szerző:
Tetszett a cikk?

Miután sikerrel teljesítettük a VW Rally 2022 távját, egy egész napot autóztunk a német márka autóival az ország egyetlen teljesen lakatlan városában, illetve legkisebb forgalmú autópálya-szakaszán. A hipermodern ZalaZone tesztpályán jártunk.

14 izgalmasan sportos, illetve zöld rendszámosan környezettudatosnak mondott Volkswagen, valamint 28 magyar újságíró részvételével rendezték meg a 2022-es VW Rally-t, melynek mezőnye Budapestről indulva a Balaton-felvidéket érintve Zalába autózott le.

Ezúttal értelemszerűen nem a nagy sebesség, hanem a KRESZ szabályok betartása melletti, itinerfüzetből történő pontos tájékozódáson, illetve a Mercedes Csillagtúráról is ismerős 1/100-as szakaszokon elért eredményeken volt a fő hangsúly.

Szerkesztőségünk egy 320 lóerős Arteon R sportkombival vett részt a rendezvényen, mely nemrégiben már alaposan letesztelt autóval végül a középmezőnyben, a hetedik helyen végeztünk.

Indulásra készen Budapesten
László Ferenc
Várkonyi Gábor (autópiaci szakértő), László Ferenc (HVG) és az Arteon R Shooting Brake
László Ferenc

László Ferenc
Irány a ZalaZone!

A kétnapos rendezvény második etapján felkerestük a közelmúltban több tízmilliárd forintos állami beruházásból épített zalaegerszegi járműipari tesztpályát. Vagyis a ZalaZone-t, ahol már olyan kocsit is teszteltek, mint például a közel 2000 lóerős horvát elektromos autó, a Rimac C_Two (Nevera), és ahol a Kamaz villanyautóinak is zajlik majd a fejlesztése.

A 260 hektáros létesítmény területén lényegében bármilyen közlekedési helyzet szimulálható. Található itt többek közt egy 1,5 kilométer hosszú 2x2 sávos komplett autópálya szakasz, 35 fokos emelkedő, hatalmas felületű aszfaltozott területek és egy az önvezető autók fejlesztéséhez kiválóan alkalmas úgynevezett okosváros.

László Ferenc

A közeljövőben nagysebességű oválpályával bővülő ZalaZone-on hamarosan az elektromos autók akkumulátorainak kigyulladását és felrobbanását is ellenőrzött körülmények mellett lehet majd tesztelni. Mint megtudtuk, az autóipari cégek egymás után érkeznek a környékre, és amennyiben minden jól megy, hamarosan 4 ezer fejlesztő fog dolgozni a ZalaZone közelében.

Fotózni nagyon kevés helyen engedélyezett, ami érthető is, hiszen ottjártunkkor is javában zajlottak például egy titkos prototípus tesztjei. A helyiek nem fenyegetésképp, csupán tájékoztatásul közölték, hogy az engedély nélküli fotózásért 50 ezer eurós büntetés járhat.

Sofőr nélküli kísérleti jármű belseje
László Ferenc

Fűthető szarvas

A komplett 5G lefedettséggel rendelkező, beláthatatlanul hatalmas területen csak olyan autókkal lehet közlekedni, melynek műszerfalán ott egy az aktuális helyzetet és sebességet rögzítő és a központtal valós időben közlő készülék. Utóbbi azonnal csipog, ha esetleg túllépjük a megengedett sebességet, amit nem célszerű megtenni, de az oválpályán akár bőven 250 feletti tempóval is lehet majd repeszteni.

Az egyik kiszolgáló épületben pihennek a méregdrága teszteszközök. Ilyen például az önálló mozgásra képes puha tesztjármű, mely ugyan olcsó papundekli hatását keltheti, a valóságban azonban 150 millió forintos tételt jelent. Hasonlóképp a szintén önmozgó motoros és biciklis figurák sem olcsók.

László Ferenc

A tesztparknak többek közt egy műszarvas is a részét képezi (amit lefotóztunk, de végül nem kaptunk engedélyt a felvétel közlésére). Ennek érdekessége a fűthetőség, a megannyi szenzorral telepakolt kocsik ugyanis csak így hiszik el, hogy egy igazi hús-vér állat áll előttük.

A fejlett önvezető funkciókat nemcsak az autópálya szakaszon, hanem a mesterséges városban is tesztelik, az itt található építményeken minden valódi, vagyis ami betonnak, fémnek és üvegnek látszik, az a lehető legélethűbb szimuláció érdekében a valóságban is az. Nem olcsó falemez és egyszerű fólia.

László Ferenc

László Ferenc
Jöhetnek a tesztek!

Az egyik gyalogos-átkelőhelynél normál fékezéses, fékezés nélküli kikerüléses és fékezéssel kombinált kikerüléses szituációkat gyakoroltunk. Modern autókról lévén szó, típustól függetlenül az összes VW sikerrel és biztonságosan vette az akadályt.

