Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rongálás

Hírszerző/FH Itthon

Nem csak szétlopták, meg is fertőzték a kállói ivóvíztározót

Megrongálták és ellopták a kállói víztározó mozdítható vaselemeit, vezérlőegységét és napelemeit. Mivel a fosztogatók az ivóvíz tárolására szolgáló medencékbe erősen szennyezett tárgyakat dobáltak, a víztározóból nem kaphat vizet a nógrádi település

MTI Itthon

2006 ősz: közkegyelmet adna az LMP a tüntetőknek

Az LMP azt javasolja, hogy részesüljenek közkegyelemben azok a tüntetők, akiket a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti időszakban gyülekezés feloszlatásával összefüggésben elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, rongálással vagy garázdasággal vádoltak meg. A párt szerint a Fidesz semmisségi törvényjavaslata ellenkezik a hatalmi ágak elválasztásának alapelvével, mert a törvényhozás kötelezné a bíróságot, hogy mondja ki a saját ítéletének a semmisségét.

MTI Itthon

Egymillió forintos kárt okoztak kábeltolvajok

A transzformátor megrongálásával egymillió, kábellopással pedig 40 ezer forintos kárt okozott két férfi a Nógrád megyei Vizsláson; mindkettejüket őrizetbe vették, mivel hasonló bűncselekmény miatt a rendőrségen és az ügyészségen is folyamatban van ellenük eljárás - közölte a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

MTI Itthon

Megrongálta adósa autóját

Tartozása miatt megrongálta adósának autóját egy helybeli férfi Nagykanizsán - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Fideszes ütött arcon fideszest?

Megpofozta párttársát és összetörte annak szemüvegét Papcsák Ferenc egyik zuglói embere, Pusztai Péter – tudta meg a hvg.hu. Pusztai szerint semmi sem történt. A rendőrség rongálás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben nyomoz.

MTI Itthon

Rongálás a székesfehérvári zsidótemetőben

Ledöntöttek kilenc síremléket hétfőre virradó éjszaka a székesfehérvári Óvoda utcai zsidótemetőben; a nyomozás eddigi adatai szerint a vandalizmus nem felekezet ellen irányult - közölte a rendőrség.

MTI Itthon

Baltával esett a tinédzser egy autónak

Garázdaság miatt indult nyomozás az ellen a 17 éves nyírpazonyi férfi ellen, aki szerdán hajnalban baltával rongált meg egy autót az egyik nyíregyházi szórakozóhely előtt - közölte a rendőrség csütörtökön.

1
24 25 26 27 28 29 30
"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Emlékszik még a világ legnagyobb kamustartupjára? A börtönben ülő alapító társa most ugyanolyan céget gründol

Emlékszik még a világ legnagyobb kamustartupjára? A börtönben ülő alapító társa most ugyanolyan céget gründol

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában

A holokauszt és az október 7-i terrortámadás áldozataira emlékeztek az Élet Menetén

A holokauszt és az október 7-i terrortámadás áldozataira emlékeztek az Élet Menetén

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra

Videós reklámok özöne ömlik hamarosan a felhasználókra

A címlapról ajánljuk