Véres kormányellenes tüntetések miatt elakadt a Budapest–Bamako raliverseny
Az esemény főszervezője szerint még nem tudni, milyen biztonságos útvonalon folytathatják útjukat Sierra Leone felé, amely a verseny célállomása.
Az esemény főszervezője szerint még nem tudni, milyen biztonságos útvonalon folytathatják útjukat Sierra Leone felé, amely a verseny célállomása.
A Száhel-övezet változatlanul a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régiók egyike, ahol a fenyegetettség érdemben 2014-ben sem csökkent – írta figyelmeztetésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A térség országaiban a rali lesz a legjelentősebb nemzetközi sportesemény, amely a szervezett bűnözői csoportok figyelmét is felkeltheti. Az európai – főként nyugat-európai – állampolgárok továbbra is emberrablások áldozatává válhatnak a KKM szerint.
Negyvenketten vállalták, hogy elindulnak a kéthetes futamon.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Kanadát azonban katonák nélkül csatolná az USA-hoz.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.