Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kína

MTI Gazdaság

A kínai miniszterelnök is magasabb inflációval számol

A kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao egy hétfői televíziós interjúban először utalt arra, hogy a hivatalos inflációs célként megjelölt 4,0 százaléknál magasabb lehet 2011-ben a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában.

MTI Világ

Ven Csia-pao Magyarországról is beszélt a BBC-nek

Kína segített Magyarországnak, és ugyanígy segíteni fog más európai országoknak is - mondta a BBC-nek a kínai kormányfő, hangsúlyozva, hogy Kína az európai adósságválság ellenére még növelte is az euróövezeti szuverén kötvények vásárlását.

MTI Itthon

Külügyi szakértő: kitüntetett helyet szerezhetünk magunknak Közép-Európában

Magyarország kitüntetett helyet szerezhet magának Közép-Európában, ha Kína közép-európai logisztikai és kereskedelmi központjává válik, és erre a hét végén aláírt magyar-kínai megállapodások alapján valós esély van - mondta a kínai kormányfő kétnapos budapesti látogatását értékelve Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) szakértője vasárnap.

MTI Világ

Szabadlábra helyeztek egy neves kínai ellenzékit

Szabadlábra helyeztek egy neves kínai ellenzékit: a Szaharov-díjjal kitüntetett Hu Csia (Hu Jia) helyi idő szerint a vasárnap hajnali órákban térhetett vissza családjához felesége közlése szerint.

MTI Itthon

Az LMP elítéli a tibetiek elleni fellépést

Az LMP mélységesen elítéli, hogy a kormány a kínai kormányfő látogatásának zavartalanná tétele érdekében pénteken törvényes indoklás nélkül tibetieket rendelt be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, valamint megtiltotta a Tibetet Segítő Társaság és a - Kínában nem engedélyezett - Falunkung (Falungong) nevű szervezet tagjainak demonstrációját – mondta az MTI-nek szombaton Schiffer András frakcióvezető.

MTI Gazdaság

Milyen szerződések születtek a kínai-magyar tárgyalásokon?

Tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írtak alá Orbán Viktor miniszterelnök és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő jelenlétében szombaton Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel.

MTI Világ

Ven Csia-pao: Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik

Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében, a földrajzilag előnyös fekvésű térség összeköti a nyugati és keleti piacokat - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Kína és a magyar gazdaság: mit hozott a pekingi kormányfő?

Fontos ígéretek hangzottak el a két ország kormányfőinek budapesti találkozóján, de a konkrét beruházások is felgyorsultak az elmúlt hónapokban. Kínai kézbe került nemrégiben a BorsodChem, és a távközlésben érdekelt ZTE és Huawei cégek is erős pozíciókat építenek ki nálunk. Demjánék is együttműködnek egy kínai cégcsoporttal.

MTI Gazdaság

A kínai kormányfő az európai adósságválság megoldásáról

Kína őszinte eszmecserét akar folytatni Európával a szuverén adósságválság megoldásáról, és bízik az európai gazdaság fejlődésében - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő, miután kétoldalú tárgyalásokat folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel szombaton a parlamentben.

MTI Itthon

Orbán: új szövetséget kötöttünk Kínával

Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.

MTI Gazdaság

Navracsics Tibor alternatív piacokat keresne

Gyorsíthatja a gazdasági stagnálásból való kilábalást a szerkezet-átalakítás, emellett nyitni kell más, Európán kívüli befektetők irányába is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken egy veszprémi gazdasági fórumon.

MTI Itthon

Tapssal, felállva kellett köszönteni a kínai miniszterelnököt

A kínai-magyar barátságról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Ven Csia-pao kínai miniszterelnök pénteken az ELTE Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték egy kulturális gálaműsor keretében.

1
352 353 354 355 356
407
Rózsaszín ragaccsal próbálják megfékezni a Los Angeles-i lángokat

Rózsaszín ragaccsal próbálják megfékezni a Los Angeles-i lángokat

Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen

Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen

Anyát és 3 éves lányát gázolták halálra Bagnál – új részletek derültek ki

Anyát és 3 éves lányát gázolták halálra Bagnál – új részletek derültek ki

Hogyan vonhatjuk be a mesterséges intelligenciát a kreatív munkákba?

Hogyan vonhatjuk be a mesterséges intelligenciát a kreatív munkákba?

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Fidesz-eséllyel, Tisza Párt nélkül tartanak időközi választást Tolnában

Fidesz-eséllyel, Tisza Párt nélkül tartanak időközi választást Tolnában

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Sokan hagyták az utolsó pillanatra az ügyfélkapus regisztrációt - tippek a gyorsabb ügyintézésre

Sokan hagyták az utolsó pillanatra az ügyfélkapus regisztrációt - tippek a gyorsabb ügyintézésre

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

Lengyel vendégkommentár a Der Standardban: Putyin a tenyerét dörzsöli, mivel Németország követheti az osztrák példát

A címlapról ajánljuk