Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mesterházy Attila

hvg.hu Itthon

Bajnai: koalíciós kormányzásra készülünk az MSZP-vel

Azon az úton megyünk, amelyet meghirdettünk, és meglehetősen gyorsan haladunk – jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014–PM Választói Szövetség vezetője a Népszabadságnak adott interjújában. Bajnai az ellenzéki összefogásról azt mondta, korszakváltásra kell törekedni, de koalíciós kormányzásra készül az MSZP-vel.

MTI Itthon

Schmuck Andor villamosjeggyel várta Bajnait a Borároson

Utolsó, budapesti állomásához érkezett az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség országjárása. Bajnai Gordon csütörtökön az MTI-nek elmondta: megállapodott Mesterházy Attila MSZP-elnökkel arról, hogy jövő héten tárgyalások kezdődhetnek a két párt között.

hvg.hu Itthon

Szigetvári: nincs csodafegyver Orbán ellen

Erős szövetséggel már 2014-ben legyőzhető Orbán Viktor, az pedig, hogy ki lesz az ellenzéki szövetség vezetője attól függ, hogy ki képes több szavazatot hozni – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke az FN24-nek adott interjújában.

MTI Itthon

Thomas Meliával találkozott Mesterházy

Thomas Meliával, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárával folytatott tárgyalást szerdán Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője Budapesten.

MTI Itthon

Mesterházy: Orbán rendszere "megoszt, megfélemlít és meglop"

Ma nem országhatárok, hanem az esélyek és lehetőségek mentén szakad szét a nemzet, ám míg korábban külső hatalmak, ma saját kormánya szakítja szét - jelentette ki Mesterházy Attila kedden Egerben, a városi sportcsarnokban megtartott MSZP-nagygyűlésen.

hvg.hu Itthon

Index: az MSZP szerint időpocsékolás Bajnaiékkal egyezkedni

Az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és a pártelnököt, Mesterházy Attilát nevezik meg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a 2014-es országgyűlési választásokra – írja az Index.

MTI Itthon

"Trianon következményeit visszacsinálni nem lehet"

Trianon következményeit visszacsinálni nem lehet, de meghaladni igen; ehhez az kell, hogy ne a múltba révedjünk az évszázados sérelmek miatt, hanem a jövőbe tekintsünk - olvasható az MSZP elnökének a trianoni békeszerződés évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mesterházy Attila szerint csak akkor boldogulhatunk, ha az ellenségeskedés helyett több lesz bennünk az elfogadás.

hvg.hu Itthon

Ha felkérik, Mesterházy elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget

Az MSZP országos választmányának zárt ülésén elhangzott kérdésre válaszolva a szocialisták elnöke azt mondta: mind az ország, mind az MSZP számára "élet-halál kérdés", hogy az ellenzék 2014-ben vereséget mérjen a Fideszre, ő maga pedig elvállalná a miniszterelnök-jelöltséget, ha ehhez megkapja pártja bizalmát.

hvg.hu Itthon

Mesterházy június második felében ül le Bajnaiékkal

Egyenrangú, de más súlyú partnernek tekinti az Együtt 2014-PM Választási Szövetséget Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője. A politikus a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, június második felében elkezdődnek a tárgyalások az összefogásról.

MTI Itthon

Mesterházy: miattunk lett kétharmada Orbánnak

Az MSZP megegyezik az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel (Együtt-PM) a választási programról, és ezt követően augusztusig megállapodás születik a miniszterelnök-jelölt személyéről – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Die Welt című német konzervatív lapban pénteken megjelent interjúban, amelyben elismeri, hogy a volt kormánypárt hibái miatt szerzett kétharmados hatalmat a Fidesz 2010-ben.

hvg.hu Itthon

Gyurcsány: velem nem nyerne az ellenzék

Őszre kiderül, hogy Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon áll az ellenzéki összefogás élére – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az MR1-Kossuth Rádió műsorában. A volt kormányfő arról is beszélt, nem lesz jelölt, vele ugyanis biztosan nem nyernének.

hvg.hu Itthon

Kényernyugdíjazás: 4500-an kérték továbbfoglalkoztatásukat

Április 30-ig 4547-en kérték a felmentésüket a kényszernyugdíjazás alól, vagyis választják inkább a továbbdolgozást a nyugdíjazás helyett - derül ki Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Mesterházy Attila írásbeli kérdésére válaszolva.

1
20 21 22 23 24
55
Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Tényleg erre tartanak a magyar bankok?

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

Az ENSZ elárulta hány civil áldozata volt eddig az ukrajnai háborúnak

A címlapról ajánljuk