szerző:
Tetszett a cikk?

A futurisztikus járgányban ugyan még van kormány, de a fejlett technikának köszönhetően akár hátat is lehet fordítani neki.

A Lagonda egy 1906-ban alapított brit luxusmárka, ami 1947 óta az Aston Martin tulajdona. A legendás brand feltámasztásáról az utóbbi években rengeteget lehetett hallani, és ennek a projektnek lehet az eszköze ez a mostani Genfi Autószalonon kiállított új modell is:
László Ferenc
Lagonda
Lagonda
A nem túl fantáziadús Lagonda All-Terrain Concept nevet kapott újdonság meghajtásáról egy 100 százalékban elektromos hajtáslánc gondoskodik, melynek specifikációit egyelőre sűrű homály fedi.
László Ferenc

A több kategória határmezsgyéjén egyensúlyozó és némi terepjáró képességgel is rendelkező 21. századi Lagonda fejlett önvezető képességekkel bír. Ennek jegyében az első két ülést bármikor egyszerűen meg lehet fordítani, a vezetést pedig megoldja a technika.

László Ferenc

Érdekesség, hogy a digitális műszeregységet a kormány közepébe integrálták, illetve hogy az első- és hátsó kezelőtárcsák elektromágneses térben lebegve pörögnek.

László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!