Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ATK Konzorcium

dehir.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: december 20-an után indulna a próbaüzem

Az ATK konzorcium új vezetőjének irányításával folytatják a debreceni 2-es villamos építését: az új remíz előtti területen dolgoznak a munkások. Az ígéretek szerint tavasszal a félbehagyott pályán is felvonulnak. A próbaüzem december 20-a után indulhat – olvasható a dehir.hu-n.

hvg.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: keresik az eltűnt pénzt

Már vizsgálja Debrecenben az önkormányzat tulajdonosi bizottsága, miért csúszik a 2-es villamos pályájának építése. A beszámolók szerint az elveszett pénzt és a felelősöket keresik. A Népszabadság azt írja: a bizottság keddi ülésén egyebek mellett az is kiderült, hogy a kivitelező még mindig több százmillió forinttal tartozik az alvállalkozóknak.

MTI Itthon

Megint építeni kezdték a debreceni 2-es villamost

A Keviép dolgozói pénteken felvonultak a debreceni 2-es villamos építési területére és munkához láttak. Miklóssy Ferenc cégvezető azt mondta: "konzorciumi tagi jogunkkal élve vettük fel a munkát. Az egyéves tétlenség veszélyezteti ugyanis a beruházást, és ha kell, egyedül, határidőre befejezzük a remíz és a villamospálya építését".

MTI/hvg.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: mégsem várható szerződésbontás az ATK-val

Debrecennek az az érdeke, hogy megépüljön a 2-es villamos pályája. A kivitelező ATK konzorcium eleget tett a város június 1-i felszólításának, végzi a munkát, ezért a sajtóhírekkel ellentétben nincsen szó a jelenleg is életben lévő szerződés felmondásáról, és erre így jogi lehetőség sincsen – ezt mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere kedden.

dehir.hu Itthon

Debreceni 2-es villamos: mégsem tüntetnek az alvállalkozók

Lefújták az erre a hétre tervezett tüntetésüket a debreceni 2-es villamos pályáját építő alvállalkozók. Eredetileg három napig akartak demonstrálni, mert a fővállalkozó nem akart fizetni nekik, de visszavonták területfoglalási kérelmüket. A projekt pénzügyi vezetője azt mondta, hogy a legtöbb cégnek utaltak már – olvasható a dehir.hu-n.

dehir.hu Itthon

Villamosdesign már van, új pálya még nincs Debrecenben

Tárgyalásokat kezdett az önkormányzat a 2-es villamos pályáját építő fővállalkozóval, hogy megoldják az alvállalkozók problémáit. Az ígéretek szerint hétfőn folytatják a munkát. Közben véget ért a szavazás az új villamosok külsejéről: a legtöbben arra voksoltak, hogy főnixmadár díszítse a spanyol gyártótól érkező járműveket.

dehir.hu Itthon

Baj van a debreceni 2-es villamos pályájának építésével

Több százmillió forinttal tartozik alvállalkozóinak a debreceni 2-es villamos pályáját építő ATK Konzorcium – írja a dehir.hu. Kósa Lajos polgármester a legutóbbi közgyűlésen azt mondta, hogy amíg az ATK nem rendezi a számlákat, nem módosítanak a május végi átadási határidőn, amit jelen állás szerint valószínűleg nem tud tartani a fővállalkozó.

Az Év Zöldautója: teszten a 600+ kilométeres hatótávot ígérő Kia EV3

Az Év Zöldautója: teszten a 600+ kilométeres hatótávot ígérő Kia EV3

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát

Ikerkísérletben vizsgálták az étrend-kiegészítők hatékonyságát

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

Rabosítottak és hazaküldtek a reptérről egy magyar utast, aki rokonlátogatásra ment az USA-ba

Rossz címre ment ki akciózni a TEK, de szerintük nem történt tévedés

Rossz címre ment ki akciózni a TEK, de szerintük nem történt tévedés

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

Már majdnem megvolt az alku a TikTokról, de Trump saját magának tett keresztbe a vámokkal

A sertéseket is leölik a rábapordányi telepen, ahol megjelent a száj- és körömfájás

A sertéseket is leölik a rábapordányi telepen, ahol megjelent a száj- és körömfájás

Később érkezik a családi pótlék májusban

Később érkezik a családi pótlék májusban

Pályázaton keres új himnuszt a kirgiz kormány

Pályázaton keres új himnuszt a kirgiz kormány

Törvényt sértve vehették le Rogán Antalt a szankciós listáról két amerikai szenátor szerint

Törvényt sértve vehették le Rogán Antalt a szankciós listáról két amerikai szenátor szerint

A címlapról ajánljuk