Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#előzetes letartoztatás

MTI Itthon

Előzetesben van a cibakházi plébános gyilkosa

A bíróság elrendelte a cibakházi rablógyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A budapesti férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

hvg.hu Vállalkozás

Előzetesben van a Sólyom szilvalekváros üzlettársa

A Sales One Kft. újabb tulajdonosáról derült ki, hogy nem egészen tiszta életű. Janicsek Béla nagy összegű áfacsalás miatt előzetesben ül május óta. Egy másik tulajdonos pedig a tábornokper vádlottja. A Sólyom Airways nemrég vásárolta be magát a cégbe.

MTI Itthon

Dagad a drogbotrány Székesfehérváron

Kábítószer-terjesztés miatt már négyen vannak előzetes letartóztatásban egy 25 éves székesfehérvári drogfogyasztó nő vasárnapi halála után indított büntetőeljárásban.

MTI Itthon

Előzetesben maradhatnak a kényszervallató izsáki rendőrök

Nem jogerősen október 11-ig meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint annyira megvertek egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.

MTI Itthon

Előzetesben az andornaktályai emberölés gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint múlt csütörtökön megölte ismerősét a Heves megyei Andornaktályán - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

MTI Itthon

Előzetesben a szegedi postarabló

Az ügyészség azért kezdeményezte N. Sándor előzetes letartóztatását, mert a gyanú szerint a férfi pénteken robbantással fenyegetve pénz átadására kényszerítette a postahivatal ügyintézőjét. A többszörösen büntetett előéletű férfi ellen jelenleg is több eljárás folyik.

Itthon

Győri fémkereskedők: öt ember biztosan előzetesben marad

Még nyolcan vannak előzetes letartóztatásban a január elején kipattant győri fémkereskedő-ügy tizennégy gyanúsítottja közül: öt ember esetében kedden három hónappal meghosszabbították a kényszerintézkedést, három ember ügyében jövő hétfőn dönt a Győri Járásbíróság.

MTI Itthon

Késsel támadt a rendőrökre, előzetesbe került egy férfi

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Járásbíróság azt a vaszari férfit, aki múlt szombaton késsel támadt az őt előállítani akaró rendőrökre - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

MTI Itthon

Előzetesben a kétéves kisfiát csaknem agyonverő férfi

A Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta kétéves nevelt gyermekét - közölte Kovács Károly, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MTI Itthon

Előzetesbe került a gyermekeit megmérgező nő

Előzetes letartóztatásba helyezte egy hónapra a bíróság azt a nőt, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megmérgezte négy gyermekét és önmagát is Kecskeméten - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

1
16 17 18 19 20
33
Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Gyereket vár Böde-Bíró Blanka

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Izrael még nem tudja, meddig marad és mihez kezd a földig rombolt Gázai övezettel

Rengeteg munkáshitel iránt érdeklődő magyar lesz csalódott

Rengeteg munkáshitel iránt érdeklődő magyar lesz csalódott

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Zárkatársa brutális összeverése miatt újra bíróság elé állították a Teréz körúti robbantót

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a Covid magyar módra?

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a Covid magyar módra?

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

Lenullázták egy orosz internetszolgáltató teljes hálózatát az ukrán hackerek

A címlapról ajánljuk