértő, ráadásul a mobilapplikáció állítja elő a tarifát, miközben a rendelet azt mondja, hogy a taxival történő utazás esetén a taxaméter által kell megállapítani a viteldíjat. Az utas nem kap senkitől számlát, a sofőr sem ad számlát sem az utasának, sem az Ubernek. Ez pedig nem felel meg a számviteli törvénynek – idézték Komáromi Endrét.

AFP / DPA / Britta Pedersen

A fő gond a Magyar Nemzet szerint az, hogy a több évtizeddel ezelőtti jogszabály még nem tartalmazta a fuvarszervező tevékenységet, és akkoriban a mobilalkalmazásokról sem tudtak még semmit, így a technika fejlődésével kialakult egy joghézag, amit a lap megfogalmazása szerint az Uber kitalálói remek érzékkel kihasználnak.

Komáromi Endre a beszámoló szerint azt mondta, hogy márciusban kerülhet a kormány elé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által a taxis tevékenységet szabályozó kormányrendelet tervezete, mely a modern jellegű, "a közlekedési autózás leple mögé bújó vállalatokra és sofőrökre is kiterjesztené azt a szigorú követelményrendszert, aminek jelenleg csak a taxitársaságoknak és taxisoknak kell megfelelni”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!