Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Sz. József

Dezső András hvg360

Közel az ítélet, de sok a kérdőjel Portik 24 éve meggyilkolt fiatalkori barátjának ügyében

1999 tavaszán egy budapesti lakásban meggyilkolták az akkor már az alvilág nagymenőjének számító Portik Tamás egyik fiatalkori barátját, a holttestre csak napokkal később találtak rá. Az áldozatnál a helyszínelők fényképeket találtak, az egyiken Portik egyik embere volt. A gyilkosságban több mint két évtizeddel később azért tudtak vádat emelni, mert a fényképen szereplő férfi egyezséget kötött az ügyészséggel és beismerte: ott volt az emberölésnél. Társa, a gyilkossággal vádolt K. Gábor azonban kitartóan tagad, ahogy a felbujtással vádolt Portik is. Hamarosan elsőfokú ítélet születhet az ügyben. A védelem állítja: szinte semmi nem stimmel abban a történetben, amit a vád felépített.

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

A címlapról ajánljuk