MTI Itthon

Lázár a Rikárdó-ügyről: Gazemberség megbélyegezni egy újszülöttet

Egyetlen egy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu-nak adott, kedden megjelent interjújában. Lázár János szerint minden magyar gyereknek vele született joga, hogy a sorsát a tehetsége és a szorgalma alakítsa, ne pedig előítéletek vagy öröklött körülmények.

Dercsényi Dávid Itthon

Rácz Péter Rikárdó édesapja: ''Novák Előd kérjen bocsánatot!''

Mi lehet egy egynapos baba bűne? A léte. 2015 első magyar babáját megtámadta a jobbikos Novák Előd – az Egymillióan Rácz Péter Rikárdóért Facebook-csoport alapítójával beszélgettünk arról, mit lehet tenni a gyűlölet és az előítéletek ellen. A család pedig közleményt adott ki.

hvg.hu Nyüzsi

Novák Előd ismét rikárdózik, és "cigány szaporulattól" fél

"Meghamisította Illyés Gyula szavait a DK" címmel adott ki közleményt hétfő délután a Jobbik alelnöke, Novák Előd. Az irodalmi felütéstől Novák a közleményben hamar eljutott "a cigány szaporulat" taglalásáig, illetve odáig, hogy a cigányok képtelenek önálló állam létrehozására. A választási év végeztével a Jobbik, úgy látszik, "jó fej párt" arculatát hátrahagyva ismét az emberek legzsigeribb félelmeit és gyűlöletét igyekszik meglovagolni.

Mozgó szauna köröz Budapest utcáin

Mozgó szauna köröz Budapest utcáin

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

Egy jogász szerint hiába fellebbez a Facebook, ki kell fizetnie az 1,2 milliárd forintos bírságot

8 üléssel hódít a legdrágább eladó hazai Barkas

8 üléssel hódít a legdrágább eladó hazai Barkas

Oscarra nevezett filmmel indul a BIDF

Oscarra nevezett filmmel indul a BIDF

Blokád alá vette az ellenzék a szerb köztévét

Blokád alá vette az ellenzék a szerb köztévét

A Samsung máris eladott 1 milliót a csillagászati árú telefonjából

A Samsung máris eladott 1 milliót a csillagászati árú telefonjából

A Tesla Cyberquadról sem érdemes megfeledkezni

A Tesla Cyberquadról sem érdemes megfeledkezni

Hosszabbított edzőjével a Liverpool

Hosszabbított edzőjével a Liverpool

Földindulásszerű győzelmet aratott Boris Johnson a brit választáson

Földindulásszerű győzelmet aratott Boris Johnson a brit választáson

Folytatódhat a Szomszédok, de Ábel Anita nélkül

Folytatódhat a Szomszédok, de Ábel Anita nélkül

A jövőre kötelező E10-es benzint nem minden autó fogja szeretni

A jövőre kötelező E10-es benzint nem minden autó fogja szeretni

A címlapról ajánljuk