Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vasút

hvg.hu Gazdaság

Negyven százalékkal drágult nálunk a vonatozás

Lettország után Magyarországon nőttek leginkább a vasúti jegyárak 2005 és 2012 között, jóval túlszárnyalva az üzemanyagárak növekedését. A 28 tagú gazdasági blokk vasúti közlekedési piac működéséről készült legújabb jelentés, ami riasztó különbségekre is ráirányítja a figyelmet Nyugat- és Kelet-Európa vasúti szektorának fejlődése között.

MTI Itthon

Sztrájkolnak az olasz vasutasok, önt is érintheti

Vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre és késésekre kell számítani az olasz vasutasok sztrájkja miatt. A Magyarországon váltott jegyeket és ebben az esetben az ülőhelyjegyeket is, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatéríthetik az utasoknak, vagy más időpontra érvényesítik a menetjegyet.

hvg.hu Közlekedés

Index: Betemetett aluljárón röhögnek a pilisvörösváriak

Kiásták, megépítették fölé a vasúti hidat, majd félig betemették, most pedig víz áll a pilisvörösvári közúti aluljáróban – írja az Index. A lap úgy tudja, hogy a fél környék a megépített, majd betemetett aluljárón röhög. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő szerint forgalmi okokból ez volt a legokosabb megoldás, és az aluljárót használják majd, de erre még várni kell pár hónapot.

hvg.hu Élet+Stílus

A hely, ahol pontos a vonat, és senkit nem zavarnak a prostik – videó

Van egy hely Magyarországon, ahol a vonatok pontosak, minden tiszta, rendes, és összehangoltan működik a közlekedés. Akár órákig is lehet itt nézelődni, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Utóbbiak prostikat, mutogatós bácsit és fűben szeretkező párt is láthatnak, ha figyelnek. Elmentünk a Miniversumba.

hvg.hu Gazdaság

Elszúrták: 2000 túl széles vonatszerelvényt rendeltek

Komoly botrány robbant ki Franciaországban, miután kiderült, hogy az állami vasúttársaság, az SNCF 2 ezer vasúti szerelvényt rendelt, melyekről azonban kiderült, hogy túlméretesek. Vagyis az állomások jelentős részére egyszerűen nem férnek be.

MTI Itthon

Már lehet nézegetni a nyári vasúti menetrendet

Az idei nyári menetrend június 21-től augusztus 31-ig lesz érvényes, de a MÁV-Start honlapján már hétfőtől megnézhető és letölthető – hívta fel a figyelmet a vasúttársaság hétfőn. A nyári menetrend minden évben a balatoni vasútvonalakon júniustól érvénybe lépő változásokat tartalmazza.

hvg.hu Instant tudomány

Igazán eszement tervvel állt elő Kína

Egy Kínát és az Amerikai Egyesült Államokat összekötő vasútvonal létrehozását tervezik kínai szakemberek. Ez lenne a világ leghosszabb vasútvonala, melynek 13 ezer kilométeréből 200 a Csendes-óceán alatt futna.

MTI Itthon

Megjavították a felsővezetéket a Budapest-Záhony vasútvonalon

Megjavították a felsővezetéket a Budapest-Záhony vasútvonalon Császárszállás és Nyíregyháza között, így újra megindulhatott a villamos vontatású szerelvények közlekedése a szakaszon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap délután az MTI-t.

MTI Világ

Negatív rekord: több száz német vasutast támadtak meg tavaly

Még sohasem ért annyi támadás vasúti dolgozókat Németországban, mint tavaly. A Deutsche Bahn jegyellenőreit és biztonsági embereit egy híján ezerkétszáz esetben bántották 2013-ban – írta a Süddeutsche Zeitung a vasúttársaság friss jelentése alapján.

MTI Gazdaság

Nekiállnak felújítani a Szolnok–Szajol-vasútvonalat

A munkálatok során teljesen átépítik a 6,4 kilométer hosszú pályát a hozzá tartozó felsővezetékkel, biztosítóberendezéssel, valamint útátjárókkal együtt, építenek egy új Tisza-hidat, öt ártéri hidat felújítanak, és korszerűsítik a Zagyva-hidat. A kivitelezést a Közgép, a STRABAG és a Swietelsky alkotta Tisza-2013 Konzorcium végzi.

hvg.hu Gazdaság

Újabb jégre teszik a DB-t

Bemutatta a Deutschen Bahn (DB) az új, ICE3 "szupervonatot". Kényelmesebb lesz, nagyobb, és hamarosan átkelnek a belga és a francia határon is.

1
50 51 52 53 54
72
Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Elvitelre #101: Grönland nem eladó, az osztrák demokrácia volt már jobban is

Orosz árnyéktanker rekedt a Balti-tengeren, német kikötőbe vontatták

Orosz árnyéktanker rekedt a Balti-tengeren, német kikötőbe vontatták

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Kihirdették a World Sports Photography Awards idei díjazottait, két magyar is a győztesek között - galéria

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Kiderült valami a tejről, ezért lehet érdemes naponta inni

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Molnár Gusztáv a rehabról: Valaki azt mondta, hogy meghalni megyek, valaki pedig azt, hogy nagyon sok szerencsét kíván

Egy hétre megváltozik a menetrend a Budapest–Győr vasútvonalon, felsővezeték-szakadás veszélyének elhárításán dolgozik a MÁV

Egy hétre megváltozik a menetrend a Budapest–Győr vasútvonalon, felsővezeték-szakadás veszélyének elhárításán dolgozik a MÁV

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

A címlapról ajánljuk