Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Art Dubai

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő 2019 májusi lapszáma

Növekvő szakadék – a nemzetközi műtárgypiac 2018-ban / Felületi Depresszió – az Easttopics Space nyitókiállítása / A pavilon bojkottja – civil kurázsi Franco idején / Válságban is csillognak – Art Dubai és Art Basel Hong Kong / Feltenni a régiót a térképre – a kelet-európai kortárs gyűjtés stratégiái / Most Bécs a nők városa – a Belvedere tárlatáról / Kivonással keletkezik – a design pillanata

Műértő Műértő

13. Sharjah Biennálé – Gazdagság és terror

Az Art Dubai művészeti vásár mellett a Sharjah Biennálé a Közel-Kelet legjelentősebb kortárs művészeti fóruma, mely már a kezdetektől a hagyományoknak, a térség etnikai-nemzeti szellemének megőrzésére, s emellett a hangsúlyos nemzetközi megjelenésre, a régiónak a nagyvilággal történő összekapcsolására törekszik. Az idén március 12. és június 12. között megrendezett esemény gazdag költségvetése, széles körű támogatottsága – és ennek köszönhetően jeles külföldi művészeti szakemberek, kurátorok és művészek közreműködése –, a magas szintű szakmai programok, valamint a helyi közönség számára szervezett edukációs programok mára sokszorosan meghozták gyümölcsüket. Nemcsak a biennálé, de a közel-keleti kortárs művészet is felkerült a nemzetközi színtér radarjára: immár jelentős külföldi érdeklődés övezi a régió művészeit, rendezvényeit.

Műértő Műértő

Újjászületett luxusvásár / Art Dubai, 2017

Az Art Dubai kortárs és modern művészeti vásár 11. kiadását néhány jelentős fordulat, újítás, a regionális és a globális színtérhez történő alkalmazkodás jellemezte. Ez egyben fel is pezs-dítette az utóbbi években már kissé megfáradni látszó rendezvényt. A rendezvény a kezdetek-től Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnökhelyettese és miniszterelnöke, valamint a Dubai Emírség uralkodója védnöksége alatt áll, és a The Abraaj Group befektetési cég, a Dubai Culture and Arts Authority mint stratégiai partner, valamint szponzorok összefogása mellett szerveződik. Vezetőségében idén – immár harmadik alka-lommal – igazgatóváltás is történt: a bejrúti születésű, de az Emirátusokban élő művészeti író, szerkesztő, Myrna Ayad került a vásár élére.

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő májusi lapszáma

Visszatérés a szemantikához – a Sudac-gyűjtemény a Ludwigban / Barát vagy ellenség? – Baselitz, a „festőfejedelem” / Jánas da Vityáz Kaliforniában – búcsúkiállítás Pécsen / FERi – autószerelőből feminista galerista / Pénz és béke – Kolumbia kortárs művészeti színtere / Fogalom-összeomlasztás – Levitáció Szentendrén / Emlékseb – egy meg nem valósult emlékmű Norvégiában

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő áprilisi lapszáma

Szent André des Arts – kiállítás Bálint Endre montázsaiból / Lenin, István, Öcsi, náci – szoborállítási gyakorlatok Magyarországon / Minden összejött – 2014: rekordév a globális műkereskedelemben / G mint gorilla és gerilla – a Guerrilla Girls Madridban / Nadapi mesék – Ujházi Péter a Várfok Galériában / Mágikus észak – finn és norvég festészet Oslóban

Műértő Műértő

Megjelent a Műértő májusi lapszáma

Halálveszély! a Kegyeleti Múzeumban, Sigalit Landau a Műcsarnokban, Gábor Imre a Raiffeisen Galériában, Fehér László a Társalgó Galériában, Cseke Szilárd a Kiscelli Múzeumban, Raqib Shaw Manchesterben, korai német fotográfiák Münchenben

Műértő

Dubaji álom: vágyak és tárgyaik

A nemzetközi recesszió és a tavaly beharangozott dubaji ingatlan- és hitelválság nemcsak megingatta, de fékezésre is késztette az addig felfelé ívelő helyi gazdaságot. Úgy tűnik azonban, hogy az alig fél évtizede berobbant és azóta is egyre ambiciózusabb közel-keleti kortárs művészet és műkereskedelem törekvéseit ez nem befolyásolja. A Műértő cikke.

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

52 milliárd forint értékű kokaint foglalt le a francia rendőrség

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

Íme 7 alaptipp a tökéletes rizottó elkészítéséhez

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

2024 a legmelegebb év volt 1901 óta

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából

Kilopták a hangszórót a pásztói Mikulás hátuljából

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Egy 116 éves brazil apáca most a világ legidősebb embere

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

„A hallgató keze az őszi félévben legyen koszos a cefrétől, télen pedig kapjon ínhüvelygyulladást a sok metszéstől”

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

A címlapról ajánljuk

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

A humorista által közzétett videóban láthatjuk, ahogy egy szovjet–orosz tudósok segítségével létrehozott gép hatására kormánykritikus fellépőből Gulyás Gergely válik belőle.