Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#polgármesteri hivatal

hvg.hu Itthon

Béna EU-s hamisítvánnyal próbálták megszívatni a szegedi városházát

Egy hamis levélben azt ajánlották az Európai Bizottság nevében Szegednek, hogy vegyen részt egy jövőre induló kísérleti menekültbefogadási programban. Az uniós testület szóvivője megerősítette, hogy a levél hamis, nem indítanak ilyen programot. Botka László szegedi polgármester szerint már a borítékon látszott, hogy ócska provokációról van szó – derül ki az EUrológus cikkéből.

hvg.hu Itthon

Feljelentést tesz a makói Fidesz egy DK-s patkányos bejegyzése miatt

Makó polgármestere egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy a polgármesteri hivatal főépületének egyes részein patkányok rohangáltak. Mucsi Tamás, a DK választókerületi elnöke erre azt írta a Facebookon, hogy a hivatalban nem voltak korábban patkányok, de most már vannak „két lábon járók” – írja a Délmagyarország.

hvg.hu Itthon

Hamis papírral akart házasodni itthon egy ghánai férfi

A gyanú szerint hamis útlevéllel akart megházasodni itthon egy 24 éves ghánai férfi. Amikor újra bement adatokat egyeztetni szerdán az ürömi polgármesteri hivatalba, rendőrök várták, és bevitték. Eljárást indítottak ellene, de szabadlábon védekezhet.

MTI Itthon

Diákok dolgozhatnak a miskolci városházán

Diákokat foglalkoztat nyáron a miskolci városháza, a tanulók a polgármesteri hivatal osztályain végeznek irodai tevékenységet az iratrendezéstől a levelek címzéséig, csütörtökön egy híján félszáz diák kezdte meg a munkát - tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

MTI Itthon

A polgármesteri hivatalba is betört két mátrai fiatal

Több ingatlanba, köztük a polgármesteri hivatalba is betört két fiatal a Nógrád megyei Mátramindszenten, az ellopott fémtárgyakat értékesítették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

MTI Itthon

Házkutatás volt egy fideszes önkormányzatnál

A Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott hétfőn a kiskunfélegyházi polgármesteri hivatalban - közölte szerdán Csölle Yvette, a Bács-Kiskun megyei település jegyzője, aki maga tett feljelentést a polgármester által használt hivatali autó menetleveleinek eltűnése miatt.

MTI Itthon

Házkutatást tartottak a balatonlellei polgármesteri hivatalban

Hivatali visszaélés miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi és pénzhamisítás elleni osztálya - erősítette meg a Somogy Tv információját Bíró Gábor, a rendőrség sajtóreferense. A Somogy Tv értesülése szerint rendőrök kutatták át a balatonlellei polgármesteri hivatal épületét, és több dokumentumot is lefoglaltak.

MTI Itthon

Veszély a nagykanizsai polgármesteri hivatalban

Balesetveszély miatt leverték a mennyezeti vakolatot a nagykanizsai polgármesteri hivatal második emeletén; a teljes helyreállítás várhatóan csak jövőre történhet meg, mert a költségeket a megyei jogú város csak a 2012. évi költségvetésében tudja biztosítani - írta keddi számában a Zalai Hírlap.

1 2 3
BL: Kettős vereséggel búcsúzott a címvédő Real Madrid, hatalmasat küzdött a Bayern München, de ez is kevésnek bizonyult

BL: Kettős vereséggel búcsúzott a címvédő Real Madrid, hatalmasat küzdött a Bayern München, de ez is kevésnek bizonyult

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

A Munkácsy-díjat nyert giccsfestő egy korábbi kötcsei piknikre a saját művét vitte ajándékba Orbánnak

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

EUobserver: A következő egy év kritikus lesz Magyarország és az Európai Unió szempontjából

EUobserver: A következő egy év kritikus lesz Magyarország és az Európai Unió szempontjából

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől

Az élet nyomaira bukkanhattak egy idegen bolygón, 124 fényévre a Földtől

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Parászka Boróka: Mennyi az ennyi?

Csehország teljesen levált az orosz olajról

Csehország teljesen levált az orosz olajról

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

„Repülni fogtok, kutyák! Meg fogtok dögleni” – robbantással fenyegetőzőtt egy tatai férfi

Nagy Márton: elkészült a 2026-os költségvetés, majd jövőre indulhat be a gazdaság és csökkenhet az infláció

Nagy Márton: elkészült a 2026-os költségvetés, majd jövőre indulhat be a gazdaság és csökkenhet az infláció

A címlapról ajánljuk