Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#meleg párok

hvg.hu Világ

Megfúrták a meleg párokat ábrázoló jelzőlámpákat a linzi jobbosok

A jelzőlámpa a forgalomirányításhoz van, nem pedig azért, hogy tanácsot adjon arra, ki hogyan élje az életét – ezzel indokolta az egyik képviselő Linzben azt, hogy levették az ottani gyalogos jelzőlámpákról az azonos nemű párokat ábrázoló jelzéseket. Az ötlet Bécsből jött, ott állandósították. Salzburgban és Linzben átvették, de utóbbi városban végül elbukott. A helyi zöldpárti képviselő felháborodtak a döntésen.

MTI Világ

Engedélyezhetik az örökbefogadást a meleg pároknak Portugáliában

A baloldali többségű portugál parlament pénteken elfogadta, hogy az azonos nemű párok is fogadhassanak örökbe gyermeket, és a leszbikusok mesterséges megtermékenyítéssel saját gyermeket szülhessenek. A törvényhozás vendégkarzatán melegjogi aktivisták hangosan ünnepelték az első olvasatban megtartott voksolás eredményét.

MTI Világ

Máltán örökbe fogadhatnak gyerekeket a meleg párok

A máltai melegek egyénileg már eddig is örökbe fogadhattak gyermeket, a most elfogadott törvény azonban az azonos nemű párok számára is lehetővé teszi ezt. Az új törvénnyel legalizálták a meleg párok élettársi kapcsolatát is.

hvg.hu Világ

Magyar fotós előtt csókolóztak meleg párok a Time-címlaphoz

Csókolózó meleg párok vannak a Time magazin friss címlapján, amelyből az egyenlőség jegyében kétféle jelent meg: az egyiken lányok, a másikon fiúk váltanak csókot. A fotók azért is különlegesek, mert egy magyar készítette azokat.

hvg.hu Plázs

80 magyar meleg pár kelt egybe

Szerény érdeklődés mutatkozik egyelőre az azonos neműek kváziházassága iránt Magyarországon: tavaly összesen 80 meleg pár kelt egybe idehaza állami anyakönyvvezető előtt.

Szegő Péter Itthon

Vállalhatnak-e meleg párok gyereket?

Homoszexuális és leszbikus párok, mint szülők – ez volt a témája az Inter Alia Alapítvány által jegyzett budapesti sajtótájékoztatónak. A Háttér Társaság a Melegekért jogásza, Dombos Tamás szerint a társadalom életében nem csupán az apa, anya, gyerekek családmodell legitim.

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

Van-e félnivalója Európának Oroszországtól katonailag?

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges   „háborús helyzetre”

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges „háborús helyzetre”

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Milliókban mérhető - mennyivel nehezebb ma egy nőnek hitelt felvenni Magyarországon?

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok  │ Elvitelre

Giorgia Meloni, Orbán Viktor, és az ózdi kohászok │ Elvitelre

Trump levélben üzent Iránnak: tárgyalni akar az atomprogramról

Trump levélben üzent Iránnak: tárgyalni akar az atomprogramról

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

2026-ban jöhet az Apple első összehajtható iPhone-ja – itt van minden, amit a mobilról tudni lehet

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

Dohányszerű növényből készülhet a mesterséges anyatej

A címlapról ajánljuk