Mégis jól látható, egyértelműen érezhető különbség volt egy Golf és egy Tiguan produkciója között. A közel 17 centiméterrel magasabb SUV feneke a kikerülés során sokkal izgágában viselkedett, mint a Golfé. Utóbbi szinte sínautóként, lényegében feladat nélküli menetstabilizátor mellett teljesítette a manővert – ennyit számít az alacsony építési mód és az alacsonyabb tömegközéppont.

Elöl a Tiguan, mögötte a Golf – mindkettő zöld rendszámos
László Ferenc
Élethű városi környezet
László Ferenc

A következő helyszínen az volt a feladat, hogy 60-ra beállított tempomat mellett engedjük el a kormányt, és hagyjuk, hogy a Multivan magától lefékezzen az előtte lévő akadály, egy felfújt puha autó előtt. Tapasztalataink szerint a szenzorok minden egyes alkalommal észlelték a veszélyt, de a nem teljesen biztos, nem elég gyors reakció miatt csak az esetek felénél sikerült elkerülni az ütközést.

Az viszont tény, hogy amikor be is következett az ütközés (amiért a szél által megmozgatott felfújt akadályt okolták a szervezők), a tempó már nem 60 km/h, hanem sokkal kisebb volt.

A normál fékteszten először száraz aszfalton, aztán vizes aszfalton, végül pedig olvadó jéghez hasonlóan csúszos útfelületen kellett állóra fékezni a különböző kocsikat, 30-ról, 60-ról, illetve 90-ről.

A tempó fokozásával értelemszerűen látványosan nőtt a féktáv, és amikor 90-ről próbáltunk lefékezni a jeget imitáló felületen, akkor egyedül a legkisebb autóval, egy T-Roc-kal tudtunk megállni 150 méteren belül. Hiába, ennyit számít, hogy ez a kocsi csak 1,4 tonnás, és nem közel 2,5 tonnás, mint például a 462 lóerős Touareg R.

A Golf R a GTI Clubsport ellen

A "low speed handling" pályán sorakoztak fel a gyártó legerősebb modelljei, ám gyorsan lehervadt a mosoly az arcunkról, amikor megtudtuk, hogy itt bizony 60, esetleg 70 km/h a megengedett legnagyobb sebesség.

Aztán viszont gyorsan kiderült, hogy a vékony pályaszakasz elképesztően kanyargós, így kis sebességnél is komoly vezetési élményben lehetett részünk. A Touareg R persze itt is partra vetett bálnaként viselkedett, a nemrégiben alaposan letesztelt Golf R viszont annál inkább elemében volt.

Hogyan is kellene bevenni a kanyart...
László Ferenc
Elöl a Golf GTI Clubsport, mögötte a Golf R
László Ferenc

 

Touareg R
László Ferenc

Érdekes volt összevetni egymással a 320 lovas összkerekes Golf R-t és a 300 lóerős elsőkerék-hajtású Golf GTI Clubsportot. Utóbbi ugyan messze nem tudott úgy kigyorsítani a kanyargós pályán, mint az R, viszont a 93 kilogrammal alacsonyabb tömeg miatt a GTI Clubsport terelgetése is valódi élményszámba ment.

Míg az Arteon R esetében sajnos kicsit túltolták a hangszóróból érkező motorhangokat, addig a két sportos Golf esetében nem kell ettől tartanunk. A Golf R és a GTI Clubsport még úgy is jól szól, ha nem rendeljük meg hozzájuk a 7 kilogrammal könnyebb és nem mellesleg 1,5 millió forintos opciós tételt jelentő Akrapovic kipufogót.

Utóbbi a kipróbált kocsik közül egyedül a Tiguan R-en volt tetten érhető. Ebben ugyanaz a 320 lóerős 2 literes 4 hengeres motor található, mint a Golf R-ben és az Arteon R-ben. Amennyiben 3 literes 6 hengeres hajtásra vágyunk, akkor a Touareg R felé érdemes kacsintgatni, azonban ennek plugin hibrid hajtása és már említett nagy tömege nem éppen az élvezetes autózás legnagyobb barátja.

Tiguan R
László Ferenc

Konklúzió

Mi a ZalaZone-on a VW aktuális flottájának érdekesebb példányait fogtuk vallatóra, az ország különböző részein igénybe vehető különböző vezetéstechnikai tréningeken azonban értelemszerűen az a cél, hogy mindenki a saját autójában ülve ismerkedjen meg a fizika törvényeivel és a megfelelő pedálkezeléssel, illetve az optimális kormánymozdulatokkal. Ezek az oktatások sajnos nem olcsók, de véleményünk szerint kevés náluk jobb befektetés létezik.

Azt pedig mindenkinek érdemes magában mérlegelnie, hogy – a vezetési élményt most zárójelbe téve – egész biztosan nagyobb biztonságban van-e egy hatalmas és ólomnehéz divatterepjáróban, mint egy észszerű úgymond normál kocsiban.

Tény, hogy utóbbi két járgány esetleges frontális csattanásából a nagy SUV jön ki jobban, azonban sok olyan közlekedési helyzet adódhat, melyben a kisebb és könnyebb autóban helyet foglalva esetleg teljesen elkerülhető egy baleset.

Lényegében bármilyen helyzet szimulálható a ZalaZone-on
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!